Hosszú ideje más ritmusban élünk, mint a nagy átlag. Ez nem feltétlen jó, nem feltétlen rossz – ez van, így alakult.

Nekem például a hétvége nem jelent semmit – cserébe nem igazán érzem át a hétfő reggelt utáló Facebook posztokat sem, és nem, az sem hozott fordulatot, hogy iskolás lett a gyerek, ugyanis otthonoktatós családként nekünk nem kell beérnünk, rohanva reggeliznünk, futva busz után iramodnunk vagy épp ülnünk a reggeli dugóban.

A mi életünknek egészen sajátos ritmusa van.

Vannak napi ritmusaink.

Minden reggel meghatározott időben inzulint adunk, kiszámolt, friss reggelit eszünk. Az ebéd mindig pontosan délben van, a vacsora valamikor hat és fél hét között. A napunkat munkafüzetek, színes papírok, cukormérések és kisétkezések tagolják. Fix pont még a kora délutáni alvás, és tö-ké-le-te-sen egyetértek Vekerdyvel: a kisiskolásoknak is nagy szükségük lenne a délutáni szunyókálásra, 6 és 8 éves kor között ugyanis legtöbb esetben nem az igény, hanem a lehetőség szűnik meg… Barnusnak rengeteget számít a cukra szempontjából, hogy hogy vág neki a nap második felének…

Vannak heti ritmusaink.

Megvan, melyik napokon mennek a farmra, ez az két időpont szent és sérthetetlen, minden mást.  Kialakult az is, hogy melyik nap mit kell intézni ahhoz, hogy gördülékenyen menjenek a mindennapok: hétfőn megrendelem a zöldséget, az orvosi időpontok általában csütörtökre esnek, kedden mindig megbeszéléseim vannak. Nem szeretem, amikor össze-vissza vásárolunk, és két kisgyerek mellett, terhesen, úgy, hogy itt a nagyi, nagyon meg kell gondolnunk, hogy mennyi időt hajítunk ki az ablakon feleslegesen.

Ami a családi időtervezésben (van ilyen szó?) nagyon bevált, az a google naptár.

Nekünk ennél bonyolultabb egyelőre biztosan nem kell, gyorsan és átláthatóan tudjuk szervezni a napjainkat és ez nagyon sok súrlódástól kímél meg minket. A munkám folyamatosan megy, nincs hétvége, nincs hétköznap, de nagyon szeretem és nem cserélném el semmiért. Itt a ritmustalanság maga a ritmus, és mivel jó ideje Medve is szabadúszó (ráadásul hamarosan jönnek a kiegészítő vizsgái is), így a naptárunk teljesen bekékült az iskolás időpontjaival, a gyakorlatokkal. Igen, jól tippeltél, én a rózsaszín vagyok, hozzám ilyen bejegyzések tartoznak, hogy “Ági, Óbuda, értekezlet”, “Hírlevél”, “20. heti genetikai ultrahang” vagy épp “tumormarker”.

A gyerekek sárgák. Ott vitathatatlanul a “gyerekek anyunál” bejegyzés a kedvencem, de most érdekesnek tűnik a “Waldorf Töklámpás Fesztivál – sütit vinni, dekorálásban segíteni”, a “farm” és a “színház Barnesz” program is. Kis borzongással várom a “Barnus labor, hgba1c”-t (bár a legutóbbi remekül sikerült!) és a “Gergőke úszás”-t is – minden kétséget kizáróan az utóbbi sokkal veszélyesebb. Gergő. Medence. Szófogadás. Víz. Aham…

Látható, hogy az életünk nem havi ritmusra bontható, inkább

három hónapos ciklusok

vannak benne, ezeket tagolják az ünnepek és a saját ünnepeink – ezeket semmiért nem hagynánk el. A jeles napok ritmusa és az hozzájuk  kapcsolódó kézműves dolgok, jellegzetes ételek segítenek a gyerekeknek valahogy kijelölni az időbeli korlátokat: szeptemberben Mihály sárkányos kenyeret és röptethető sárkányt hozott, most leveleket préseltünk, hamarosan pedig elkészül a novemberi, azaz Márton-napra az ablakdísz, hajtogatunk mécsestartót és bő egy hétig ilyen-olyan pogácsákat sütünk majd…