Itt is megtalálsz:
Monthly Archives

június 2017

    mindennapok

    Besűrűsödött

    Nos, túl vagyunk egy újabb felmérésen, közelítünk a megoldás felé: Gergő legnagyobb problémája szenzoros vagy mi. Na jó, elmondom én mit értettem: az objektív, sztandardizált teszt után elmondható, hogy nincs olyan terület, ahol a gyerek ne lenne érintett. Ilyen-olyan-amolyan mozgásproblémája is van, ezek mind fejleszthetőek, de hosszú évek kellenek hozzá. Most fél évig pihentetni kell az aspergert, mert a tünetek elfedhetik egymást,meg kell figyelni, hogy merre indulunk el a mozgásfejlesztéssel, mert nagyon sok aspergeresnek vélt tünet eredhet a mozgás éretlenségéből is. Ezzel párhuzamosan Dévény terápia is kell, mert a lábában viszont letapadhatott izmok okozhatják a csámpásságot.

    Ha magabiztosan mozog majd, akkor nagyon sok olyan kajlaság és esetlenség, amitől most bizonyos helyzetekben visszahúzódóvá vagy épp (pont ellenkezőleg!) agresszívvé válik, már nem jelentkezik majd, és akkor látjuk, hogy nettó mennyi marad. A mozgásterápia (mivel többféle módszerrel dolgozik majd a szakember) egyszerre indítja el a fejlődést minden téren, tehát ha nem súlyos autisztikus tünetekkel indul a gyerek (márpedig nem), ugyanaz lenne az út, mint így.

    Hurrá!

    Na.

    Egyből be is kell szerezni több dolgot: hintaágyat, gördeszkát és nagy fittballt, ezek segítségével dolgozik majd a terapeuta. Igen, én a hagyományos utat választottam: ő diplomás fejlesztő pedagógus (egész pontosan fejlesztő,-differenciáló szakpedagógus, mozgásterapeuta), viszont a legújabb módszerekkel dolgozik. Mindkét tény roppant megnyugtató számomra. Az induló tornát a jövő utáni héten tanuljuk be, szeptembertl csoportos foglalkozásra is kell majd járni.

    Ezen  kívül is rengeteg tennivaló maradt erre a hétre: be kell jelentkeznem az onkológushoz (CT), Barnusnak hétfőn jön az éves nagy vérvétel és vizeletvizsgálat (jó eredményeket várunk :)), és indul számára az úszás is hétfőn.

    Nekem időszerű lenne egy fodrász, meg kell vegyem Kapolcsra a jegyeket, Kolos oltást kap, Medve elutazik (mit szeressek Olaszországból? Mi az,amit itthon nem lehet beszerezni??), úgyhogy van tennivaló bőven.

     

    Megosztás:
    mindennapok

    Gergő

    ma valami egészen elképesztő és érthetetlen cirkuszt rendezett a négyéves státuszvizsgálaton. Egyáltalán nem volt hajlandó együttműködni, lefeküdt a földre, rúgta a széket, a játékokat lesöpörte, fékezhetetlen és összerendezhetetlen volt.

    A kocsiban folytatta: megütötte Barnabást, duzzogott, kiabált, dühöngött, én pedig miután egész délelőtt szépen szóltam így-úgy-amúgy, majd csúnyán így-nagyon úgy- és kurvára amúgy, kilátásba helyeztem, hogy elverem a fenekét nagyon szívesen, amennyiben ez segít neki lecsillapodni. Nos, a hír nem rázta meg igazán, folytatta a dühöngést, én pedig rácsaptam hármat a fenekére.

    Most nem vagyunk jóban.

    Én utálom, hogy pont olyan hisztérika, mint amilyen én lennék, ha megengedhetném magamnak vele szemben, és egyenjogú félként küzdhetnénk az élet arénájában (de mély gondolat, bazmeg, de mély :D), és nem az anyja lennék, akinek felelőssége, hogy a kölyök ne legyen korszakos seggfej.

    Jaj, a védőnő és a másik fejlesztőpedagógus nem ért egyet az asperger gyanúval.


    Nos, az óriási testi fenyítés után hidegháborús helyzet alakult ki: ő az egyik szobában forralt bosszút, én a konyhában forraltam bort, és nagyjából egyszerre indultunk meg egymás felé. Sírtam, mert bántott, hogy eszköztelen vagyok, sírt, mert tudatában volt annak, hogy pöcsfejként viselkedett.

    A miértekre nincs válasz, hacsak az nem, hogy anya, se kicsi nem vagyok, se nagyfiú nem vagyok, én már semmise vagyok, nekem pedig a szívem szakad meg, mert nem tudok neki ennél többet segíteni, így is neki nagyon sok olyat engedek, amit Barnabásnak nem (és értelemszerűen Kolosnak sem).

    Mi a megoldás? Fogalmam sincs.

    Valami, ami csak az övé, amit csak ő csinálhat, ami csak neki szól, amiben csak ő ügyes, de nagyon nehéz, mert ez még nem az a kor, amikor megértené, hogy az ő lelke a legislegszebb a világon és senkivel nem kell versenyeznie. Mikor Barnus kicsi volt, a “mi dolgunk” a szurka-krumpli volt: minden héten elmentünk, megettünk egy csomó sültkrumplit valami szósszal, megbeszéltük az élet nagy dolgait és egyből nem fájt annyira, hogy kistesó született.

    Gergővel nincs ilyen. Barnabást viszem orvoshoz, Barnabás megy zeneiskolába, Barnabásnak megyünk a fellépésére/fontos dolgára/vizsgájára, Kolos pedig az icipici és ő még nagyon friss, nagyon új, egy csomó minden történik körülötte is.

    Gerusz pedig valahol csak áll és vár a sorára, de most kitaláltam, hogy a fejlesztő pedagógus szakvéleményét még megvárom, aztán beíratom valahová, ahol mi mindnyájan csak rá várunk, csak rá figyelünk, csak vele foglalkozunk.Nem tudom, hogy aikido,úszás, falmászás vagy lovaglás, de ki fogom találni mi az, ami óriási sikerélményt okoz neki,pláne, hogy a gyógytornától a mozgása is sokkal rendezettebb lesz.

    Megosztás:
    mindennapok

    36

    Aztán időközben harminchat éves lettem.

    Minden évben teleengedem a kádat vízzel, befekszem és átgondolom, hogy épp hol tartok. Idén kicsit nagyra sikerült a kád, az idei évzáró ugyanis a Balcsiban történt.

    Nem vagyok egy nagy strandhuszár, napozni végképp nem volna jó nekem (5 évig a kemó után nem annyira jó),úgyhogy jobbára csak álltam, tologattam Kolost, néztem hogyan strandol Barnabás, de csütörtökön bizony bementem, mert nagyon igaz az a mondás, hogy vagy tőle halok meg, vagy érte.

    Inkább érte.

    A lányok, akikkel nyaraltunk megkérdeznék, hogy fogok-e úszni (igen), majd mivel mindnyájan remekül (van,aki versenyszerűen) úsznak, azt is megkérdezték, hogy milyen úszásnemben (ahogy sikerül,muhahahahaha), aztán bevetettem a testemet a hullámok közé. Na jó. Centiről centire.

    Ilyenkor mindig először Tihanyt keresem a szememmel, az apátságot, a nagy zöld hegyet a kék vízben. Aztán nézem a Bakony végét, aztán a vitorlásokat, és minden egyes alkalommal eszembe jut, hogy a Jóisten, ezt a vidéket nagy örömében teremthette, mert kevés ennyire szép hely van a világon.

    És én itt lehetek.Nem baj, hogy a nyaralóban a fiúk szobájában annyira mállik a vakolat, hogy eszembe jutott,hogy veszek egy csomag filcet és lelkifurka nélkül rajzolhatjuk az idei élményeinket a falra,mert jövőre úgyis le kell festeni. Nem számít, hogy bár mi elmentünk itthonról, az életünkből, a diétánkból, a nai rutinból nem tudunk kilépni, csinálni kell. Nem érdekes, hogy pókok vannak, hogy meleg van, hogy kopott a lépcsőnk és csúszik, mert szeretem a Balatont, szeretek itt lenni és szeretem, hogy együtt vagyunk.

    Erre a pár szeretem-re akkor és ott mindennél nagyobb szükségem volt. Őszintén mondom, életemben nem voltam még akkora gödörben, mint az elmúlt 3 hétben: valahogy megragadtam, megrekedtem, és kilátástalannak tűnt, hogy valaha ebből egy igazán boldog élet lesz. Barnus nagyon nehéz, sokan nem látják, mire fel az állandó készültség, minek ez a nagy felhajtás, és ez természetes, hisz Barnus jól van – MERT CSINÁLOM, AMIT CSINÁLOK. Ha nem tenném, remegő lábbal rogyna össze, és volt olyan is most, hogy annyira rosszul volt,hogy üvegbőlitta a tömény Szobi szörpöt. Jó,mert kevesebb inzulin kell. Rossz,mert nem stabil a gyerek.

    Gergő pedig nagy talány. Rettenetes nagyokat esik, szinte hajszolja a veszélyt, az őrangyala gyanítom már megőszült és folyamatosan prémiumot kap: egyszer a feje, a szeme, a lába, a foga, a gluténérzékenysége – ésezek csak ezen a héten voltak. Kőlépcső? Fejjel neki! Autó? Másszunk fel rá! Erkély? Hajoljunk ki a korláton! Lépcső? Másszunk fel a korlátra ott is! Villanytűzhely? Fogjuk meg a platnit! Soroljam még?

    Nehéz. Én pedig a ne csináld, gyere ide, fogd a kezem, ne szaladj el, mérd a cukrod, enned kell, nem ehetsz, elestél, innod kell, ne pisilj oda (baszki, mi ez a fiú gyermekekkel és a nyilvános meztelenkedéssel / random bokrokba,pázsitra vizeléssel??), nem szabad, töröld meg közepette valahogy elkoptam és elfáradtam, de nagyon. Nagyon nagyon.

    Puhaságra vágyom. Szép dolgokra, praktikus, szerethető tárgyakra. Jó könyvekre és egyszerűbb mindennapokra. Probáltam, nagyon próbáltam megfogalmazni,hogy mire is vágyom igazán,de folyamatosan az csengett a fülemben, hogy amira igazán szükségem lenne, az a hit. Hinni abban, hogy mindennek így kell lenni. Hinni abban, hogy a dolgok változhatnak. Hinni, hogy valaki fenn vigyáz rám és szeret engem,megóv,megtart, megmutatja merre az arra. Hinni abban, hogy képes vagyok uralni a káoszt és a félelmeimet.

    Egy felfújható cápa és egy gumimatracon fingó pasast elhagyva arra jutottam,hogy a hit mellett olyan mindennapi apróságokra is szükségem van, amikben kedvem és örömöm lelem, ami a poros országúton kocsma lehet a nap során.

    Szerencsére a munkámat imádom (ki ne szeretné a könyvet, a bort, a gasztronómiát és az utazást?). Szerencsére a gyerekeimet is imádom. Szerencsére a férjemet is imádom, bár néha megturmixolnám az arcát egy botmixerrel.

    Szerencsére ennél több szerencse nem is kell 😀

    Aztán összeszedtem gyorsan 36 dolgot (karcsapásonként egyet), ami kiindulási alapnak jó.

    1. Nia. Szeretek táncolni.
    2. Piros körömlakk. Botrány és szégyen, ahogy kinéz a kezem.
    3. Befestem a hajam. Igaz csak hennával, de akkor is.
    4. Dörgicse. El kell oda mennünk még a nyáron.
    5. Artézi víz. Annyi vas van benne, hogy egész más még a színem is.
    6. Puha törölközők. Még keresem a kedvencet.
    7. Egy új telefon. Medvéé tetszik, az Iphone nem csinál szép képeket. Neki valami hiperszuper Samsung van, ráadásul Adrienn, a bioguru megmondta, hogy az Iphone sugárzik a legjobban.
    8. Cotton Ball lámpafüzér.
    9. A fiúk szobájának kicsinosítása (most újra egy szobában szeretnének lenni).
    10. Mákos szilvafagyi. Igen, kajával engem simán lehet jutalmazni. Nem, nem vagyok kutya.
    11. Koncertek. Szeretek koncertekre járni. Kicsire, nagyra, pajtába, arénába, mindegy. Az élő zene lenyűgöz.
    12. Köveskál, Kapolcs, Dörgicse… Káli-medence.
    13. Hárs illat. Gyertya?
    14. Nemezelés. Minden adott, mégis megrekedtem. Lehet kellene egy újabb tanfolyam?
    15. Kerámiák. Csodálatos, egyedi, kézzel készített gyönyörűségek. Bővült a készlet, nekem bizony jobban esik ebből a müzli.
    16. Rózsa minta. Tavaly vettem egy rózsás pólót és nagyon szeretem.
    17. Kókuszillat.
    18. Rendezett és rendszerezett kocsi – illetve az indulásokkal járó nyűg csökkentése. Ó, ez nagyon boldoggá tenne.
    19. Utazás. Kár, hogy rajtam van a két-napra-nem-érdemes baromság. De, érdemes.
    20. Színház. Mindig nagyon pezsgő kulturális életem volt, ez, hogy tudom, hány cserép van a szomszéd tetején, ez kiborít. Elfogadom, hogy a gyerekek miatt nem jut annyi, mint régen, de azért ennél több kell.
    21. Egy puha köntös.
    22. Vörösbor. Fehér. Rosé. Frizzante. Pezsgő.
    23. Beszélgetések Medvével. Szerencsére ez van, csak megjegyeztem, mint amiből kell, amiből nem elég.
    24. Megengedni magamnak, hogy semmit ne csináljak.
    25. Képeslapot írni.
    26. Megcsináltatni a tetoválásokat, amikről ezer éve álmodozom itt a szemetek láttára.
    27. Grillezni. Szeretem nagyon, egész más íze van mindennek.
    28. Skanzen. Röhögni fogsz, de a Balcsi mellett az a másik #myhappyplace
    29. Tudatosítani magamban, hogy a Dédi nem jön vissza, a férjem kiállt a családért, és nem összerezzenni, valahányszor csörög a telefon.
    30. Végre használni a méregdrága fényképezőgépem.
    31. és valahol itt elakadtam. Miillió meg egy apró szarság eszembe jutott még: tárgyak, amiket szeretnék, helyek, amiket megnéznék, dolgok, amiket kipróbálnék, de semmi érteme nem lett volna tovább sorolni. Vitorlázás, Skócia, Peru, SUP, vérnarancsot szüretelni és Zoób Kati ruhába beleférni.

    Ja, igen.

    Ezek vannak.

    De a legfontosabb mégiscsak a szív alakú felhő volt, amit pár éve már láttam, de most visszajött, nagyobb volt mint valaha és pont akkor volt az égen, amikor jelre vártam. Ennél már csak egy dolog volt fontosabb: kurva gyorsan megkerülni a bóját, mert várnak a parton. Van három csodás fiam és a férjem, akivel bármi is legyen, nagyon egyek vagyunk.

    Megosztás:
    mindennapok

    Fura

    Furán vagyok mostanában. Meleg van és nyár, virágzik a levendula, Kolos szépen fejlődik, a nyaralás Barnus tegnapi, folyton zuhanó cukrától eltekintve klassz, én viszont mégsem vagyok jól.

    Most jön ki a fáradtság, a fájdalom, a félelem és talán a bánat is, ami azért nagyon vicces, mert ezer ágra süt a nap, barangolunk Tihanyban és Köveskálon, én pedig bömbölök – hol kint is, hol csak odabenn, csendben, kicsit nyüszítve.

    Nem találom a megoldást, az összes izmom be van feszülve, készültségben áll és várja… nem is tudom. A következő csapást? Megpúposodtam, megszélesedett a vállam, feszül a nyakam, beszűkült a tekintetem, és nyilván ez nem tölt el örömmel, mikor tükörbe nézek.

    Azt hiszem, tényleg minden csapásra felkészültem. Természetesnek veszem, de kívülről valóban vicces (szánalmas?), hogy van nálam Fenistil, antibiotikum, kétféle szemcsepp, vitaminok, Betadine, hüvelykúp, lázmérő, orrszívó, jutavit probiotikum, többféle napkrém, sebtapasz, aloe vera, komplett inzulin készlet (újraélesztő fecskendővel!), rügykivonat, lázcsillapító, fülmelegítő sapka, orrcsepp, Bach-elsősegély csepp, ezüstkolloid, herpeszkrém, szjnyálkahártya fertőtlenítő, szájpenész elleni ecsetelő. És biztos, hogy nem soroltam fel mindent…

    Égető szükségem lenne valamire, amiből önbizalmat meríthetek. Barnabás orvosai nagyon sokat segítenek, minden nap elmondják, hogy igen, az a szörnyű ebben a diabetes burnoutban, hogy nem lehet belőle szabadságra menni akkor sem, amikor éppen a legjobban dühöng, ráadásul nekünk a tejmentes-gluténmentes mizéria miatt extra nehéz bármiféle könnyítést találni. Most mondjam, hogy egész Füreden kétféle fagyi van (két cukrászda egy-egy fajta fagyija), amiből alkalmanként ehet egy gombócot a gyerek?? Főtt ételről álmodni sem érdemes: igen, megehet egy cső főtt kukoricát (ha nem tettek vegetát a vízbe), de attól nem lakik annyira jól, hogy kibírja a következő étkezésig. Marad a főzés.

    Jön a szülinapunk, a tortát már megrendeltem Pesten, majd otthon ünneplünk, Gerusznak már meg is van az ajándék: egy klassz, hangos munkapadot kap, szerintem magán kívül lesz a boldogságtól. Jövő héten megyünk felmérésre, ha minden igaz, akkor Ayres terápiára jár majd, Barnus meg úszótanfolyamra megy, amíg otthon leszünk. Én kétnapos Niára, aztán hasfal regeneráló gyógytornára megyek majd, és próbálok valahogy felállni ebből a gödörből. Miért pont most? Mert eddig csak mentem előre, hogy a víz felszínén maradhassunk. Víz? Gödör? Felállni? Hehe, tényleg annyira kusza, hogy már a képekben gondolkodás sem megy.

    Ma strandolunk egyet, befekszem a Balatonba és talán valamit az is elmos majd… Meglátjuk 🙂 Szívem szerint kibontanék egy palack habzóbort, elszívnék egy doboz cigarettát és hisztérikusan röhögnék és sírnék egyszerre azon, hogy mekkora nagy szerencsétlenség vagyok, ugyanakkor mennyi mindent kibírtam. Gyanítom, hogy a végén könnyből lenne több, és az utolsó szál cigarettánál már mindenhol fájna és keserű epét hánynék: valakit, aki nagyon közel van, épp most tapsolnak vissza kemóra, hamarosan újra harcba száll, és feltételezhetően már nem a gyógyulásért, hanem hónapokért, amit a kisfiával és a kislányával tölthet még.

    Borzalom. Csíkos napozóágy párnánolvasgatva megkapni a kétségbeesett sms-tmeg annyira szürreális, hogy hirtelen csak beleszipákoltam a Tchibos tetős-szívószálas műanyag pohárba és visszatértem Fábián Jankához.

    Aztán még szürreálisabb módon nyeltem egyet, és elkezdtem tervezni, hogy mit csinálok majd Pesten. Kabin, Fellini, Múzeumok Éjszakája és… lekvár. Harsogóan sárga kajszibarackok, lédús őszibarack és mindez, ahogy üvegbe kerül önmagában, mandulával, dióval… és némi reménnyel, hogy addigra jobb lesz. Nagyon szeretném 🙂

     

     

     

    Megosztás:
    mindennapok

    Már a Balcsin

    Kolos szopisztrájkol (igen, van ilyen szó) vasárnap óta – ennek eredményeképp a mellgyulladás démonával küzdök: fejek, fejek és fejek, mert most egy antibiotikumos-lázas móka nagyon nem hiányozna.

    Egyedül vagyok a kölykökkel.

    Kolosnak most fakad ki a bcg oltás helye, tiszta szájpenész (ezért is nem szopik), de legalább huzatot kapott a szeme és hasmenése is van. Barnusnak pár napig csodás cukrai voltak, de most front jön, így megint váltásban vagyunk és 15-17-es cukrokkal indulunk reggel.

    Gergő pedig… nos,még mindig ugyanolyan. Eldöntendő kérdés, hogy érintettek vagyunk-e az aspergerben, de egyelőre nem mondanak rá diagnózist, majd csak ha eléri az iskolás kort. Addig még alakulhat. Egyelőre kevés tünetet produkál, leginkább a rutinból kiesésre és a zajokra reagál baromi rosszul.

    Túl vagyunk a nagytakarításon, elindultak a csendes balcsis napok – ma elzarándokolunk a turisztikai hivatalba és begyűjtjük a prospektusokat a fesztiválokról, színházi előadásokról, arborétumokról (nyilván nem az ÚJ arborétumokról, hanem a programokról), aztán valamit ennünk is kellene, de nagyon nincs kedvem főzni.

    Medve felszólított, hogy találjam ki, mit akarok a szülinapomra, egyelőre fogalmam sincs, de vigyetek a bűnbe és mondjatok ötleteket, hogy mit is szeretnék 😀 – amíg az ötletelés zajlik a facebookon, addig elmegyek, iszom egy kávét, elmosogatok (jaj, ez mennyire nemszeretem feladat!),megírok egy prospektus szöveget és megmérem a gyerek cukrát.

    Addig linkeljétek be, hogy mi az a haszontalanság vagy hasznosság, ami nélkül egyszerűen nem lehet meglenni 🙂

     

    Megosztás:
    mindennapok

    Teveszínű

    chino nadrág, fehér ing, kicsi nyakkendő – vizsgázni megy holnap és meg akarja adni a módját.

    -Anya, figyelj, elvállalsz jövőre is?

    – Igen. Mert bár nyárson tudnálak sütögetni néha, nagyon szeretlek, de kérlek…

    -Tudom, akartam is mondani, hogy nem kell majd annyit rimánkodnod, hogy írjak meg figyeljek,mert hát holnap vizsga, és épp az IMÉNT állapítottam meg, hogy bizony, MEG KELL HAGYNI, Édesanyám, van szar a bugyiba’ rendesen.

    Hallod, nyihogva röhögtem.

    Barnabás.

    Holnap vizsgázik.


     

    A kérdés már csak az, mit kapjak pedagógus napra 😀

    Klemens család kicsi (14)xs

    Megosztás:
    mindennapok

    Újdonságok a Balatonon

    Bizonyos értelemben Füred és környéke már lerágott csont számunkra. Ismerek minden kötélpályát, játszóteret, nyilvános vécét (tavaly nyár végén voltam kisterhes, folyamatosan pisiltem), cukrászdát és strandot.

    Mondhatnám, hogy egy elég unalmas nyárnak nézünk elébe.

    Mondhatnám, de eszemben sincs.

    A legjobb dolog a gyerekeimben, hogy (én vagyok az anyjuk muhahahaha), hogy nagyon érdekli őket minden, így finnyogás, szenvedés és lázadás nélkül hajlandóak (főleg Barnabás, ugye) minden újdonságot megnézni, kipróbálni.

    Tavaly még kicsik voltak a tanösvényekhez, a Pannon Csillagdához, az alvás és a kezdő cukor miatt idő szűkében nem mertem elindulni a veszprémi állatkertbe és Kapolcs is kimaradt, pedig nagyon készültünk. Nagy örömömre egyre több étterem, bisztró készül mentes ételekkel, a CH-t egész pontosan meg tudom saccolni már ránézésre is, úgyhogy idén már bátrabban eszünk házon kívül… Tavaly a kedvencünk a Káli Gourmet volt és a Malackrumpli, idén is tervezünk visszamenni mindkét helyre.

    Ha nem Balaton, akkor jógatábor Barnusnak, házassági évforduló, Mesterségek Ünnepe, és idén a szuper könyvünkkel bevesszük Budapestet 🙂

    A szó klasszikus, vízparti értelmében nem megyünk nyaralni idén nyáron sem máshova, “csak” a Balcsira, szeptember első hetére azonban Medve lefoglalt egy családi pihenést az Őrségbe -csuda szállás, csuda hangulat, alig várom!


    A napok óta tartópánik némileg csillapodott, köszi mindenkinek a kedves szavakat.

    Megosztás: