Az egészen apró, tinglitangli semmiségektől a nagy, révedős elmélkedésig mindenféle feladatot kaptam az elmúlt időszakban.

1., Mondd meg, mi a legjobb szempillaspirál rövid pillákra?

Clinique High Lenghts Mascara

2., Mit főzzünk ebédre ma?

Frankfurti levest, bio pulykavirslivel.

3., Nyuszkó, átveszed a kávéfőzőt, ha hozza a futár?

Át.

4., Minek van ilyen gyógyszertári köptető szaga?

A samponomnak. Szokj hozzá, mert marad. (Csodát csinál a hajammal.)

A nagyokat saját magamnak tettem fel, és jó hosszú időt hagytam magamnak, hogy őszintén átgondolhassam a válaszaimat. Semmi értelme becsapni magam, hazudni, áltatni.

• Vágyom-e arra, hogy ennyit legyek a gyerekkel?
• Akarom-e, hogy a saját ütemében fejlődjön, megrémülök-e attól, hogy a hagyományostól eltérő úton megyünk?
• Van-e annyi tárgyi tudásom, hogy nekivágjak a tanításnak/együtt tanulásnak?
• Kínálok-e elegendő társas együttlétet, kortárs szocializációt, ingergazdag környezetet Barnabásnak?
• Mi az, amiben többet és mi az, amiben kevesebbet kap így?
• Mi lenne, ha újra beteg lennék, hogy oldanánk meg?
• Találok-e MAGAMNAK hasonszőrű társaságot? Szülői közösséget, támogatói közeget, inspiráló embereket?
• Félek-e valamitől/bármitől annyira, hogy visszaforduljak az úton?
• Felismerem majd, ha esetleg vissza kell fordulnom?
• Jót teszek-e a Barnabásnak, Gergőnek, Medvének, a családunknak?
• Meg tudom-e tölteni felsőbb tartalommal, élettel és szellemiséggel az évkört, vagy ehhez feltétlen intézményre van szükség? Az ilyen-olyan ünnepek megéléséhez a családon kívül van-e közösségünk?

Mindent átgondoltam, mindent megfontoltam.

Megkérdeztem tüzetesen,minden apróságról Medvét is, türelmesen válaszolgatott,majd a végén kibökte, hogy ő az első felvetésnél tudta, hogy

• így helyére kerül minden és mindenki a családunkban,
• a gyerekeinknek király gyerekkora lesz
• nagyszerűen megoldom majd a felmerülő helyzeteket
• de mindezekre azért válaszolgatott ilyen türelmesen, hogy érezzem a törődést és ne rinyáljak.

Aztán adott egy csókot, és közölte, hogy a családtól Karácsonyra kapott pénzből lefoglalt egy kuponos szállást.

Megint összekülönböztünk Medvével. Ez a nyolc, együtt töltött évünk alatt nem az első, nem is az utolsó, de ez volt konkrétan az a veszekedés, amikor bepisiltem. A nevetéstől.

Szó szót követett, és mikor már mindent egymás fejéhez vágtunk és totálisan kifogytunk az érvekből, akkor azt mondtam Medvének:

-Figyelj, te kos vagy,oroszlán aszcendenssel. Ha piros labdát vársz, és látsz egy papírdobozt, amiben nem tudod mi van, akkor is rávágod, hogy ebben PIROS LABDA VAN. Ha nem, akkor is. Összehajtod, befested, belerúgsz, bármit megteszel, hogy az, ami onnan kijön, az PIROS LABDA legyen. Mert ANNAK KELL lennie. Mert TE úgy akarod. Pedig nem piros labda, hanem valami egészen más.

Medve felpaprikázta magát. Pipskedett, majd affektálva megszólalt:

– Jaj, jaj, egy piros labda. Jaj, nekem ez túlontúl KÉZZELFOGHATÓ, reális. Jaj, jaj,én rák vagyok, rák aszcendenssel, nekem egy piros labda ne tolja ennyire az arcomba a PIROS LABDA MIVOLTÁT, nekem ez offenzív, mélységesen bántó. Nem, ez nekem érzelmileg túl sok, át kell gondolnom, de már késő, már átjárta a szívemet a metsző hidegség. Mindegy. Talán ha másképp nézem. Ha pirosas alkonyi pírnak nézem, vagy hunyorogva egy almának. Vagy olyan, mint egy aranyos kis madárkának a piros bogyós elesége, de ó jaj, brühühühü, ez NAGY, ez MEGAKADNA a torkán,és a kismadárjéggé fagyna. Kis teste élettelenül heverne a HIDEGBEN,brühühühü, úgyhogy legyen inkább pajkos,játékos gömb, a fóka orrán, a cuki, édes kisfóka orrán, akit a gonosz,kizsákmányoló emberek rabságban idomítanak, Te Medve,nem tudod az állatvédők számát? Ez nekem ÉRZELMILEG túl sok… Én egy rák vagyok…ezt át kell gondoljam. Ízlelgetnem kell a piros labda szubsztanciát…nekem ez túl gyors…..

Bújj-bújj zöld ág, zöld levelecske, jövő szeptembertől itthon tanul ez a gyerekecske. Sok örömteli és nagyon fájdalmas oka van, hogy így döntöttünk, de eljutottunk idáig: nem. nem. nem.

Nem lesz felvételi, nem lesz iskolakezdés, nem lesz iskolatáska, nem lesz hajnali kelés.

Heti ritmus lesz, kiszámíthatóság, állandóság. Tanulócsoport, zeneiskola, néptánc. Barátok, közösség, otthontanulós összejövetelek.

Sport, mozgás, fejlesztés. Természet, hagyomány, kirándulások. Látogatás más otthonoktatós családnál (egy bakonyi tanyára kaptunk meghívást -már most!) és persze jönnek hozzánk Füredre: megyünk a Koloskába gyógynövényt szedni, kirándulni, vitorlázni. Iskolaidőben. Botrány 🙂

A sok “mi lesz ha”,”de ez hülyeség”, “hogy fog ez menni” után döntöttünk, és bár nem látjuk az új végét, minden egyes lépésnek mosollyal fogunk hozzá. Összeérnek a szálak, a lehetőség adott, a gyereknek mindenképp ez a jó, szóval… belevágunk.

Abból 2 költözéssel telt, egyszer elmentünk randizni – vegán gm sütit ettünk, eper teát ittunk, csendben olvastunk a kávézóban. Megcsodáltuk a karácsonyi fényeket. Vettünk egy igazi, békebeli fonott kosarat. Megvettük az utolsó ajándékokat is. Zenét hallgattunk.

Főztünk, beszélgettünk.

Szívmelengető látogatást tettünk egy kedves családnál, akinek szüksége volt a segítségünkre, mi pedig örömmel vállaltuk fel, hogy segítünk.

Filmet néztünk, aludtunk, a gyerekekről elmélkedtünk.

Megéltük a napfordulót, tervezgettünk, és egy csomó banális dolgot is csináltunk: levittem a pincébe a befőttes üvegeket, kimostam vagy 6 adag ruhát és különválogattam azokat a melegítőket, amikre rá kell vasalni a folttakaró matricát.