Annyi mindent kell vásárolni, hogy emlékezni is fáj már rá, ráadásul nem “egy helyen mindent” a dolog, hanem szanaszerteszéjjel.
Megint úgy 50 ezer, és ismét két hónapra megvan a kaja. A teljesség igénye nélkül:
Ami azt illeti, SOHA ilyen alaposan nem fürdött még Barnabás, testének minden kis négyzetcentimétere kék lett:)
És mély nyomot hagyott benne:
– Barnus, ma délután levágom a hajad.
– Olyanra, mint a tiéd?
– Nem, Neked lesz hajad (:D)
– Milyen?
– Milyen legyen?
– Hát sötétkék!
…amikor még azt hittük, hogy nincs más dolgunk, mint melegítőt venni az óvodába, gondolkodni, hogy van-e itthon egzotikus (értsd: szárított papayás) müzli, megvenni az egy mérettel nagyobb supinált Szamos kiscipőt, összeegyeztetni a két gyerek fürdetését.
És itt vagyunk most, szeptember elején, és mindazzal együtt, ami történik velünk, gyakorlatilag minden nap azzal szembesülök, hogy a kérdés ugyanaz:
Rákos vagyok. Gyógyulok. Fejlődök. Küzdök. Győzni akarok. Tanulok.
De azért lássuk be, ez NEM lehet az egész életem:)
Úgy értem, anya vagyok, feleség, barát, testvér, gyermek, dolgozom, alkotok, tanítok. Másképp, máshogy, más ritmusban, de élem az életet.
Éljük az életünk.