Itt is megtalálsz:
Egyéb

Lebeszéltem a sugárkezelést.

Mikor ott ültem a Kékgolyóban a folyosón, eléggé meg voltam szeppenve be voltam szarva, de semmi okom nincs rá: végtelenül kedves, szelíd, jóságos orvos írja majd ki a sugárkezelést. 
Összesen 33 kezelést kapok majd, ez több, mint amire számítottam, de mindegy -ő tudja, én nem vitatkozom, nem okoskodom, nem nyávogok.
Már csak azért sem, mert így 33 esélyem van, hogy elmenjek amellett a szuper kis turkáló mellett (elmenjek mellette, mi??:D) , ahol tegnap naggggyon csecse kis kabátot vettem: fekete, rózsaszín a belseje (létkérdés) és kicsit nőcisebb a szabása, dacára annak, hogy félig fényes orkán anyagból van.
———————–
Na. 
Az este nem volt ilyen vidám, Gergőkének kruppos rohama volt, hiába varázsoltunk az elmúlt napokban, nem tudtul elkerülni a kúpot. Mostanra kicsit megnyugodott, aludt is egy nagyot, úgyhogy fellélegezhetünk mi is kicsit…
Barnesz megy óvodába, EGYÁLTALÁN nem várja, mert a lányok azt mondták neki, hogy ő egy VACSI, mi pedig egy egész hajnalt(!) töltöttünk azzal, hogy elmagyaráztuk neki, hogy értjük, hogy rossz a helyzet, de lehetne sokkal rosszabb is, és hogy nem is biztos, hogy annyira bántó dolog az a vacsi.

Ma ágynemű hazaadás van, úgyhogy délután megy majd a mosógép, ágytakarót is mosunk, legalább annyival is beljebb vagyunk így Karácsony előtt…
————————
Orsival régóta terveztük ezt az írást, kész lett, és semmi más célja nem volt, mint megmutatni, hogy mennyire rossz ez az egész és mennyire nem rossz ez az egész. Ha csak 5 csajszi megy el ultrahangra miatta, már bőven megérte. Na jó, ez kamu: a cél az volt, hogy ÍRÁSBAN is rögzítve legyen, hogy jelenleg vezetek, nálam az aduász:P
Megosztás:
Previous Post Next Post

1 Comment

  • Reply barbi76

    nagyon jó írás.

    2013-11-29 at 23:32
  • Leave a Reply