Itt is megtalálsz:
Monthly Archives

December 2017

    mindennapok

    Lassan zárjuk az évet

    Megvolt a CT, eredmény jövő pénteken, nem tagadom, izgulok. Na jó, ez így nem igaz.

    Rettegek basszameg.

    Eme rettegésemet evésben vezetem le: kocsonya (még mielőtt totál eszperente lett volna a mondat), csoki, rántott csirkés pita, gesztenyemousse-os süti…

    Pedig tulajdonképp semmi okom erre a csontig hatoló félelemre, de hiába, nézem a gyönyörű gyerekeimet és… szóval nem egyszerű egy cseppet sem.


    Mindenesetre attól, hogy nyígok, mint a fürdőskurva még semmi nem lesz jobb. Az órák ugyanúgy telnek, a napok ugyanúgy szaladnak, a gyerekek ugyanúgy ebédek, puszit, tiszta pelenkát és esti mesét kérnek, mint két napja, úgyhogy nem lehet lazsálni.

    Pláne, hogy Barnabás új igényekkel állt elő: szeretne gyerekjógára járni, megtanulni a lábfrissítő masszázst (minden este masszírozza a talpát a Stadelmann élénkítő lábkrémmel) és persze aromaterápiás olajokkal készül meglábfürdőzni magát, miközben Ruminit olvas. Mindehhez mélyet sóhajtott és elrebegte, hogy ugye látom, hogy bele sem férne az életünkbe az iskola, ez az egész láb-ügy (!) az ő néptáncos lábait óvja és védi, mert cukorbeteg is, és mű-vész-nép-tán-cos is, szóval igazán megérthetem, hogy a lábait óvni kell, és…

    Igen. Jól érzed. Vízöntő. Semmi köze ehhez a világhoz, művész.

    Gergő ennél azért sokkal egyszerűbb és nem tanakodik ennyit semmin: bevitte a markolóautót is fürdeni ma este magával és megmosta annak is a PÖCSÉT.

    Nem unatkozom, na 😀

     

    Megosztás:
    mindennapok

    Astanga könnyített sorozat ma este

    • Kate Winslet hegyen lezuhanós túlélős filmje nagyon tetszett
    • Paddington 2!
    • palacsinta party volt ma, eldugtam a maradék nugátkrémet. A fűszeres-vaníliás cukormentes almalekvár elfogyott.
    • holnap CT
    • és menyasszonyi ruhapróba a húgomnak!
    • DM gránátalmás illatú tisztítókendő. Mennyei illata van, élmény sikálni vele a hűtőt.
    • Lencse beszerezve, naná, hogy az lesz az újévi ebéd
    • ajánljatok jó éttermet holnapra, lesz két órám Budapest belvárosában lődörögni
    • EGYEDÜL
    • nem bánnám, ha nem csörrenne meg a telefonom…
    • vagy valami klassz program nincs a tarsolyotokban?
    • Gergő új kedvence a karácsonyra kapott Vitéz Szabólegény meseválogatás
    • finomat-bújósat aludtunk az Aranygyapjas kosok után délután
    • a világ legklasszabb dolga a cserépkályha
    • és a szárítógép. Szerelmes vagyok a szárítógépembe.
    • sűrű lesz a január – az onkológiai kontroll (immáron a holnapi ct eredmény birtokában) ugyanazon a napon van, mint Kolos pulmonológiai kontrollja
    • Medve Olaszországban lesz, amikor Barnus a féléves vizsgáit teszi.
    • de addigra én már túl leszek a fodrászon, elhagyom ezt a rettenetes fázist és egy igazi, 2cm-es pixie cut-ból (amit imádtam!) egy hosszabb fazonra váltok (az is jó lesz. ebbe a kurva átmenetbe kell beledögleni).
    Megosztás:
    mindennapok

    Végül békés volt a Karácsony

    Kolos lassan de biztosan javul. Kevésbé fájlalja a fülét, a tüdeje teljesen szörcsimentes, láza sincs.  Vígan kúszik, kezd mászogatni is, egyelőre mondjuk nem érti, mi történik, de Kolos mint tudjuk nem egy bonyolult lélek, nem filózik sokat rajta.

    Holnap jönnek megjavítani a laptopomat (komplett kijelző csere, helló Gergő), ma semmit nem kell főznöm (töltött káposzta a hűtőben), holnap pedig egy nagy adag almapektines vegán kocsonyát készítek (egy kicsit elég a húsból). Ragyogó színű harisnyák sorakoznak a szekrényben és egyik sem jön rám, úgyhogy megszereltetem Medvével a szobabicajt (helló, Gergő, vol. 2).

    Barnus Ruminit olvas, vizsgákra készül és most épp a Naprendszert tanulmányozza, kapott 3d-s falmatricákat, de azt ugye nem lehet csak úgy felhajigálni, mint a trágyát a vasvillával, kell egy terv kérem szépen. Mondjuk a Neptunusz kicsit behorpadt (nem találod ki, ja, de, helló Gergő), de ez nem von le semmit a tudományos felfedezés értékéből, sőt, most az a terv, hogy alkoholos filccel felírja a bolygók alá a nevüket is, én pedig ezt azért tűröm széles mosollyal és rezzenéstelen arccal, mert 1., még nagyon sok bólé van itthon 2., tavasszal jön a festő.

    26175322_1508562979212846_458722290_n

    Egyébként pedig minden lecsendesedett, most nagyon finom még az ellentmondás is: teszünk veszünk, a házban és a ház körül dolgozunk, mindeközben pedig nem történik semmi.

    Olvasunk, alszunk, lődörgünk… és várjuk 2018-at.

    Megosztás:
    mindennapok

    Nem jól indult.

    Érdekesen indult ez a Karácsony. Nagy kijelentésekkel, mint nem főzök, nem megyünk, nem érdekel. Nagy válaszutakkal, mint megszokás-e a tíz év vagy szerelem, illetve hogy mit tennék, ha úgy alakulna, hogy lenne választásom. Nagy érzésekkel, nagy sírással, nagy mosolyokkal, nagy habos kávéval.

    Még tegnap délután kocsiba ültünk, elmentünk a Karácsonyházba (szerintem rettenetes volt), illetve a Kastély Pálmaházába (álomszép), ahol vettünk jó pár fújt üveggömböt és persze más karácsonyi szépséget is.

    Átvettük a halászlevet és a gyerekeknek a vacsorát, hazajöttünk, zenét hallgattunk, fát díszítettünk, megköszöntöttük Medvét névnapja alkalmából, majd hirtelen ma lett, Apa hozott lazacot, ami az ebédünk lett, virágot, ami az asztalt díszíti majd, és jókedvet, ami pedig annyira jellemző rá, hogy az ember nem tehet mást, mint vele mosolyog.

    Kész a fa, kész az ebéd, megvan a vacsora (szilvás kacsasült lett a nem főzök idén! vége), lesz hozzá mazsolás rizs meg jóféle vörösbor. Ég a tűz a cserépkályhában, begyújtottunk a csikótűzhelybe is, lassan felteszem a forralt bort és elkezdem végiggondolni, hogy hova tettem a karácsonyi ajándékokat.

    Kolos fájlalja a fülét, Barnus papírból hóembert fabrikál, Gergő alszik és szokás szerint bosszankodik valamin. Medve fenyőágat hoz a fáról – minden évben műfenyőnk van, de kölcsönzünk egy ágat valamelyik óriás fenyőfánkról- feldíszítjük, megy a régi varrógépre. Katonás rendben állnak a pontyszeletek, talán még egy bejglit is tekerünk délután, és annyira alacsonyra tettük idén a lécet és az elvárásokat, hogy sosem álltunk még ilyen jól az előkészületekkel és amúgy mindennel.

    Elől a hímzett párnák, a keményített abrosz, a felpuhult szív és talán kicsit csendesedik a veszekedésben, bronchitiszben, kórházasdiban, kifakadt dobhártyában és sírós különlétben megfáradt lélek is.

    25593926_1506941066041704_7008400557133801593_n

    Megosztás:
    mindennapok

    Olyan ez kicsit,

    mint az Igazából Szerelem nyitóképei: emberek jönnek, aggódnak, babák mennek, szenvednek, anyák ölelik őket vagy attól szenvednek pont, hogy senki sem öleli őket. Van, hogy a szív megszakad, hogy nincs remény, közben hazamegy az antibiotikumos, nem jön soha többet, testvérek örülnek, szülők immáron nem szülők, lázkúp és picit piros, zacskóba csomagolt teásüvegek és a hűtőben árválkodó piros arany.

    Várunk. Ki pisire, ki tesztre, ki fülészre, ki párára, van aki bírja, van, akihez szólni sem lehet úgy hisztizik. Van pókemberes doktobácsi, van szépségversenyen-is-indulhatna doktornéni, van sok jó szándék, büdös babaszar.

    Egy idő után nem hallod a gyereksírást, nem zártosztály, de zárt osztály, kicsi kezek tapadnak az üvegre, várják, hogy menjen anya, menjen a tesó, ablakból az autók, emberek mennek a dolgukra. Mi itt, összezárva átsuhanunk az orvosok életén, ők a miénken, de haha, pont ma beszéltük, hogy mindenki gyógyuljon meg és menjünk haza mind, mert itt se és ott se tekeri fel magát a töltött káposzta.

    Mindegy, mindegy, csak nyugalom legyen, béke legyen és egy kis szeretet.

     

    Megosztás:
    mindennapok

    Kanállal eszem a nugátkrémet

    és 85 kiló vagyok.

    Kolosnak kétoldali középfülgyulladása van, ráadásul megsértették a fülét vizsgálat közben, és arra kelt a gyerek, hogy folyt a vér a füléből. Fülészeti kontroll (figyelj!) szerdán. Addig itt. Az orvosok egyébként csodálatosak: kedves, végtelenül intelligens és nagyon jóakaratú csapat, úgyhogy vigyáznak ránk, ezzel nincs gond.

    Itt, miközben nézem, hogy Barnabás néptánc csoportja karácsonyra készül, és tudom, hogy a gyerekem nem lesz ott- nem tudjuk megoldani. Itt, miközben átpörgetem a képeket Gergő pénteki karácsonyi bulijáról, mi akkor épp dinamikus tüdőátvilágításon voltunk, szerencsére nem találtak idegentestet.

    Itt, miközben anyuéknak még nincs ajándék, miközben más már a fát díszíti és betlehemezni jár, az otthonát csinosítja vagy épp csak csomagol.

    Csípős zöldségeket ennék. Nézném a cserépkályhában a tüzet. Mosnék ezerrel, élvezném a szárítógép klasszságát. Barnussal készülnénk a vizsgákra.

    Az erőm azonban nem hagyott el. Egy pillanatra sem, egy kicsit sem, és egy célom van: minden nyekkenésénél éreztetni vele, hogy itt vagyok, nincs egyedül, vele küzdök. Édes és felettébb babanyálas, bújós pillanatok ezek, és úgy tele van a szívem, amikor kacag végre egy fájdalmasabb vizsgálat után, hogy ezer meg ezer karácsonyi angyalkórus sem ér fel vele.

    Az életem olyan, amilyen. Fos, nehéz, bonyolult, váratlan eseményekkel tarkított, de van egy nagy szerencsém: van hozzá erőm.

    Megosztás:
    mindennapok

    Pénteken hajnalban jöttünk,

    remélem holnap megyünk haza. Tüdőgyuszi kezdődött, középfülgyuszi kezdődött, fulladás masszívan, arcürege tele. Nem, Kolos nem beteges, ez nem már megint beteg, hanem még mindig. Ehhez képest viszont elég jól bírta a kis szervezete, 6 hét után dőlt be, de akkor 39,6-tal indított.

    Először négyágyasban, aztán -hogy kilábaljon- egyágyasba kerültünk, majd mikor felszabadult az alapítványi szoba, ahol fürdőszoba is van, átkértem magunkat oda. Épp jókor, azóta ott fosokhányok – kaját rendeltem (GM, tejmentes) és hát valami diétahiba becsúszott.

    Apokalipszis, na. Mucika lassan mintha jobban lenne, holnap kontroll, hogy van-e még tüdő- és fülgond, eldöntik kell-e hörgőtükrözés, aztán remélem lassangyorsan mi is hazamehetünk végre.

    Ezt a Karácsonyt itt el is engedtem: minden úgy lesz, ahogy lesz, ha kupiba megyünk haza, akkor a romok tetején megy majd a dínomdánom. Akinek eddig nem vettem ajándékot, annak nem is fogok, ami még postán van és nem érkezik meg, az majd megjön két ünnep között. Eszünk kacsát, díszítünk fát, nézzük az új szárítógépet és legrosszabb esetben csak szárítunk, szárítunk egész este.

    Elmondhatatlanul erős ez a kislegény, engem nem kell félteni, Medve zseniálisan helyt áll: inzulinpumpa, szerelékcsere, főzés – nem gond, még koncertre is elvitte a fiúkat!

    Összebújunk, nézzük az ablakból ezt a decemberinek egyáltalán nem nevezhető időt, aztán tegnap engedélyt kértem egy nagy sétára: bebújtunk a közös kabátunkba és éreztem, ahogy a kis teste rajtam piheg és ahogy simogat a parányi kezecskéjével. Csodálatos érzés, hogy vele lehetek, hogy támasza lehetek a bajban, hogy magamhoz ölelhetem egy-egy vizsgálat után, hogy megnyugtathatom. Tulajdonképpen semmi más nem számít, csak ez, csak ő, csak ők, nekem ez a karácsonyi csoda, minden nap, épp ezért fáj, ha nem tudok olyan anyukájuk lenni, amilyen legbelül szeretnék. Ha van karácsonyi kívánság, akkor egységet kérek a családunknak: lehessünk öten, lehessünk sokáig, lehessünk összebújva, lehessünk szeretetben.

    Egyébként nemcsak emiatt a “csak szeretet legyen” dolog miatt érzem, hogy vén vagyok. Az orvosok nagy része 30 év alatti, és bizony csak ámulok és bámulok, hogy valaki 25-30 évesen életeket ment meg ügyeletet tart. Én ennyi idősen műszempillákat ragasztottam 😀

    Na megyek, kihasználom a privát vécét- és viszek egy lavórt is. Brrrrrrrrrrr.

    Megosztás: