Itt is megtalálsz:
otthonoktatás, otthontanulás

Konkrétan özönlenek a kérdések, párat kiragadok

  1. Mit szólt a család? – Nem kértünk engedélyt, csak közöltük, hogy így döntöttünk, és cs-o-d-á-l-a-t-o-s-a-k voltak egytől egyig. Érdekes, hogy egyedül Apa rémült meg, rajta éreztem, hogy szinte talajt vesztett, de ez kemény egy napig tartott, délután már arról kezdett beszélni, hogy ő mit tudna bevállalni… szóval szinte túlcsordul a szívem, annyira klasszak.
  2. Akkor lesz egy iskola-szobátok? Nem. Leginkább azért nem, mert erősen az unschooling irányzattal kacérkodom, terveink szerint waldorf epochákban tanulnánk, beszélgetve, összebújva, együtt gondolkodva, így egyelőre úgy gondoljuk, hogy vagy a jócskán kibővített konyhában kapna helyet a tanuló tér, vagy a cserépkályha mellett lenne egy kis zug, és a padkán beszélnénk meg az élet nagy dolgait. Szerintem egyébként három dolog alapvető: legyen fény, legyen egy kényelmes íróasztal és legyen egy kis tábla, ahova írni, jegyzetelni, előrajzolni tudok.
  3. Hogy lesz a gyereknek tesiórája? -Sehogy. Néptáncra és úszni jár majd, ugyanígy énekóra sem lesz: én folyamatosan énekelek,a gyerekek rengeteg dalt, mondókát ismernek, és remélhetőleg felveszik a zeneiskolába is. Édesapám zenész, így nem áll távol tőlünk a gondolat, hogy valamilyen hangszeren játsszon a Barnabás.
  4. Kimarad az iskolai ünnepekből. – Ki.
  5. Milyen gyakran kell vizsgáznotok? – Egyelőre úgy fest,hogy fél évente.
  6. Nem félsz, hogy megunod? -Hah. Maradjunk annyiban, hogy ez nem rólam szól, hanem Barnusról. Valószínűleg lesznek iszonyatosan nehéz időszakok.
  7. Könnyű nektek, megtehetitek. – Az, bazdmeg, nagyon könnyű.
Megosztás:
Previous Post Next Post

6 hozzászólás

  • Reply Ágihanna - Szelencetitkok

    Előre írnám, hogy semmi bántás nincs a hozzászólásomban, csak nagyon kíváncsi vagyok :]

    Szerintem nagyon érdekes ötlet ez az otthontanulás, tanítás.
    Most hogy gondoljátok (ha nagyon személyes a kérdés, ne válaszolj), egy év otthontanulás után a Waldorf iskola felé veszitek az irányt?

    2015-12-28 at 20:09
  • Reply Ildo

    A 7. valaszrol az a velemenyem, hogy reszben igaz, de a felvetes is. Mindamellett, hogy legszivesebben unschooling iranyba gondolkodnek, de egy gyava nyul vagyok ezert vagy Montessorisok lesznek a gyerekek vagy a Rogers jon meg szoba. Teny, hogy aki napi 8oraban dolgozik egy irodaban vagy a bankszferaban ne adja az Isten a gepsoron, sajnos nem teheti meg, hogy otthon oktasson. Nem feltetlenul az anyagiak miatt, hanem mondjuk, mert a szakmaja nem olyan, hogy rugalmas a munkaideje, vagy nem helyhez kotott… En valahol jogosnak tartom ezt a felvetest, nekunk is a fejunkhez vagjak, pedig meg nem is oo-ok a gyerekek. Nem kell ez rosszul essen, csak fogadd el es legy halas h igen nektek ez megadatott. Vagytok eleg batrak, tokosek belevagni! Hajra!
    Nagyon varom a tovabbi posztokat! Egy kalappal!

    2015-12-28 at 20:34
  • Reply Ági

    Nem értek egyet.

    Napi 10-12 órát kellett a Stúdióban lennem, aztán utaznom, és mikor váltani tudtam, akkor nem a vakszerencse alakította úgy, hogy válthattam, hanem éveken keresztül nagyon tudatosan dolgoztam azon, hogy itthonról dolgozhassak. Két teljesen eltérő szakmáról, ágazatról beszélünk, tehát még az sem igaz, hogy az irodai munkámat hoztam haza.
    És igen,tökéletesen meg vagyok róla győződve, hogy 2017-től a kerámiákból és a gyapjúból fogok megélni, és ezt sem teszi senki az ölembe, most dolgozom meg érte nagyon keményen.
    Hálás vagyok. Hálás vagyok, hogy így alakult az életünk, hálás vagyok, hogy megoldhatatlannak tűnő leckéket kaptam és nagyon hálás vagyok, hogy volt erőm, akaratom, kitartásom, hogy így élhessünk. Szeretnek minket odafenn.
    Érdekes, hogy számtalan olyat olvastam (pont olyanoktól, akik jogászok, bankban dolgoznak, tanárok,kötött munkarendben élők, hogy “de jó nektek” vagy “olyan jó lenne, ha mi is” és az egyáltalán nem ütötte meg a fülem,teljesen rendben volt.

    A “KÖNNYŰ NEKTEK” az valami egészen más… mást jelent,másról szól,más a tartalma,a jelentése. Szerintem.

    2015-12-28 at 20:44
  • Reply Pilhál ZSófia

    Nagyon tetszik a válaszod a “könnyű nektek”-re! Sok erőt kívánok, szeretettel! Zsófi

    2016-01-02 at 22:13
  • Reply Alix

    Gondolom,az otthon oktatás csak néhány évig lehetséges? Maximum a középiskola kezdetéig.Mert nem hiszem,hogy a laikus szülő integrálni,deriválni,kémiára meg fizikára tudna oktatni középiskolai szinten.Szép ez az alternatív,gyereket burokban nevelő gondolat,de egyszer a gyereknek ki kell lépni az életbe.Waldorf munkahely nincs,meg Waldorf egyetem sem…Hogy fog majd a gyerek közösségbe integrálódni?A szakkörözés nem ugyanaz az élmény,mint az iskolai mindennapokat megélni az osztályközösségben.Pozíció harcokat vívni,versengeni…Otthon kis koravén szobatudósokat lehet nevelni.És,a szülő sokszor a legrosszabb pedagógus.Nem jó,ha összemosódnak a szerepek.

    2016-01-09 at 21:45
    • Reply Ági

      Nem, hivatalosan bármeddig lehetséges.

      2016-01-10 at 06:52

    Leave a Reply