Itt is megtalálsz:
Monthly Archives

október 2016

    mindennapok

    Drága Gyerekeim!

    Elképesztően szeretlek Benneteket – ez erősebb bárminél, bárkinél, csak Édesapátokat szeretem még ennyire, de az tök más dolog, nem ide tartozik.

    Szóval tegyük ezt tisztába és mondjuk ki: Ti vagytok a szívem kalácsában a mazsola, az életem értelmei, a gondolataim és a cselekedeteim legfőbb mozgatórugói.

    Ezért nem adok meg nektek mindent.

    Nem veszem meg azt a játékot, aminek nem látom értelmét. Nem lehet olyan ágyneműtök, amin számotokra tökéletesen ismeretlen -de nagyon divatos- riasztó figurák vannak. Szerintem az ágyneműnek barátságosnak, álomba hívogatóak kell lennie – ráadásul kiderült, hogy kiválóan lecsukódik a szemetek egyszínű vagy sima csíkos paplanhuzatban is…

    Nem érdekel, hogy mit reklámoznak. Nem érdekelnek a lidl-ös kis bizbaszok, a gyűjthető plüssök és a veszélyes turbó-ellenség-legyőzők sem.

    Szerencsére nem (vagy még csak kicsit) értünk el a “kinek milyen ruhája van” korszakba, de előre szólok, hogy eddig is és eztán is a következő szempontok vezettek: vízhatlan-e, meleg-e, jól mosható-e, UV-szűrős vagy sem, gyorsan szárad vagy sem, indokolatlan/veszélyes műanyag-e (álságos lenne a softshell  outdoor kabátok korában ragaszkodni a csak természetes anyag dologhoz). Nem veszek szuperhősös felsőt – egyrészt a legnagyobb szuperhős az apátok, másrészt nem ismeritek ezeket a meséket, így totál felesleges. Semmi bajom a mintás cuccokkal, de legyen a szemnek kedves, nem felnőttes, nem obszcén az a minta, ráadásul nem is nagyon válogathattok: a Tesco, a C&A (itt nagyon klasszak a biopamut dolgok) és a h&M (itt is!) ami elérhető számunkra. Nagyjából ennyi.

    Barnesz, Neked van tableted. Azt sem tudod, hogy hol van. Van telefonod is (a cukor miatt), azt is elnyelte a fekete lyuk – úgy egy hónapja már. Felesleges volt megvenni? Totálisan. Megpróbáltuk? Meg. Kapsz jobbat-szebbet-újabbat? Persze hogy nem. Nem, Karácsonyra sem.

    Készüljetek, mert idén sem lesz nagy karácsonyi hacacáré: ismét meghitt, békés, csendes ünnepünk lesz, legalábbis nagyon remélem. Olyan ablakra csillagot ragasztós, ropogó hóban lépkedős, sült kacsát eszegetős, cserépkályhás-narancsillatú-duruzsolós. Megyünk majd a két ünnep között a gyerekekkel visítva szánkózni? Persze. Lesznek nagy forralt almalevezések? Igen. De a családi Karácsony nem ilyen. Az a miénk. És tudom, hogy szeretitek így, megtaláljátok benne az örömöt.

    A dolog kulcsa ugyanis ez: egyáltalán nem szeretnélek ÉN boldoggá tenni Benneteket. Bármennyire keményen hangzik, ez így van: nem dolgom, nem feladatom, hogy ugró bohócként lessem, lefele görbül-e a szátok. Babáim, nekem is fáj, ha Nektek fáj, de az élet sajna ilyen: nem lehet mindig kétszer venni a sütiből, nincs minden nap új játék és van, hogy vissza kell adni a homokozólapátot – és nem biztos, hogy veszünk ugyanolyat / otthonra /sajátot.

    Biztonságot nyújtok, otthont adok, amennyire csak tudom, megmutatom az életet és igyekszem úgy élni, hogy azt lássátok, hogy bármikor újra lehet kezdeni, bármit túl lehet élni, és hogy egy icipici szépség mindenben van.

    Ha megtanuljátok, hogyan legyetek boldogok a jóban és a nehézségben egyaránt, sosem várjátok majd mástól, hogy kerekké tegye az életeteket. Felismeritek majd, ha nem szeretnek, ha kihasználnak, a eltipornak, és tovább is tudtok majd állni, és -talán ami még ennél is fontosabb- felismeritek, ha jó helyen vagytok és nem akartok majd űzött vadként elmenekülni új kalandokat kutatva. Ha nem kell mindig jobb és szebb, ha örülni tudtok az életnek, ha nem függ másoktól, pláne mihaszna tárgyaktól az önbecsülésetek és a tartásotok – na az az igazi boldogság és erő.

    Ha eljuttok odáig, na AKKOR érdemes majd elővenni a pénztárcátokat. Akkor már ésszel, a minőséget felismerve és értékelve megy majd a vásárlás, mindvégig tudva, hogy ezek csak tárgyak. Az igazi boldogságról tudjátok majd, hogy úgysem ott van, és sokkal jobban vigyáztok majd rá, mint bármilyen autóra vagy órára.

    Megosztás:
    alma meg a fája

    Olvasunk

    Olvasunk. Szerencse (vagy szoktatás?), hogy ez eddig sem volt ritka, de most valahogy faljuk a könyveket, a meséket, a történeteket…

    Barnabással most épp Erich Kästnertől olvassuk az A két Lottit, de egyre több és több mesét igényel Gergő is, és ami a nagy áttörés, hogy egyre kevésbé igényli a képeket, azaz egyre jobban hagyatkozik a fantáziájára, illetve arra, ahogy a fejében megjelenik a mese. A Móra Minden napra egy mese meseválogatása most a kedvence, és nekem is szívet melengető Reich Károly illusztrációit kutatni a könyvben. Feels like home.

    Mutatok még hármat, amiből kettő könyvtári egy pedig saját, és bőven a képeskönyv kategóriába tartoznak.

     

    Első pillanatra megfogott, el is hoztuk a könyvtárból. Imádom Agócs Íriszt és Berg Judit is nagy kedvenc, úgyhogy magasan volt a léc. Legnagyobb döbbenetemre nem jutottunk el a harmadik oldalig: totál érdektelenségbe fulladt az egész, engem sem érdekelt és a gyerekek is nagyon szenvedtek. Kínkeserves plusz öt perc után végképp feladtuk: a Cipelő cicák az utóbbi idők legjobban utált könyve lett. (A kép jobb sarkában az egyik kedvenc pizsamám költői részlete.)

    unnamed-2

    Ugyanaz a szerzőpáros, elképesztően bájos illusztrációk és hát Maszat maga Gergő. Talán egy kicsit már ki is nőtte a történetet (vagy még éppen jó, de talán egy 4 évesnek már kevés), most nagy kedvenc nálunk ez a sorozat, ugyanis a képek alapján annyira egyszerűen követhető, hogy Barnabás is el tudja mesélni az öccsének. Bebújnak egymás mellé az ágyba, Gergő átöleli Barabást úgy, ahogy engem szokott, és… é meg bőgök.

    Terhesség alatti tüsszentés-inkontinencia? Striák? A reggelre az üvegbe büdösödött tápszer penetráns szaga? Penészes almacsutka a kocsiban a bőrkárpitba gondosan beledolgozva? Megéri. Ezekért a pillanatokért megéri.

    No. Ez az utolsó saját könyv, még az én gyerekkori nagy kedvencem, itt már írtam egyszer erről a sorozatról. Barnus nagyon megszerette, délután, ha nem tud aludni (pedig haj, de jót tesz a cukrának!), akkor sokszor ezt lapozgatja. Most épp ez a kedvenc kötet:

    unnamed-4

    Megosztás:
    mindennapok

    Őszi tervek

    • Valami elképesztő gluténmentes-vegán ranch szószt találtam Pinteresten. Ha végre elkészítem, beszámolok majd, ígérem. Csicseribundás cukkinivel, gombával ennénk egy húsmentes napon
    • Agatha Christie Tíz kicsi négere két nap alatt megvolt, és nagyon szerettem. Most Robert Galbraith Selyemhernyóját szeretném olvasni majd
    • Ma indul Barnusnak heti 2 délután a waldorf napközi, szuper lenne, ha egy délután mehetne Gergő is
    • Szeretnék egy sólámpát a gyerekek szobájába.Nagyon nehezen alszanak el esténkét, úgyhogy mindent bevetek: Stadelmann Álommanó olaj, Szundi tea, sólámpa… Hiába fektetem le őket fél 8-kor, sokszor még fél 10-kor is dorbézolnak, én meg ezt nagyon utálom.
    • Rengeteg meleg zoknit rendeltem a Tchiboból és most sem csalódtam bennük. Pihepuha és akolmeleg mind. Még-még-még!
    • A következő Gryllus Vilmos koncertre már Gergő is megy majd, úgy kell majd jegyet rendelnem.
    • Felírni magamnak valami aranykönyvbe, hogy soha többet ne vegyek barackillatú vécépapírt, Logona tusfürdőt és Lidl-ös olajbogyót.
    • Engedni, hogy a Konmari rendszer átvegye a hatalmat a házban: mindennek mennie kell, ami nem okoz örömöt vagy nem létszükséglet. Első lépésként a szakácskönyveket mariztam ki, most van jó néhány, ami dobozokba került, így tényleg csak a legnagyobb kedvencek maradtak az életterünkben, a többi meg gazdát keres.
    • Ha már “marizás”: a legókat kiválogatom. Nyilván a LEGÓK maradhatnak, a milliónyi mütyűr, csetresz, szirszar, 100 db-os puzzle soha többé össze nem álló darabjai lesznek az áldozatok, amikre egy éjszakai cukormérés közben rálépni, hát… ilyen:

    14479531_1475041799189725_7861574948920440294_n

    • Háziorvost váltok, így 8 év után ez elég “nagy ügy”, de egyelőre az új nagyon kedves és készséges – és persze úgy 30km-rel közelebb van. Két utcányira tőlünk. Nehéz ügy ez, borzasztó nehezen viselem a változásokat.
    Megosztás:
    mindennapok

    Egy álmos, lusta vasárnap

    Na jó, nem.

