Vennem kell egy blézert. Egy olyan blézert, ami újra A BLÉZER lehet nekem.

Tulajdonképpen mindig volt egy (két, három, sőt,négy) A BLÉZEREM: a kedvencem egy navy,tökéletes szabású, tűpontosan varrt darab volt, amit legjobban fehér inggel és farmernadrággal szerettem viselni. Csodálatos darab volt, egy Ralph Lauren darab, életem egyik legdrágább cucca evör.

Azóta teljesen, mondhatni kurvára és röhejesen megváltozott az életem, szóval minden tekintetben (ár. anyag. felhasználhatóság. kosztaszítás.) más szempontok vezérelnek, mint akkor,amikor még 38-as volt a méretem és tökéletesen manikűrözött a körmöm.

Most egy blézer kell, nem is kell, hogy túl drága legyen, nem kell neki váltótárs, semmi flanc, mert úgyis csak farmernadrággal hordanám, semmi mással.

Szóval C&A, Zara, Massimo Dutti, Mango.

A feladat adott.

————————————

Holnap.

Azaz ma, mert ezt a posztot elfelejtettem kiküldeni a nagy virtuális térbe, így ma reggel arra kapcsoltam be, hogy itt villog nagy boldogan.

No. Hogy mit kaptam a névnapomra? Arcüreggyulladást.

Nyúlós, ocsmány, sárga fikával (jaj, ne finnyáskodj, neked is volt már) és bődületes fejfájással, igazi akvárium-van-a- fejemen érzéssel.

Tegnap viszont megérkezett az elsős olvasókönyv és az írásfüzet meg a feladatlapok is, úgyhogy még este 8-kor is írt a drágám, és reggel azzal ébresztett, hogy hozta a könyveit 🙂 Egyébként az a pillanat, amikor gyakorolta a szótagolós tapsolást, hogy majd “felmondja” apának hibátlanul, na az… na AZ csodálatos volt.

Ugyanígy Apa láttamozta az írásfüzetet, mert Barnus kérte, hogy “Apa,írd oda, hogy jól van Barnabás,nagyon ügyes voltál kisfiam, csak így tovább és akkor kapsz egy igazi, élő papagájt” 😀

1., El kellett menni vérvételre (ennek sosem lesz vége?). Mindegy, negyed óra alatt megvolt. Tíz ropogós ezresbe került.

2., Vettünk ceruzát: a Faber Castell Grip ceruzái voltak a legkényelmesebbek Barnabásnak,szóval olyat vettünk

3., Megrendeltem a zöldségdobozt, ezen a héten savanyú káposzta és édesburgonya is lesz benne, ennek nagyon örülök, mert imádják mindkettőt a gyerekek.

4., Tegnap hozott apósom saját töltésű kolbászt. Mára nincs belőle. Az összes ízületem be van gyulladva, de megérte. Komolyan.

5., Bevállaltam az óvoda Nagy Közös Külföldi Gyógyszerrendelését. Mert egy idióta vagyok. Mindenféle itthon nem kapható csodaolajakat rendelek, remélem hasznos lesz. Nagyon szenvedünk mostanában a gyerekek elaltatásával. Igaz, azt már sikerült bevezetni, hogy az esetek nagy-nagy többségében 8-kor már ágyban vannak, de az a huzavona, ami utána jön…

Holnap megyünk.

Pipa

• heti nagytakarítás – pipa
• iskolaérettségi papír – pipa
• heti zöldségdobozok – pipa
• napi mosás elindítva (ezt is fel kellett írnom a listára, mert ettől szuperhatékonynak érzem magam)

Folyamatban

• Barnabásnak tolltartó
• Wala Solum olaj beszerzése (van köztetek aktív gyógyszerész?)
• dupla kuka (Medve intézi. Sej, ha két kukánk lenne, mennyivel gyorsabban menne a lomtalanítás…)

Egyébként pedig…

• süt a Nap
• mindjárt rendet teszek a kicsi erkélyen
• kigyűjtöm a téli dalokat egy pendrájvra, azt hallgathatjuk a kocsiban
• egy jó krumplipürét főzök és rántott hús lesz (Medve, Barnus) és vegán fasírt (Gergő és én)
• hálás vagyok a Jóistennek- 11:13, én pizsamában, az ablakon ömlik be a fény, mellettem egy nagy bögre tea és a kutya, a háttérben pedig Bach
• és külön öröm, hogy nem azért, mert sznob vagyok, hanem azért mert szeretem.
• nagyon jót beszélgettünk Barnabással – elmondta, hogy mit szeretne tanulni. Részletesen.

Most pedig megnézek valami filmet. Alszom egyet. És megpróbálom végleg kitörölni, hogy ezen a héten megint megérintett a nagy hidegség.

Talán már nyugodtabban tudom elmondani, hogy mi történt tegnap és hogy… mindent. Úgy egyáltalán.

A Doktornő nagy ász. Jóhírű, mondhatni szupersztár a szakmában, alapos, határozott.

Úgy másfél éve vagyok nála, CT-vel kezdtünk, mindent rendben találtak, aztán volt egy nyugis negyedév és kezdődött.

Valami van a máján. Ja, semmi.

Valami van a csontján. Ja, semmi.

Valami van a tüdején és a csontján. Ja, semmi.

Valami van a mellében. Ja, semmi.

Én pedig összetörtem. Összetörtem, elbizonytalanodtam és valahol legbelül kezdtem elhinni, hogy ebből nem lehet meggyógyulni, hogy egy időzített bombán ülök, hogy semmi sincs rendben és hogy csak idő kérdése,mikor üt be a ménkű.

Elképesztően lojális, mondhatni balfasz ember vagyok: hiszek abban, hogy mindenki hibázhat, és megtanultam együtt élni a rosszal, mert -ahogy mondják- máshol talán még ennél is rosszabb lesz.

Észre sem vettem, hogy időközben megváltoztam, és az élet minden területén megtanultam kiállni magunkért, új utat választani, elhagyni a biztonságos pályát. Kivéve egy területet: saját magamat.

Az én drága radiológusom tegnap annyira felpaprikázta magát, hogy gyorsan le is beszélte, hogy három hónap múlva már a másik helyen fogadjanak.  Váltok.

—————————

Beléptünk a boltba. Nagy levegő.

– Jó napot kívánok!

– Jó napot! Segíthetek?

– Igen, füzetet szeretnénk, meg krétákat, meg festéket, akvarell papírt, ilyesmit.

– Na jó, de mit kér a tanítónéni?

– Háttööö… miket szoktak?

– Nézze,én azt nem tudom, minden iskolában más,kérdezze meg az iskolát.

– Nálunk egy kicsit másképp lesz, szóval olyanokat kérek, amit általában szoktak…

– Hát ez így nehéz.

– Igen, az. Nos, nézze, ez egy elég spéci, waldorf termékeket árusító bolt, felteszem  nem sok ilyen van, szóval biztos, hogy beesett már Önökhöz waldis otthonoktatós anyuka más is…

– Nem. Otthon oktatni? Lehet ilyet? De AZT ÍGY HOGY? Szerintem az nem fog menni.

—————————–

Egész éjjel sírtam.

Sirattam magam, a hülyét, a gyengét és a balféket, aztán hangosan felnevettem, hogy nem, nem, nem, ez így nem mehet. Élni fogok. Nem negyedévtől negyedévig, nem ítélettől ítéletig, hanem csak úgy.

Teli tüdővel.

Hangosan, színesen, bátran.

Teli torokból – befelé figyelve.