AZT a bizonyos vendéglőt. Barátságos, békebeli, ízléses kialakítású és rendkívül finoman főznek… Ünnepeltünk már ott szülinapot, ugrottunk már be csak egy bablevesre és volt, hogy oda mentünk ebédelni -csak úgy.

Tegnap Medve szülinapját ünnepeltük, és most is mosolyogva jöttünk ki: neki halászlé és töltött borda milánóival, nekem tárkonyos pulykaragu és flekken juhtúrós sztrapacskával. Nem, a kicsi se maradt ki, elég határozottan adta le a rendelést: husikás levest kért és husikát, krumplit.

Bevallom, hogy hülyét kapok attól az elgondolástól, hogy “csak azért, mert kicsi”, rántott sajtot/húst kell ennie hasábburgonyával és ketchuppel, valami idióta “Mikiegér” vagy “Dínó menü” név alatt, úgyhogy mi mindig rendesen az étlapról választunk: tegnap vöröshagymás tejföllel locsolt betyár szeletet evett a tárkonyos pulykaragu leves után, meg káposzta salit. Hasábbal, mert azzal kérte – nyilván.

De ketchup nélkül.

Tegnap fotózgattam egy kicsit a kertben, és milyen jól tettem: ha kinézek az ablakon, ma semmihez sincs kedvem ebben a fos időben, de tegnap még ezer ágra sütött a nap. Medve megmetszette az összes fát (rá is esett egy ág a fejére), én pedig rengeteg ibolyát találtam, már kibújtak a tulipánok is, és rügyeznek a fák, szóval a kertünk “csakazértistavaszvan” üzemmódba kapcsolt. Ez egy kicsit bennünk is tartja a lelket.

Ma elküldtem a csilliárdnyi kérdésemet a komondoros embernek, remélem mihamarabb kapok rá választ. Nem hajt a tatár, de azért akarok mindent elrendezni, mert tudom, hogy hamarosan semmit nem tudok majd megoldani, konkrétan a “túlélésért” küzdök majd, Gergő születése után pedig úgy be leszek havazva, mint Moszkva.