    Tegnap ugyanis kész lett a fugázás, meg is száradt, úgyhogy ma végre a helyére kerül az étkező rész: áthozzuk az asztalt, a székeket és ha minden igaz, már asztalnál ebédelünk. Óriási lépés ez, mármint a bútorok átpakolása, számomra olyan, mintha most kanyarodnánk be a célba. Négy. Kurva. Nehéz. Hónap. Után. Mumus volt, na.


     

    Ez a hétvége egyébként sárkányokkal, sárkányok grabancának elkapásával és a nehézségekkel való szembenézéssel telt – végülis erről szól a Mihály-nap.

    mihaly-nap_2016_web2-420x600

    Pont telibe talált, bár erre csak később jöttem rá, amikor hazaérve a sárkánykészítős, körhintázós, mustpréselős, kovácsolós városi Mihály-ünnepről elolvastam a Léleknaptár eheti szakaszát a nagy naptár sarkán:

    unnamed-4

    Hordozni magamat magamban. A tegnapi bejegyzésem másról sem szólt, ha jól belegondolok…


     

    Megosztás:
    mindennapok

    Drága Kisfiam!

    Anya nem boldog.

    Fura így kezdeni egy első beszélgetést, de annyira bánt, annyira feszít, hogy ezt nem lehet csomagolni, nem lehet burkolni és rejtegetni, ezt ki kell köpni, mint valami mérget: anya. nem. boldog.

    Tudod, anya régen nagyon más volt. Anya csupa fodor volt, csatos cipő, magassarkú és rúzs, anya volt a hajsütővas és a szempillaspirál és hát… egy dolog biztos volt: anya kislányból van. Ez volt a munkája, ez volt az élete, ez volt mindene.

    Aztán anya és apa megismerkedtek egymással, és rövidesen gyerekük született, és nagyon sok dolog megváltozott az életükben. Aztán még több és több és több, és anya valahogy észrevétlenül… elkopott. Más lett fontos, más került az első helyre: a család érdeke, a gyerek érdeke, a feleség feladatai, az észérvek és a kötelesség, és valahogy úgy alakult, hogy egyre többet és többet csípett le anya magából, míg aztán…

    … míg aztán megbetegedett. Ott pedig már nem számított semmi, csak a túlélés, a szó legszorosabb értelmében. Tette amit tennie kellett, megkötötte a kompromisszumot ott, ahol meg kellett és… észre sem vette, hogy már nem Ági. Már nem Kislány. Már szinte nem is ember. Anya. Mindenkinek az anyja, nem nélkül, identitás nélkül, egy a bandából, egy a fiúk közül, berreg, ha berregni kell, barna és szürke, no meg farmerszín ruhákban jár. Elnemtelenedett anya funkciós túlélőgép.

    Aztán egy szép napon kopogtattál. Mindenki kislányt tippelt harmadiknak, én is. Képzeltem, hogy majd fésülöm a haját, majd öltöztetem, majd megtanítom szépen énekelni, majd csodálom, ahogy szabadon táncol és pörög a szoknyája. Majd szelíd lesz, finom, puha és gyengéd. Ő lesz a családban a KISLÁNY.

    Te viszont, Kisfiam, Te és a Jóisten okosabbak voltatok, és odafenn a Mindenható tudta, hogy Te vagy a legklasszabb kisfiú a világon, és ezt a nagyon nehéz, nagyon rögös, könnyekkel teli indulást csak a Te szívedben lévő bátorság és szeretet bírja ki. Neked kellett jönnöd. Egy Kisfiúnak. Anya ugyanis nem lehet tovább TÚLÉLŐ – neki élnie kell. Nem lehet más A NŐ ebben a családban, nekem kell annak lenni. Nem lehetek tovább boldogtalan, nem élhetek tovább nagy álmok nélkül és… abban a pillanatban leesett, amikor megtudtuk az ultrahangon, hogy kisfiú vagy. Belém hasított, hogy miért kellett így lennie.

    Kisfiam, rázós menet lesz, anya ugyanis abban a pillanatban döntött: papírt, ceruzát, jegyzetfüzetet fogott és elkezdte a papírmunkát az engedélyekhez, majd asztalost keresett és sírva suttogta Neked a gardróbban, hogy… végre megint úgy érzi, hogy él. És hogy tarts ki. És hogy köszöni Neked, hogy vagy.

    Anyának újra lesz neve. Ági.

     

    Megosztás: