Itt is megtalálsz:
Browsing Category:

Egyéb

    Egyéb

    Dűlőre jutottam a gyerekszoba színeivel.

    Mikor először mondtam Medvének, hát, látni kellett volna az arcát.

    Galambszürke és fehér falak, nagyon sötét, narancsos-mustársárga kiegészítőkkel, csokoládébarna bútorokkal,   fűzöld párnákkal… Nem mondom, hogy repesett az örömtől.

    Nem mondom, hogy érdekelt:)

    Az alap inspirációt ez a parányi kép adta, teljesen beleszerettem!

    …………………………………………………

    Ma megyünk, találkozunk a kertépítőkkel, végre-valahára készítek fotókat is (igaz, csak a kertről, és csak úgy, hogy ne legyen azért felismerhető, hogy hol is lakunk – az ördög nem alszik, annyi hülye emberről hallani mostanság…)

    Megosztás:
    Egyéb

    Mosókonyha

    Igen, úgy néz ki végre lesz mosókonyhám. Igazság szerint az lesz a háztartási helyiség is egyben, ott fogok virágot átültetni, ott tárolom majd a vegyszereket, tisztítószereket, szóval jó sok pakolós hely kell.

    Valószínűleg nem lesz rá valami nagy keret, úgyhogy sosem lesz ilyen szép, mint a képeken, de reményeim szerint nagyon praktikus kis helyiség lesz és nagyon fogom szeretni.
    Az már most biztos, hogy épített pult lesz, és azon is gondolkodom, hogy lecsempéztetem a pultot.

    Mindenképp sötét, csokibarna vagy füstszürke padlót szeretnék, sokszor fogunk sáros lábbal bemenni oda a kertből mondjuk, és instant agyvérzés, ha minden lábnyom meglátszik. Így nyilván fel kell mosni, de legalább a művelet közben nem idegesítem magam, hogy sár van:)

    Szóval sötét padló, fehér csempe, jó sok tárolóhely, zárható, magas szekrények, és valami csinos, üde kiegészítő szín: sárgára, azúrkékre vagy türkizre gondoltam.

    Megosztás:
    Egyéb

    Csak hogy ne felejtsem el:

    ilyenkor kellene

    • dughagymát nemtudommicsinálni (betenni a földbe, de nem tudom, hogy mondják szakszóval)
    • meg sárgarépát elvetni (ha azt vetik. szóval beletenni a földbe)
    • örökzöldet telepíteni
    • gyümölcsfát telepíteni (most és ősszel is lehet, most cseresznye, meggy és kajszi lesz, a többi ősszel)
    Kajsziból a ceglédi óriás meg a magyar kajszi a tuti, cseresznyéből a Germersdorfi, meggyből nem tudom, amikor mondta a nagyi, pont inni kért a gyerek.
    • áprilisban meg babot kell ültetni
    Meg még valamit, de azt elfelejtettem.
    Mindegy, első fejezetnek nem rossz ez.
    Holnap megyünk szerződni.
    Megosztás:
    Egyéb

    Körkép

    Facebook beszélgetésből szemelvények, melyet K-val folytattam le ma reggel.

    Ismétlem, szemelvények. A politikailag inkorrekt részeket kihagytam.

    Peace.

    Végig én beszélek. Ki lehet találni, melyiket ki mondja.

    • nagyon izgi, most valóban a finisben vagyunk
    • én nem tudom, hogy más is ennyit szenved-e rajta
      de ahogy most általad belenéztem, úgy néz ki, hogy ezért az árért itt már tényleg lehet jót kapni! vagy ez a másik terepen is így volt és mégsem jött össze?
      • igen
      • mindg kiderült, hogy magasfeszültségű vezeték alatt van
      • sertéstelep van az utcában
      • vizesedik, penészes
      • osztatlan közös tulajdon
      • be lehet állni az udvarra – biciklivel
      • van óvoda, csak busz nincs oda és 7 km
      • a szomszédban éjjel-nappal flexelnek és kurvaanyáznak
      • kutyát tenyésztenek a szomszédban
      • bullterriert
        az épület nappalija tűzfalra néz
        • szép tégla épület, csak vályog a fala
        • a ház mellett megy el a hév/vonat/autópálya
        • temető van a kert végében
          • egy anyaotthon van a szomszédban (állandó ordítozás, a nők menekülnek a volt férj elől)
          • két vasút között van az épület
          • enyhén lejtős a telek (a nappali ablakából tudsz meggyet szedni, wazze)
          • konkrétan egy partszakadás van a kertben
          • hasznos terület: 30m2
          • aztán…
          • mi volt még?
          • ja, a kedvencem
          • 11 m az utcafront
          • és 110 m hosszú a telek
          • konkrétan ház, kispolszki és már ott a szomszéd
          • nincs a településen rendőrség/orvosi ügyelet
            • “Közel az iskola” – tényleg közel, baszki, a kertkapu arra nyílik
            • focipálya van a ház mellett: “de itt nincsenek nagy meccsek, itt csak a délutáni edzéseket tartják a kicsiknek, a teraszról lehet drukkolni”
            • meg
            • “nem, ezt a részt biztos nem építik be, itt cross-motoros találkozókat szoktak tartani, annak is megvan a hangulata”
            • meg
            • “igen, jól mondtam, 4 szoba. Mér, kezéccsókolom, a fürdőSZOBA nem szoba? és az előSZOBA? naugye”
    Megosztás: