Kedves Ági!
Napok óta itt vagy a fejemben, piszkál a gondolat, hogy ezt neked is elmondjam. Nem ismerlek és nem szoktam ismeretlenül mások életébe belepiszkálni, hozzászólni. Én valahogy úgy gondolom, hogy mindenki tudja, hogy mit miért csinál.
És téged nem ismerlek. Olvaslak, azóta a bizonyos októberi postod óta, amiben megkértél, hogy menjek el szűrésre. Befaltam atörténetedet, kutattam a részletek után, atyaég mi történt, mi volt, hogy volt, hogy vagy, hogy vagytok, bírod, csodás ez a nő, szeretnék én is ilyen fantasztikus lenni, mint ahogy te éled az életedet és megéled ezt a kegyetlenül fos, de átmeneti helyzetet. Cikáztak a gondolatok. És most is itt vagy a fejemben.
Amikor megírtad, hogy kimerültél, kész, elfogyott a testedből az erő és megkértél minket, hogy drukkoljunk, rájöttem, hogy te nem tudod, hogy én nagyon drukkolok neked. És nincsen ebben rutinom, nem tudom hogyan kell egy ismeretlennek bemászni az életébe, kéretlenül, úgyhogy nem volt bátorságom írni. Szerencsére rájöttem, hogy nem rólam szól, a nyusziságom  itt most kevés indok, úgyhogy becsuktam a szemem és elképzeltem, hogyan lehetne mégis elmondani neked, mennyire sokan drukkolunk érted, akik lehet, hogy hozzám hasonlóan nem merik jelezni.
Én valahogy így képzelem el:
Csukd be a szemed (ne, ne most, mert akkor nem tudod tovább olvasni, hanem majd utána :)) és képzeld el, ahogy valaki megérinti a válladat és kedvesen, halkan a füledbe súgja: Többezer nő veled van! Ott állunk mind mögötted. Egy háló, egy biztonságos, erős, erőt adó, bátorító, megértő és bíztató tömeg. És drukkolunk. Mind nagyon drukkolunk. Ezt a képet bármikor előhívhatod, ha szükséged van ránk.
Ölellek,
D