Itt is megtalálsz:
Monthly Archives

szeptember 2016

    mindennapok

    Van szívhang,

    a baba jól van, kalimpál, nagyon élénk, a doki örült a vérvételemnek, de – mivel neki is ez az első ilyen esete – felszaladt a szeme a petefészek markeren. Aztán megnézte ő is a szakirodalmat no meg alaposan,egyenként a petefészkeket és az egy órás megbeszélés után nagy nyugalomban váltunk el egymástól. Méhnyakszűrés eredményét is előkutattuk és az is szuper.

    Minden rendben…

    ennek örömére mustáros-rukkolás rizskenyeret ettem a kocsiban és kinéztem egy jó kis őszi szaladgálós cipőt a Deichmannban (!), ezt:

    barnagyngyhzfnysneaker-graceland-deichmanncom-1383041_p

    Egy baj van, nem volt a méretemben.

     

    Megosztás:
    mindennapok

    Igyunk egy kávét – Az ősztől Naomi Campbellig

    Annyi de annyi apró-cseprő dolog van mostanában körülöttem, igazán hosszasan egyik sem érdemel szót, de le kell tennem, mert csak kavarognak, kavarognak, mintha egy egész méhkas lenne a fejem helyén. Összefüggéstelen katyvasz következik, ha az ilyesmi idegesít, akkor

    1., ne olvass tovább

    2., nem jó blogon jársz

    Ősz. Nekem még nem volt elég a nyárból. Még bírtam volna, még húztam volna, én nem szenvedek a melegtől és nagyon szeretek fürdeni is. Szinte pánikban voltam augusztus végén, hogy mi lesz, jaj, vége, hideg lesz, de… jövőre is lesz nyár. Jövőre is itt leszek. És nem dőlt össze a világ szeptember 1-jén.

    Észrevétlen csúszunk át az őszbe: az ujjatlanból póló lett, a dinnyéből körte és a friss uborkából színpompás cukkinik meg padlizsánok. Élmény főzni mostanság, annyira színes, annyira gazdag, annyira változatos, hogy nem tudok betelni vele.

    Csizma. Jelentősen javítja minden évben a hangulatomat, mikor meglátom a szebbnél szebb bokacsizmákat. Most egy burgundi bőrt néztem ki, olyanom még sosem volt, és most szeretném kipróbálni – egyébként tök jól passzolna a már meglévő ruháimmal, sőt, van egy olyan sálam, amit még tavaly vettem a Tchiboban és pont olyan árnyalatú benne a burgundi, mint a csizma színe.

    Mákos tésztát ennék. Kicsit odapirítva, kék mákkal, épphogy citromhéjjal.

    A fogaim. A kemoterápia leghalálosabb öröksége. Rengeteg fogam felszínéről lejött a dentin, lepattogzott a zománc, ami egyrészt fáj is (de nem kicsit), másrészt meg nagyon csúnya. Fájdalmasan csúnya. Szégyenkezősen csúnya. Milliószor eszembe jut, hogy vajon aki látja,mit gondol? Hogy ennyire sárgák a fogaim? Vagy ennyire elhanyagolom magam? Vagy hogy… nem is tudom… Még mindig nem lehet megcsinálni, mert a folyamat nem állt meg, és a doki azt mondta, hogy annak nincs értelme, hogy porcelánt húzunk rá,aztán meg bomlik mögötte.

    Fájdogál a hasam, és ez még akkor is ijesztő, ha tudom, hogy tök normális, hogy szurkál meg érzékeny. Döbbenet, hogy a harmadiknál ugyanúgy vannak kismama félelmek, mint az elsőnél.

    Csempe. Mikor Medve átküldte a képeket, hogy “na így néz ki feltéve a falra”, végigbőgtem az éjszakát. Zavaró,kusza, összevissza volt a telefonnal készült képeken, az egyetlen dolog, ami szép volt benne, az azt volt AHOGY feltette az Apukám. Aztán megláttam élőben, és teljesen megváltozott a véleményem -legszívesebben ki sem jönnék a konyhából, annyira otthonos, meleg, színes!

    Elkezdtük a sulit, egyelőre nagyon meg vagyok elégedve a teljesítményemmel. Sikerül érdekes, változatos témákat találnunk, Barnus szépen eldolgozik egyedül is (addig én tudok dolgozni), sokat rajzol, színez, most a legjobban a számolás és az állatok érdeklik.

    unnamed-22

    A héten Gergő is eljött velünk a könyvtárba, nagyon élvezte, bár csak egészen rövid időt töltött a könyvekkel és annál többet a játszószőnyegen. A Kuflikat ő választotta, és könnyes szemmel állapítottam meg, hogy ez Gergő első. igazi. olvasmányélménye. Fel sem állt, amíg olvastunk, tökéletesen követte az eseményeket, nem kalandozott el a figyelme és semmit nem kellett magyarázni: érdekelték a képek, a szöveg, együtt haladt az eseményekkel. Hiába, na, ő igazi későn érő típus, de megtört a jég.

    unnamed-2

    Másnap elballagtunk a kis kerekes kocsinkkal a zöldségdobozunkért is, azt hittem segíteni fog majd, de óriási hisztibe fulladt a délután, rettenetes élmény volt, mintha az ördög bújt volna bele.

    unnamed-1

    Máskor meg csivitel, mosolyog, bűbájkodik, mint egy igazi kisangyal, úgy segít a Dédinek zöldséget pucolni.

    unnamed

    Állítom bonyolultabb a lelkivilága,mint a legendásan hisztérikus Naomi Campbellnek.

    Megosztás:
    mindennapok

    Megvolt az első labor,

    én pedig majd’ elájultam. Készültem lélekben, hogy lesznek olyan kiugró értékek, amik eddig sziklaszilárdak és stabilak voltak, de még így is szívbemarkoló volt látni azt a két tumormarkert, ami elszállt az egekbe. Igen, készültem rá lélekben, mert a terhességben el KELL szállnia, és pont annyira emelkedett, amennyi a nagykönyvben meg van írva.

    A keresztmarkerek bazi alacsonyak, úgyhogy “baj” nincs, de a jeges borzongás végigfutott a hátamon az 52-es CA-125, a 63-as TPA és a 52-es süllyedés láttán, ami normál esetben külön-külön is, pláne együtt piros szirénát kapcsolna. Hm. Terhességben pedig mindez normális. Ami mégis visszarántott a valóságba, az a szinte mérhetetlen máj értékek, és a 0,6-os CEA, és az, hogy minden más tökéletes. Tö-ké-le-tes 🙂


    Ennek örömére óriási salátát ettünk a Vapianoban és megvettem az olyannyira imádott, ezer és egy éve használt Clinique Flamenco rúzsomat, vettem egy 38-as(!) kismama farmert és boldog bömbölésben vezettem hazáig. Bebújtam az ágyba, Kuflikat olvastunk, aztán végigaludtam az éjszakát.

    Minden oké, minden oké.

     

    Megosztás:
    mindennapok

    Kedves Ismeretlen!

    A gyerekemnek nem koszos a keze. A gyerekem inzulinos cukorbeteg, és sajnos erről a betegségről annyira nagyon kevés az ismeret, hogy ma reggel még az egyik legjobb barátnőm is tudott meglepetést okozni azzal, hogy ő sem tudja, hogy is van ez.

    Nos… nem igaz, hogy egyre több a cukorbeteg gyerek, és már minden sarkon van egy egyes típusú diabéteszes gyerek. Az egyes típusú diabéteszes gyerekek száma lassan növekszik ugyan, de ennek semmi köze a “sok elhízott gyerekhez, akikből mind cukorbeteg lesz”. Igen, cukorbeteg lesz belőlük, kettes típusú,valószínűleg egészen korán, fiatal felnőtt korukban, és akkor majd diétáznak, meg kapnak gyógyszert, meg IR, PCOS, meg 160ch, és akkor szinten lehet tartani. És persze IR, PCOS bőőőven lehet olyan is, aki egészen picurka és sosem volt rajta egy fölös deka sem, de ebbe ne menjünk most bele.

    Nos, a T1 (type one) egészen más. Ott egyáltalán nem termelődik inzulin, elhalnak a hasnyálmirigy béta-sejtjei, és se lefelé, se felfelé nem szabályozzák a vércukrot. Ezért KELL bevinni ch-t, ha nem vinnénk be, meghalna a gyerek. Hogyan? Nagyon egyszerű: a kritikus határ alá esne a vércukor, és elájulna, majd nagyon rövid idő elteltével bekómálna. Nagyon rövid idő? Ó, igen. Pár perc alatt meg is lehet a baj. Ha túl sok CH-t vinnék be (nem a beadott inzulinnak megfelelőt), akkor nagyon rosszul lenne. Ha folyamatosan többet vinnék be, és ebben a nagyon magas vércukorszintű állapotban maradna, akkor ketoacidózisa lenne, leállnának a szervei. Sokára? Hát… úgy 3 nap. Max 1 hét.

    És hiába az Egy csepp figyelem alapítvány, hiába a számtalan tájékoztató plakát, az emberek az egyes típusú diabéteszt még mindig a “ja-ja, rengeteg az elhízott kisgyerek” dologgal azonosítják.


    Visszatérve az eredeti címzetthez: szóval kedves Ismeretlen, aki epés megjegyzést tettél, és én pedig inkább csak gyorsan kivittem a gyereket a boltból, mert nem volt időm magyarázni:

    unnamed (21)

    A gyerekem keze nem koszos. Varas. Őrzi a nyomát a 4000 feletti cukormérésnek, amit az első fél évben meg kellett ejtenünk.

    De most végre vége. Barnuskának ugyanis szöveti vércukormérője van, így akár 15 másodpercenként is leolvashatom a vércukrát úgy, hogy egyetlenegyszer kell megszúrni a gyereket: amikor behelyezem a felkarjába a szenzort. Egy szenzor két hétig marad fenn, így már csak azt a napi 5 inzulin beinjekciózást kell kibírnia ennek a kisfiúnak, az meg smafu ahhoz képest, amin eddig keresztülment. Nem, ez nem inzulin pumpa, az egész más, azt a hasfalba vezetik és adagolja az inzulint. Nekünk olyan nincs, nem is szeretnénk.

    unnamed (14)

    Baszki, kedves Ismeretlen, az alsó képet nézd meg, na ott strandhomokos-retkes a gyerek körme. A felső képen nem. Azok az ujjak egy hősnek az ujjai.

    Megosztás:
    mindennapok

    A hálószobánkban fekszem

    Szemben a cserépkályha, nagy padkával, már párnával, rajta az elektromos fogkefém és az egészet telibe letojom: végre újra együtt a család, más nem számít.

    Mindenhol konyhaszekrény alkatrészek hevernek, hegyekben áll a csomagoló anyag, a fürdőben fugás vödör és vízmérték van, de mindez nem számít, mert együtt vagyunk van wifi.

    Kicsit dolgozom, kicsit tetszelgek magamnak a madártollmintás pizsamámban, eszem egy karika kibaszott organikus békéscsabai mangalica kolbászt, és elég volt. ELÉG volt. Én kinyitottam az ablakot, esküszöm, hajkurásztam is az a kurva legyet, de karma ide, karma oda, olyat vertem oda a Matyi és Sári az iskolában című könyvvel annak a dögnek, hogy szar nem maradt belőle.

    Ezek után a képmutatások képmutatása organikus Clipper teát inni, nem?

    almás clipper

     

    Megosztás:
    mindennapok

    Őszintén,

    nem tudom feldolgozni még mindig. A bőrömből kellene kibújni, a világot telekürtölni, babaneveket válogatni, a pocakomat simogatni, de…

    Őszintén?

    Nem felhőtlen. Nem jókor jött. Félek, hogy túl nagy falat lesz. Persze hogy félek, hogy mi lesz, ha mégis Fekete Pétert húzok és kiújul a daganat. Félek egy járókeretes, ellátásra szoruló nagyi, egy cukorbeteg, egy meglehetősen hiperaktív és egy csecsemő kombinációtól.

    Nem szeretném, ha a reális félelem irreális szorongásba csapna át. Nem szeretném tovább ilyen szarul érezni magam azért,mert nem tudok ujjongani úgy, mint Barnabásnak és Gergőnek ujjongtam. Nem szeretném tovább jégbe fagyasztani az érzéseimet, nem szeretném, ha azt érezném, hogy nincs jogom örülni, mert mi-lesz-ha-baj-lesz.

    Lelkifurdalásom van, hogy nem tudok felhőtlenül örülni, nem tudom várni, hanem nagyobb bennem a pánik. Becsúszott, Isten látja, hogy becsúszott, de… most már túl kellene lendülni a “nem így terveztem”-en és örülni az egyetlen jónak, amit ez a helyzet hozott: NEKI.

     

    Megosztás: