Az utóbbi napok már rettenetesek és sajnos a közeljövőben semmi de semmi esély rá, hogy jóra forduljon az egész és a finisbe érjünk. Persze, kifestettek a festők, de nem mindenhol. Persze, elmondta a kályhás, hogy a felső peremet hogy képzeli, de ezek szerint mégsem értettem, mert ahogy lett, úgy nem jó, és ha ő valóban úgy gondolta, hogy az úgy fasza lesz, akkor… nem is értem. Kikészült Medve is, a Nagyi is a végét járja, a gyerekek szófogadatlanok és sírósak, én meg hát csak kapkodom a fejem, próbálom a kezemben tartani a millió gyeplőt és hányok.

Olyannyira elég volt, hogy elhatároztam, hogy a jövő hét eleji ultrahang után én bizony elmegyek a gyerekekkel a Balcsira. Apukám jön velünk, ami egyrészt azért szuper, mert a kölykök imádják és kezesbárányként viselkednek a közelében, másrészt a legklasszabb programokat csakis Gabi papa szervezheti, és hát tervekből nincs hiány: éjszakai pecázás, tábortűz, fürdés és kalandpark.

Mire visszajövünk, már kész lesz a burkolás, a csikótűzhely, és talán a parketta is, akkor pedig már végre nem az étkezőasztal alatt alszunk majd, hanem rendesen. Ágyban. Mint az emberek.

Konyhám egész biztos, hogy nem lesz még, ugyanis akkora hely kell a szereléshez és annyi elemből áll majd, hogy azt nem lehet csak úgy összedobálni a pincében, csak akkor tudja apa és Medve szerelni, ha már rá lehet lépni a padlóra, mert a pincében összeszerelni, majd a frissen festett lépcsőházban felcincálni, az azért nem opció.

Remélem,hamarosan minden jóra fordul.