Itt is megtalálsz:
Monthly Archives

február 2015

    alma meg a fája

    Újabb tételek a listámon:)

    A 101-1001-es listán  újabb tételeket pipálhatok ki!
    Barnabással Bábszínházba mentünk, ez volt az egyik szülinapi ajándéka…
    A Bábszínházban néztük meg a Túl a Maszat-hegyen Presser-Varró darabot, és elképesztően jó volt. Annyira, hogy meg is ihletett, úgyhogy újabb művésznapló készült egy onnan vett idézettel, csak egyszerűen még nem volt időm befejezni, mert hol az egyik gyerek nyíg, hol a másik.
    Barneszka itt jön kifelé a betegségből, azért olyan kis karikás a szeme, és mivel a színházteremben természetesen tilos fotózni, így csak a bábkiállítást fényképezhettük le, és naná, hogy azon belül is megtalálta az egyetlen komondort. 
    Ez volt a második Bábszínházas élményünk most a télen, de tuti, hogy tavasszal is megyünk, ugyanis megvettük Húsvét vasárnapra a jegyeket, akkor Misi Mókust nézünk hármasban, Gergő ehhez azért még nagyon pici.
    …………
    A másik szuperség egy kicsit régebbi: megfogadtam, hogy az idei tél nem múlhat el szánkózás nélkül, úgyhogy…

    Megosztás:
    Egyéb

    Csak sétáltam a zöldségosztályon,

    amikor felhívott az egyik legkedvesebb barátnőm, aki történetesen terapeuta, onkoterapeuta, daganatos betegekkel foglalkozik.
    Mindenkivel, bárkivel, csak velem nem – sajnos. Egy ülésen voltam nála, fényévekkel jár mindenki előtt, lehengerlő a tudása, nagyon emberi, nagyon technikás szakember.
    ———
    Na szóval a póréhagyma és a fodros levelű kínai kel között csörgött a telefonom, és belecsacsogtam, hogy heló-mizu?, a másik oldalon azonban csend volt.
    “Tudom, hogy milyen érzés mellrákosnak lenni. Tudom, mert megálmodtam. Láttam, ahogy emelkedik a tumormarker, tapintottam a csomót és minden, minden, amit meséltek. Ági, ez nagyon szar. Hatalmas nyomás lehet ezzel együtt élni. “
    ———-
    Semmit nem tudtam mondani.

    Mivel egész pontosan? Hogy – és jól mondta egy másik barátnőm- amikor a szeptemberi programokat mesélik, azon gondolkodsz, hogy lesz-e hajad? 
    Hogy mielőtt betolnak a műtőbe, végiggondolod, hogy elővesznek egy szikét, és lefejtik rólad a melledet/a melled jelentős részét vagy levágják a mellbimbódat? Hogy úgy bontanak vissza bordáig, ahogy Te leszeded a csirkemell csontról a húst?
    Hogy pontosan tudod, mit jelent a hormon negativitás, a tokáttörés, az érbetörés? Tudod, milyen kopasznak lenni. Milyen, amikor sapkában vagy itthon, amikor hánysz vég nélkül, cél nélkül, előző esti buli nélkül. Amikor nem években, hanem sejtciklusban mérsz.
    Nagyon félek, nagyon féltem és azt hiszem, valamennyire mindig fogok. 
    A különbség csupán annyi, hogy ahogy megy az idő, talán a fagyott bénultságot felváltja valamiféle furcsa, először groteszk, aztán már gyakorlott és végül kifejezetten szép tánc. Tánc a halállal és az élettel.
    Először felkér a halál, majd fordultok kettőt, és mikor azt hinnéd, hogy elvesztél, jön az élet. És élsz, és ragyogsz, iszod a pezsgőt, de sosem tudod kitörölni azt a keménykalapos, szikár, barátságos arcú férfit, aki a végén úgyis lekér, és újra hideg lesz a keze és nem marad köztetek más, csak a csend.
    Úgyhogy nézed. Nézed, miközben táncolsz az élettel, hol gyakrabban pillantasz rá, hol csak elvétve. Van, hogy mosolyogva odabiccentesz, szinte barátságosan, tudva, hogy lesz egy közös tánc majd a végén, a legislegvégén, és remélve, hogy gyors lesz, szédítő, mámoros és elégedett.
    Legtöbbször azonban félve kutatod a szemeddel, hogy ugye nem jön, ugye még nem, mert olyan jó most, annyira jó élni és annyi dolog lenne még…
    Annyi minden lenne még.
    Amikor ez a kép készült, a 4. kemón voltam túl, és csodák csodájára elkezdett nőni a hajam. Először az jutott eszembe, hogy ez biztos valami bajt jelez, mert nem lehet, nem támadhat élet ennyi méreg között. 
    Aztán rájöttem, hogy ez egy felkérés. Felhívás az élettől egy újabb körre, egy újabb táncra, egy új életre.
    Úgyhogy azt tettem, amit minden kislány, ha táncolni hívják: vettem egy pár új cipőt.
    Megosztás:
    Egyéb

    5 éves

    A vers Heinrich Heine, a képet saját digitális kollázs-alkotás, a gyerek pedig egy csoda.

    Megosztás:
    Egyéb

    23. napja tart a NEM VESZÜNK SEMMIT dolog.

    Oké, tankoltunk, és vettünk kaját.

    És kész.

    Ja, NYILVÁN vettem vécépapírt, voltam gyógyszertárban, de ennyi.

    Mennyit spóroltunk? Rengeteget. Le se merem írni.

    Hogy bírjuk?

    Jól.

    Úgyhogy mindenképp kitartunk a 30. napig

    ———————-

    Egy dolog becsúszott: ahogy írtam, elromlott a konyhai aprítóm fedele, úgyhogy kellett újat rendelni (figyelj, elájulsz) 7000 Ft-ért.
    Hétezer.
    Beszarás.

    ———————–

    Mi van még?

    Hát… jól haladok a lomtalanítással is, és évek óta először jóleső érzés volt végignézni a házon. Úgyhogy ezt sem hagyom abba;)

    ———————–

    Jövő csütörtökön teljes átvilágítás: mammográfia, mell ultrahang, mellkasröntgen, hasi ultrahang, kismedence ultrahang. Ultra jó lesz.

    Megosztás:
    Egyéb

    Instabővebben

    Zabpelyhet nem eszünk. Pici rizsliszttel és egy tojással forgatjuk össze a darált zöldséget, hogy összeálljon a fasírt.

    Nem csalás, nem ámítás, ez ká-posz-ta-pör-költ. Elképesztően finom! Kábé fél éve kísérletezünk vele, de most lett jó: nem puffaszt, nem bánt-szúr-csíp, krémes, melengető, csodás!

    Ilyenek voltunk Barnesz születés után 9(?) nappal.  Washi, aranyozás, repesztőpaszta, csiszolás, festékpermet.

    Ez pedig az 5. szülinapi tortája! Isteni volt!

    Bekóca vasárnap a kiállításon. Előtérben Barnus-nyak, jobbra a tenyésztő édesanyja, háttérben pedig a tenyésztő férje.

    Újra firkálok, rajzolok, mindenhova, mindennel, mindenhogy. Iszonyú fontos vizualizálni az álmainkat, vágyainkat. Nekem ez viszonylag könnyen megy: egy barna forgós és egy szőke göndör fejjel nekem már megvan a boldogság.

    Selymes. krémes – gombóc lesz belőle:) Hagymás, fekete olajbogyós.

    A művésznaplómból ismét: gélpaszta, stencilek, festékspray, fotó, nyomda.

    Megosztás: