Itt is megtalálsz:
Monthly Archives

március 2015

    Egyéb

    Gergőke jele a házikó,

    én pedig náthásan ülök az ágyban, és csak elképzelni tudom, milyen volt az első napja.
    Az apja csak annyit mesélt, hogy jó. Jó volt.
    ———-
    Mindegy.
    Haldoklik a laptopom. Ez persze nem újkeletű dolog, betegeskedik már egy ideje, de lassan-lassan időszerű lesz búcsút venni tőle. Egy ideje már rakosgatom a pénzt, és hát hiába néztem ki az almás gépet, közel fél-mil-li-ó forcsi az azért durván sok, úgyhogy…
    Hehe, durván sok. 
    Meg kell állapítsam, valamit nagyon elrontunk mi itt Medvével.
    Rengeteg embert látok ilyen laptoppal szaladgálni, úgyhogy valami hiba a mi rendszerünkben lehet, hogy nem, nem, nem fér bele, sőt (!) ha lenne annyi így most a mellényzsebben, akkor sem erre költeném.
    Akinek van jobb ötlete ennél, hallgatom. Dell párti vagyok.
    Megosztás:
    Egyéb

    Kihívás

    Az ominózus 101-1001 kihívás 13. pontja az volt, hogy “végigolvasni a Bibliát”.
    Egy olyan formát választottam, ami illik hozzám, ami kiteljesít, és ad elég időt arra, hogy átgondoljam, amiről olvastam.
    Példabeszédek 31:25 Erő és ékesség az ő ruhája; és nevet a következő napnak.
    az új fordítás szerint pedig:
    Erő és méltóság a ruhája, ő pedig nem fél a jövőtől, örömmel néz a holnap elé.

    Megosztás:
    Egyéb

    Ágota kérdései

    … és a válaszok.
    1., Miért pont komondorok?
    Beleszerettünk. Okos, barátságos, kiváló területőrző kutyák, hatalmas szívvel, csalhatatlan ösztönnel. Egy németjuhászt tanítani kell, és mindent megtesz. Egy komondor sosem hozza vissza a labdát. És nem kell tanítani.
    Ösztönlények, elképesztő érzelmi intelligenciával és impozáns megjelenéssel. Szerelem.
    2., Hogy haladsz a fotózás tanulással?
    Sehogy. Csak nyomom a gépet és kijön a fotó, ez a projekt még várat magára.
    3., Használtad már idén a futócipőd?
    Nem. 
    4., Mi a kedvenc könyved?
    Nincs kedvencem, de vannak “nagy elsők”: Révai Józseftől az Aranygyűrű egy életre elkötelezett a történelem mellett, és Louisa May Alcottnak köszönhető, hogy mindig az egyszerű jófiút kerestem. Megtaláltam. 
    5., Hol ittad eddig a legfinomabb kávédat?
    Rómában. 
    6., Mik a terveid a következő három hónapra?
    Beszoktatom a gyereket a bölcsibe. Leadom a kéziratot. Végigcsinálom a 30 napos jóga kihívást. 
    7., Milyen zenét hallgatsz?
    Van Morrisont nagyon szeretem. Lucio Battistit, Eros Ramazzottit is. Szeretem a Roxette számait. Madonnát. Missy Higginst. Sokat fel tudnék még sorolni, na.
    8., Hiányzik valami a gyerekek előtti életedből?
    Már nem. Semmiért nem cserélném el, amim van.
    9., Hogy bírod ki röhögés nélkül B ügynök dumáit. 
    Sehogy. Volt, hogy bepisiltem a röhögéstől.
    10., Boldog vagy?
    Hálás. Igen, boldog. Minden napi haragszomrád, tehülyevagy, elegemvan, maradjonmindenkicsöndben, dejólenneha ellenére igen, igen, igen. Boldog vagyok.
    Megosztás:
    Egyéb

    Minden aprózódó munka egyszer összeáll. Komolyan.

    Amikor már napok óta csak ragasztok, egyszercsak összeáll az apák napi album.
    Amikor azt érzem, hogy ennyiféle krém nincs a világon, egyszercsak összeáll a rétegezős süti.
    Amikor már nekem fáj látni, hogy mennyit dolgozik Apa, egyszercsak játszótér lesz abból a rakás fából.
    Minden összeér, kisimul, rendeződik és ezt most különösen nagy csodának élem meg.
    Annyira el tud romlani, szét tud csúszni az életünkben szinte minden, hogy megnyugtató látni,- ó, de még mennyire!- hogy a folyamat fordítva is működik, és igenis tud a sok piciből egy nagy lenni, tud a káoszból rendszer kialakulni.
    Épül a kertben a játszó rész, ez pedig felgyorsította a kertrendezési folyamatot, mert
    • kell köré kerítés
    • ha már, akkor ne csúfoskodjon ott az elszáradt kis tuja, kiszedtük, a bokrot megmetszettük, stb.
    • hova akarom a szalonnasütőt (basszus, nem is ehetünk szalonnát! mindegy. a bográcsozót.)
    Pinterest ofkosz. Magamtól honnan is tudhatnám, mit hogyan akarok 😀
    1., Ez a fajta lekerítés például tetszene: egyszerű, fa, UV álló lazúrral kezelve még praktikus is lehet, még valahogy ki is néz, szóval…
    2., Na jó, ez kell. Nincs mese, mellébeszélés, ez KELL. Áprilistól úgyanis a teraszon fogok dolgozni
    • limonádéval
    • naptejjel
    • csendben (!!!) 
    Csendben. Igen, csendben. Gergőke a jövő héten kezd beszokni a bölcsibe! Ritkán használok felkiáltójelet, de ez! azért! kiált! 🙂 Viccet félre: találtunk egy nagyon helyes, nagyon rugalmas családi napközit. Tiszta, rendezett, barátságos, hívogató és nagyon kevesen vannak, rengeteg játék vár a gyerekekre, akik mind 1,5 és 2,5 év közöttiek, egyébként hatan vannak, ha jól emlékszem. Hétfő, kedd, csütörtök jár majd Gergő, jó lesz neki is, mert itthon már nagyon unatkozik, mikor dolgoznom kell és nem tudok AZONNAL mesélni, hintázni, ott lenni. Szuper lesz nekem is, mert lesz időm rengeteg olyan dologra, amire korábban nem. Csupa luxusra, dekadens bohémságra kell itt gondolni… Első körben például
    • kipihenem az elmúlt két évet és végre hagyom regenerálódni a testem
    • megengedem magamnak azt a páratlan nagyzolást, hogy mikor dolgozom, nem kisvonatozom a másik kezemmel
    Vissza ehhez a gyönyörűséghez: köszönöm, kérném. Az idegesítő, csombékos közepű párna nem kell, a provanszigagyi kis fonott bicaj sem, és az üveg gyertyatartók sem jók a komondorok mellé, de a kényelmes párnák, a kuckózós fotel jöhetnének.
    3., Rengeteg helyünk van (igen, nagy mázlink van, tudom), mert van egy óriási, 40 négyzetméteres teraszunk, ahonnan rálátni a kertre, és van egy kis erkély, ami a ház oldalán van, onnan meg az utcára és az orgonabokrokra, fenyőfákra lehet látni. Ezt a pici erkélyt egész nap teljesen telibe kapja a napsütés, így ide tenném a fűszernövényeket. Logikus lenne a kertbe, de két komondor az két komondor. Egyébként igen, minden álom-kert elgondolás ilyen-olyan okokból ott végződik, hogy “a két komondor, az két komondor”. Ehh.
    Egy ilyesmit kellene csináltatnom apukámmal, és tobzódhatnánk a friss zöldfűszerekben. Szívecske, szívecske, bizakodószmájli, kacsintás, sóhajszmájli, meg ilyenek.
    Megosztás:
    Egyéb

    Megint csak a csipcsup

    • Hosszas (és felettébb idegesítő) huzavona, szervizelgetés, szarakodás és cserebere után almás telefonom és tabletem lett. Ismerkedünk. I-ismerkedünk:)
    • Apák napja lesz az óvodában, és a készülő mini albumokhoz BoBunny Somewhere in Time papírokat vettem. Fantasztikus!
    • Eldőlt a legújabb szennyezett (enyhe kifejezés) élelmiszer-ügy során eldöntöttem, hogy veszünk itthonra egy gabonamalmot. Undorító, félelmetes és ésszel felfoghatatlan, igaz, minket ez most nem érint, de nincsenek illúzióim, hogy máshol ilyen nem fordul elő. Ezt a malmot néztem ki, beszarás egy neve van, FIDIBUS XL:). Ez már kisebb bioboltok ellátására is tökéletes, úgyhogy elég lesz itthonra is 😛
    • A Simple Stories I AM papírkészletéből alkottam (szerintem álomszépet) pénteken. Mutassam, mit?;)
    Megosztás:
    Egyéb

    Kifejtős

    könyv: már megvannak az ételek (RENGETEG!!!) recept, amiket most főzök le, hogy a pontos arányokat lássam. Remélem a teljes kézirat meglesz április végére, szóval most csak főzünk és főzünk itthon, nagyon rossz nekünk. Ha végre megkötjük a szerződést, akkor szerintem legkésőbb ősszel, de maga a projekt már zöld utat kapott. Ha itt nem, akkor meg várják máshol, szóval most már tényleg csak rajtam múlik, hogy mennyire vagyok gyors az írással.

    Barnabás asztala: azért felnőtt, komoly bútor, mert a gyerekem egy 80 éves ágyon alszik és a szekrénye hátán az áll, hogy Magy. Kir. Bútor 1896. Vagy valami ilyesmi.
    Olyat szeretnék, ami sokfiókos, nem feldönthetős, nagy és masszív.

    Elpakoltam és kiszortíroztam a téli holmikat: csak azokat a kabátokat tettem el, amiket még hordani akarok. A többit elajándékozom.

    Milyen kocsit szeretnék? Nos, nekem elérhetetlen, örök álmom a Renault Grand Espace. Ne kérdezd, nem tudom miért, fogalmam sincs. Talán amiatt, hogy nagy, pakolható, sok rekeszes, olyan, mint egy feneketlen női táska, rengeteg apró zsebbel, ahol előbb-utóbb mindennek meglesz a helye. Befutó még a Sharan, a Galaxy és a Xsara Picasso is.

    Nem tudom, hogy a dezodornak és a mellráknak van-e köze egymáshoz. Én minden esetre alumínium menteset használok.

    A tejhabosítóm sosem érkezett meg. Kifogyott az a modell, nem tudták küldeni, mi meg nem rendeltünk még másikat. Most a Metroban láttam egyet elég jó áron, meglátjuk.

    Megosztás: