Idén semmivel nem készültem. Na jó, összefabrikáltam egy gyereket, de nem sütöttem kalácsot, nem festettünk tojást és úgy általában: a létminimumot lőttem be célnak. Megrendeltem egy társast a kölyköknek.

Medve azonban másképp gondolta. Serrano sonkát, retket, mangalica kolbászt vett. Glutén-, tej-és élesztőmentes kalácsot sütött. Házi majonézes kukoricát készített, behűtött egy laza rosét, repülőmodellt vett Barnabásnak és tormát reszelt.

Túl van egy negyven napos böjtön. Nagyon igyekeztem támogatni benne: megfogadta, hogy a negyvenedik szülinapja előtt negyven napig tisztul testileg-lelkileg egyaránt, és becsülettel, egyetlen törés vagy elhajlás nélkül végigcsinálta. Le a kalappal előtte, nagyon büszkék vagyunk rá mindnyájan, tudom, hogy volt amikor nehéz volt, de meghaladta önmagát és saját bevallása szerint új emberként vág neki az újabb (minimum)  negyvennek. Sok dolgot szeretett volna lezárni, maga mögött hagyni, újrakezdeni és az elmúlt időszakban több olyan helyzet is adódott, ahol bebizonyíthatta saját magának, hogy képes rá, hogy már másképp gondolkodik, hogy meghaladta azt, amit szeretett volna levetkőzni.

Tudatosabb édesapa, gondosabb férj és megállapodott férfi lett. Boldog, nyugodt, kiegyensúlyozott és lubickol a háromgyermekes édesapa létben.

Ezt érzem egyébként én is. Kiteljesedtünk. Valahogy megérkeztünk vagy mi. Jó most nekünk, jó így nekünk. Szükséges és nagyon időszerű volt megújulni.