Itt is megtalálsz:
mindennapok

Kitöltjük a napokat

Egyrészt rengeteg munkám van, és szerencsére a Balcsin én remekül tudok dolgozni, másrészt a két gyerek egész napra megoldja, hogy ne legyenek üres perceim a munkán kívül sem.

Gergő ás, terepet rendez és megtanult felmászni a cseresznyefára, Barnus gyíkokra vadászik és a jellegzetes vörös homokkőből kis szalonnasütőt épített, én pedig laptoppal az ölemben és szalmakalappal a fejemen azon gondolkodom, hogy jövőre -ha minden igaz- hárman lesznek. Egyébként ezen a téren jól vagyok, az émelygés, a hányinger/hányás ugyan nagyon nem akar múlni, de szerencsére az a mindent elsöprő fáradtság nincs, mint az előző két terhességnél. Igen, szerintem kislány – nem azért, mert kislányt szeretnék, hisz ugyanúgy örülnék egy kisfiúnak is, de egyszerűen most kislányt érzek, és eddig még mind a két alkalommal igazam lett, jól éreztem. Minden valószínűség szerint szeptember végén megtudjuk a választ:)

A héten már mindenképp hazamegyünk: van két megbeszélésem, szombaton előadásra mennék (e-g-y-e-d-ü-l!!!) és persze jó lenne már Medvével lenni, ugyanis bármilyen out-of-the-box, még 8 év házasság után sem szeretünk ennyi ideig egymás nélkül lenni.

Édesapám (mert csinálta) és a felesége (mert szó nélkül bírta) volt a hét hőse, feltette a konyhacsempét és letette a padlóburkolatot a konyhában, úgyhogy el lehet kezdeni megrendelni, összeszerelni, kialakítani a konyhát is. Apa még a héten munka után csinálja majd a nappalit, úgyhogy ha minden igaz, mi már a készbe megyünk haza, és elkezdhetjük kialakítani a tanulós részt. Hjah, igen, kezdődik az iskola. Egyelőre megpróbálom nem túlgondolni, hogy mit is fogunk csinálni, egyelőre ugyanis nagyon élvezzük ezt a késő nyári – kora őszi Balatont. Több idő van mindenhol: ráér a zöldséges, beszélget a butikos és persze van hely a strandon is… Még zöld minden, de itt-ott már lágyabbak a fények, több a biciklis és már friss a szőlő, a zöldséges mondta, hogy egyenesen Badacsonyból hozták.

Kalandparkozni megyünk ma, meg átmegyünk Tihanyba strandolni egyet még a hidegfront előtt, aztán holnap már hosszú nadrágban leszünk a meteorológia szerint.

Meglátjuk.

 

Megosztás:
Previous Post Next Post

No Comments

Leave a Reply