Itt is megtalálsz:
Monthly Archives

január 2014

    Egyéb

    5 sugár lement.

    Ez azt jelenti, hogy 28 van még hátra. Huszonnyolc nap, amikor reggel zötykölődve-olvasgatva, elsuhanó tájat nézve megyek a Kékgolyó felé, és gondolkodom azon, hogy valamit megint ott kellene hagyni.
    Ott kellene hagyni a félelmemet, hogy nem sikerül az egész, hogy kiújul, hogy újra kemó kell majd, hogy megint műtét vár rám.
    Ott kellene hagyni a türelmetlenségemet: igen, majd jobb lesz. Majd újra rám jön a nadrág. Majd újra visszarázódunk az életbe.
    Ott kellene hagyni a feszültséget. 
    A pontos időbeosztást. Az éjszakai sírásokat. A nehéz reggeleket. Az önmarcangolást, a szöszmötölést, a szarakodást. 
    A duzzogást, a reggeli morgást, a fejfájást.
    a… a… a…
    Huszonnyolc. Huszonnyolc kiváló lehetőség, hogy jobb legyen.
    Megosztás:
    Egyéb

    Profi kommunikáció

    Meg nem mondom, hogy PONTOSAN hogy történt, de 95%-os szöveghűséggel az alábbi párbeszéddel indult ma a nap:

    Valamiben nem értettünk egyet, és ezt felnőtt módra meg is beszéltük:

    – Nyuszkó, de hidd el, hogy igen.
    – De nem.És nem és nem és nem.
    – De így van.
    – De nem, és kész, és nincs tovább vita.
    – De van vita.
    – De nincs, mert én bezártam a vitát és bedobtam a kulcsot a tengerbe.
    – De én akkor meg…
    – És nem, nem tudsz lemenni búvárfelszereléssel/tengeralattjáróval, mert én azt felrobbantom.
    – De nekem van egy speciálisan képzett cápám, ami visszahozza a kulcsot, ami nyitja a dobozt, és folytatni lehet a vitát, és nekem van igazam.
    – De nekem van egy génmanipulátorom a cápádhoz, és ha azt bekapcsolom, csak nekem engedelmeskedik.

    …. és ekkor a férjem nagyon sokáig gondolkodott.

    – De az én cápámhoz van egy speciális önmegsemmisítő program, ami az ilyen vis majorok esetére való, és mielőtt önmegsemmisít, a kulcsot beleteszi egy fekete dobozba, amihez nálam van a csip, és csak én találom meeeeeeeeeeeeeeg….

    – De én…

    – GYEREKEK! ILYET HARMADIKBAN HALLOTTAM UTOLJÁRA!- mondta az anyukám, és nagyon nevetett.

    Ami persze egy hülyeség, mert ez véresen komoly.

    ———————————–

    Megosztás:
    Egyéb

    Lassan de biztosan elindult az év, és

    ennél jobban nem is alakulhatott volna eddig:
    túl vagyok az első sugárkezelésen és ne-ga-tív a tüdőröntgen. 
    A nagy örömködésből még jusson annak a ténynek is, hogy a KékGolyó környékén van egy kis eldugott turi, ahol ma 3000 Ft-ért vettem egy hasított bőr, fekete, címkés Esprit csizmát, illetve 2000(!)Ft-ért egy papucsot. Kifutó modell. Birkenstock.
    A szívem szakad meg, hogy most tök sokat kell majd arra járnom. Mindjárt sírok. Gondolhatod…:)
    Szóval megvolt a sugár, irtó kedvesek, nem lesz vészes a dolog, csak nagyon (értsd NAGYON) sok idő elmegy az utazással. Kitaláltam, hogy tömegközlekedni fogok, dolgozom, ha épp kedvem tartja (ez nagyon nagyképű volt. fussunk neki megint: dolgozom, ha a határidő úgy kívánja), vagy bambulok. Zenét hallgatok. 
    Na, királyul kitaláltam? Viszont ehhez kell nekem egy netbook (tableten lehetetlen oldalakat írni. A digitális billentyűzet nagyon nem nekem való), úgyhogy ha van ötletetek, hogy milyet kezdje el nézni, ne tartsátok magatokban. 
    Nyilván elsődleges szempont, hogy szép legyen:))
    ——————-
    És akkor summázva:
    A nap legjobb része az volt, amikor megmondták, hogy minden oké, mikor kiderült, hogy az én méretem a csizma, illetve amikor végre hazaértem.
    A legrosszabb: Barnus közölte, hogy kurvapicsafasz oroszlánpiknikfasz(!?!),  végleg elromlott a kenyérsütőm, és a tegnapi Gergőt-szoktassuk-be-a-bölcsibe projektnek köszönhetően fáj a torkom. Hiába, a 6 kemó az 6 kemó, ott nincs kecmec.

    A legislegrosszabb viszont az, hogy az egyik óvónő annyira rászállt a gyerekre, hogy ez már nemmérlegelés és vita tárgya: kénytelen leszek beszélni vele. 

    Megosztás:
    Egyéb

    Első nap a bölcsiben,

    Gubancka jobban van, és megvolt a prof.habil.adj. főfőmufti dr. prof. non plusz ultrával a tali – meglepően kedves volt, és meglepően gyors.

    Szerdán indul a sugár, ennek értelmében, egy, azaz 1 napom van beszoktatni Gerusz Maximuszt a bölcsibe. Zsír?

    Na mindegy, szerdán reggel tüdőklinika, meg be kellene fejeznem ma este egy munkát, de már nem tudom nyitva tartani a szemem, úgyhogy

    – még megyek,és kiderítem, hogy ki és miért kapcsolt szlovák adóra (folyamatosan mennek a reklámok)
    – Gergő elaludt-e (megtanulta felnyomni a popsiját az égbe. most ÉLETVITELSZERŰEN űzi ezt a foglalatosságot.)
    – Barnesz napirendre tért-e már az új, kezeslábas pizsije felett. Nagyon boldog volt tőle.

    ….

    Pipa, pipa.

    Egyedül a szlovák tévécsatorna maradt felderítetlen, de ettől még tök nyugodtan fogok aludni, nagyjából MOST.

    Megosztás:
    Egyéb

    Átszakadt a gát

    és beszéltünk róla.

    – miért voltál rám mérges?
    – féltem, hogy meghalsz.
    – igen?
    – igen.
    – de nem fogok.
    – biztos?
    – biztos.
    – akkor jó.
    – jó.

    És tartsuk magunkat ehhez.

    Ezen kívül:

    • 5km az ellipszis tréneren (majd’ besz@rtam), 
    • sütőtökös gnocchi pecorino sajttal (már nagyon ránk fért, hogy főzzek valami f-i-n-o-m-a-t.  Az egészséges mellett.)
    • komplett körömvágás- a két fiúnak, és nekem is.Ez azt is jelenti,hogy MEGNŐTT a körmöm.
    • Shakespeare és almás tea
    • holnap irány a Kékgolyó!
    Megosztás:
    Egyéb

    Zavar a rendszertelenségben

    Jól hangzik, mi?
    Átélni sem szuper, hidd el.
    —————
    A helyzet az, hogy én nagyon, botrányosan, mérhetetlenül EGYEDÜL “szeretek” fájni. Nyilván elmondom, hogy mi a baj – nagy vonalakban, de a védvonal mögé szinte csak én mehetek, mélységekbe nem, vagy nagyon ritkán avatok be bárkit, és nem ragozom a ragoznivalót.
    Ez tegnap megdőlt.
    —————-
    Azt hiszem, hogy már minden mindegy volt: az utóbbi hetekben olyan hullámvasúton ülök, ami nagyon megtépáz lelkileg, testileg, szellemileg, és valószínűleg elfáradtam udvarias betegnek lenni.
    A dolog egy kérdéssel indult, nevezetesen azzal, hogy “tényleg tudni akarod?”, és igen, meglepő módon tényleg tudni akarták. És elmondtam. Majdhogynem mindent. Mindent erről a betegségről, a teljesen hétköznapi, kurvára nem heroikus oldaláról. Azokról a pillanatokról, amikor nagyon messze van a pink-survivor-tollboás rész, és nagyon közel az a kétségbeesett élni akarás, ami cseppet sem szép, cseppet sem szagtalan és nagyon embertelenül emberi.
    Az, amit nem énekelnek meg a filmek.
    Az, ami a valóság.
    Tessék, ez vagyok én, ezek vagyunk mi, parancsoljatok. Millióan hátat fordítottak nekünk a betegség alatt, és nincs sértődés, ha Ti is ezt teszitek. Mert ez nem könnyű. És nem is szép. És természetesen egyáltalán nem könnyed. Sokkal nehezebb, bajosabb,bonyolultabb szeretni most minket, pláne a családunk részévé válni, és természetes, ha valaki ezt nem akarja felvállalni. 
    Ezért most íme: itt állunk pucér seggel, betegen, egy nem tökéletes (ó, messze nem tökéletes) házasságban, nem tökéletes házban, nem tökéletes gyerekekkel. 
    És tökéletesen érthető, ha sarkon fordultok, és elmentek.
    Nem mentek?
    Újabb infó.
    Most sem?
    Még egy bomba.
    … és odaégett a fasírt. És Brezsnyev szemöldököm volt. És Barnabás nekifutásból hason csúszott az ásványvizes palackokon – visítva. És nem volt rajtam kendő. 
    Én pedig mondtam, és mondtam. Mert ez így fair. Tudniuk kell mindent, hogy eldönthessék, akarnak-e velünk társasozni.

    Megosztás: