Itt is megtalálsz:
Browsing Tag:

lélek

    5 perc a semmiből, mindennapok, otthonoktatás

    Ki a jobb?

    Vigyázz, ez hosszú lesz. Én szóltam.


    Amióta anya vagyok, azóta tudom, hogy a gyerekvállalás, gyereknevelés baromira nem magánügy, nem az anyára és a gyerekre tartozik, hanem egész egyszerűen mindenkinek van véleménye.

    Mindenkinek.

    Van.

    Véleménye.

    Én azt tapasztaltam, hogy -kapaszkodj meg- leginkább maga a szülő az, amelyik nagyon szereti magát besorolni valahova: “mi is felnőttünk valahogy”, “mi lazák vagyunk”, “csak organikusan termesztett étel”, “csak semmi csoki”, “mi válaszkészen nevelünk” és így tovább.

    Ez talán rendben is van, és bőven emlékeztethet anno az első napra az osztályban vagy akár arra a pillanatra, amikor a felnőttkor legelején beléptél egy buliba: tudtad, kivel vagy hasonszőrű, a jelenlévő nők között mennyire vagy “jó nő”, simán (félrészegen) is tudtad pozicionálni magad, és jó esetben nem hoztad magad kellemetlen helyzetbe – azokkal mozdultál, akikkel egy kategóriában vagy.

    Ez butaság, de így van. Ne röhögj. Te is tudod, hogy így van.


    Hatványozottan igaz ez a gyerekvállalás-gyereknevelés témakörénél.

    Elég sok csoportnak vagyok tagja a Facebookon, és egyáltalán nem vagyok megdöbbenve azon, amit látok: megy a méricskélés és a helyezkedés, valaki mindig bedob egy petárdát/ gránátot / atombombát a beszélgetésbe, aminek kapcsán az olvasó

    1., rosszul érezheti magát és újragondolhatja, hogy hol kellene még ennél is többet tennie

    2., rosszul érezheti magát és elhatározhatja, hogy dafke az árral szembe megy.

    Azt hiszem, minden “bombagyáros” két okból fog neki ennek az áldatlan tevékenységnek: vagy kisebbségi érzése van, amit valahogy kompenzálni kell (és társakat kell gyűjteni a “sznobok és túlteljesítők” ellen), vagy kivagyiságból (“én jobb vagyok és jobban csinálom, mint ti – csodáljatok!”) dobja be a pokolgépet. A pokolgép szót nem azért használtam, mert olyan kurvára érdekelne, hogy ne legyen szóismétlés ebben a nyúlfarknyi szövegben, nem, nem. Pokolgép. Megmérgez mindent és mindenkit maga körül és a legjobb esetben is megosztja (rosszabb esetben darabokra szaggatja) a közösséget.

    Mondjak példákat? Oké. Hozzátegyem a véleményem? Mivel ez az én blogom, másét nem is tudnám.

    Egyik otthonoktatós csoport

    “Otthonoktatásnak hívjuk-e, ha valaki tanulócsoportba adja a gyerekét, vagy az már nem “igazi”, mert valaki más PÉNZÉRT foglalkozik vele és 1., úri huncutság 2., az már csak satnya átmenet az iskola és az “igazinak” tartott családban nevelés között”

    Ó, baszki, tényleg fontos ez? Tényleg, tényleg még az iskolába nem járó csoporton belül is kivagyiskodni kell, kategóriákat felállítani, a legtöbbet vállalónak díjat osztani, szobrot állítani, megcsodálni? Tényleg rosszabb lesz az az anya, aki ötnapos tanulócsoportot választ / magántanárt fogad / babyszittert hív, mint az, aki mindent maga csinál? Nos, a parázs beszélgetésben én azért ezt megkérdőjeleztem és bántónak, feleslegesnek, provokatínak tartottam a felvetést is. Tudja ezt az is, aki feltette, így a legálságosabbnak a “nekem semmi gondom a tanulócsoportokkal, DE…”, a “nem akarok kötözködni, DE” és a “senkit nem akartam megbántani, DE” típusú mondatokat tartom. Debazmeg. Kiöntötted a világba a saját kisebbrendűséged, kétséged, bizonytalanságod. Mondom mindezt úgy, hogy nálunk nincs megosztott felügyelet, kettő gyerekem van itthon, segítség nélkül és ebben semmi heroikusat nem találok. Megszívtuk, és most ebből szeretném a legjobbat kihozni.

    Egyik kismamás csoport

    “És engem nem érdekel, mit mondanak az ŐSANYÁK, vettem BOLTI MÁJKRÉMET, mert nem gondolom, hogy KURVA NAGYOT ártanék a gyereknek, de majd biztos jönnek az ŐSANYÁK és kijavítanak. Haha. Ki evett még bolti májkrémet a terhessége alatt?? LOL XOXO”

    Megetted, kicsim. Ne legyen lelkifurdalásod. Én nem enném meg, mert egy csomó mindent nem eszem, ami abban benne van, de ez az én döntésem, és nem írom a bejegyzésed alá. Ahogy elnézem, neked sem kellett volna letolni azt a nyomorult májkrémes zsemlét, ha ekkora lelkifurdalásod van tőle, és pláne nem kellett volna ilyen stílusban megráznod a pofonfát ebben a csoportban. Én többször ettem szusit és nyers zöldséget a terhességem alatt és senkitől nem kértem hozzá se engedélyt, sem pedig utólagos feloldozást.

    Waldorf csoport (nemzetközi)

    “Olyan anyukákat keresek, akik szimpatizálnak ugyan a waldorf pedagógiával, de xboxoznak meg tévéznek, meg MODERNEK.”

    És jöttek a válaszok: van “flexible waldorf group” meg “húsevő waldorf group” meg “semi-vegetarian (bazdmeg, miaz???) waldorf group”.

    Normálisak vagytok? Kell ezt? Mindenáron minden fingnyi dologból “-izmust” kell kreálni? Bordó pizsamaizmus? Paprikamentes zöldborsólevesizmus? És ha csak az egyikben egyezel ezzel és a másikban azzal, akkor már mindkét helyre tartozol? Vagy sehovasem? Akkor örökre magányos maradsz?

    Hordozós csoport

    “Szuper a rugalmas kendő, de az igazi, az eredeti, a valódi mégiscsak az, amikor valaki szövött kendőben köti magára a gyereket.”

    Mert miért? Mert attól Te organikusabb anya vagy? Benézhetek a hűtődbe? Megnézhetem a gyógyszeresedet? A takarítószekrényed? Soroljam? Jobb vagy? Miben? Kinél?

    Konmari csoport, amikor megosztottam, hogy mennyire klassz, hogy kiment két konténernyi anyag

    “Szuper és látványos, de én ennél sokkal jobban figyelek a BOLYGÓNKRA, és ügyelek rá, hogy melyik hulladék hova jut és szelektíven és ez környezetszennyező.” majd mikor mondtam, hogy igen, igaza van, de itt úgy szokás, hogy örülünk, ha a másik ekkorát lép előre, és megszabadul egy életnyi fostól, akkor “ha ilyen érintve érzed magad, akkor majd legközelebb jobban figyelsz a Földanyára” illetve “nem mindenki teheti meg, hogy konténert vegyen, ez úri huncutság, jobb szépen és lépésenként, ez nem is konmari…”- mindezt persze számtalan szívecskével tarkítva, hogy lelkes bolygóvédőnek tűnjön ne egy megkeseredett rohadéknak.

    Kicsi a pöcsöd? A férjednek kicsi a pöcse? Kéred a rúzsomat, mert túl szimplának érzed magad ahhoz, hogy bárki más örömének örülj? Te vagy a tanítónéni?? Most jobb?


    És akkor a waldorfról vagy natural parentingről vagy bármiről, ami ehhez kapcsolódik.

    Az első és legfontosabb, hogy nem megyek most bele semmilyen antropozófiai elmélkedésbe. Lehetne és messzire vezetne, talán sok tényhitet oszlatna szét (már az a pici-kicsi kevés is, amit én tudok), de nem teszem, mert akit akar, az úgyis utánaolvas, aki elég tájékozott, az látja, hogy mi-hova kapcsolódik, megtalálja a közös pontokat a szerves műveltséggel és a klasszikus műveltésggel, aki meg nem, az meg nem ebből a pár sorból tesz majd szert alapvető ismeretekre.

    No.

    Anno azt hittem, hogy nagyon kilógunk majd, de tévedtem. Kiderült, hogy feketeöves szélsőségesek vagyunk pl. a táplálkozás terén. Kiderült, hogy az én gyerekeimnek duplója van, a más gyereke meg pókembert néz. Láttam organikus kezeslábasba csomagolt kisgyerekeket baconös cheetost enni, óriási terepjáróból magassarkúban kiszálló anyukát mosható pelusozni és sajnos olyat is tapasztaltam, hogy valaki kifejezetten élvezi, hogy a gyereke nem tud beilleszkedni “ő már csak ilyen vadóc, ettől különleges” pedig a gyerek szenvedett. “Mi hiszünk abban, hogy a gyerek ekcémáját meggyógyítja az antropozófia és a szelíd gyógymódok” – fejtette ki az aldiban egy mirelit pizzát a kocsiba téve. Szelíden. A kóla mellé. “Mit csináljak, szereti?”.

    Csodálatos, ízig-vérig a Waldorf elvek alapján élő pedagógusokat ismertem meg magánemberként is, akik nem máznak használják, hanem élik ezt a fajta szemléletet – rengeteget kaptam tőlük. Mindnyájan a Falusi Waldorfban keresik most a gyökereiket, az áll a legközelebb ahhoz, ami miatt elkezdték ezt az irányzatot, és mi is nagyon jól éreztük / érezzük magunkat benne. Itt képviselik leginkább a nagybetűs Waldorfot követik, azt, ami egy Waldorf iskolában-óvodában már jó eséllyel nem megvalósítható egyrészt a létszám miatt, másrészt mert sem a szülők, sem a gyerekek nem olyanok zömében. Nem is baj. Lehet, hogy így a jó. Van, akinek elég, ha fa bútorok, méhviasz kréta, népmesék és mécsesek között tudja a gyerekét, mélyebben nem érdekli – vagy épp azért íratta oda, mert még mindig jobb, mint a többi.

    A pedagógusokon kívül is csodálatos emberekkel, aktivistákkal találkoztam az elmúlt időszakban: a közösség pillérei, értő, intelligens, gondolkodó antropozófus / szerves műveltséggel bíró emberek, akik dohányoznak. Vagy húst esznek. Vagy tojást. vagy e-könyvet olvasnak. Vagy mindenhová kocsival mennek. Vagy facebookjuk van.

    A kulcs az, hogy tudják, mit tesznek és azt is, hogy mivel ellensúlyozhatják a nem túl szerencsés döntéseiket.

    Nekem nem probléma, hogy a gyerekem tévét néz – őszintén, a kezemet a szívemre téve mondom, hogy összesen talán kettő olyan családdal találkoztam, akinek képernyőmentesek a gyerekei. A legtöbb “nekünk nincs is tévénk” felkiáltás után azért előbb-utóbb kiderül, hogy nincs tévéjük, de a gyereknek van mesetablete, amin a nem is tudom hány gigányi mesefilmet azért naponta nézheti tíz percet / fél órát / egy órát. És ezen a ponton ki is derül, hogy a szülő nem érti a waldorfot – ha már nézi, nem mélyülhet el a tevékenységben, és attól, hogy vagy Vuk meg Kukori és Kotkoda van a tableten, attól a képernyő hatása ugyanaz. Mondom, az enyémek nézhetik – de én tisztában is vagyok vele, hogy nem lenne “jobb”, ha Kukorit és Kotkodát néznének. Tűzoltó Samet nézik, szeretik, leszarom.

    “Csak Tom és Jerryt néz, nem pedig tündéreset meg manósat, ami tök hülyeség” – kicsim, ha palacsintasütővel fejbevágja az egyik a másikat, akkor kitörik a foga, eltörik az orra és nem vicces. A tündérek, a manók és a beszélő állatok egyértelműen másik világba viszik a gyereket, a helyén tudja kezelni, a szemmel láthatatlan kis lények által jobban megérti a világot, magyarázatot kap arra, hogyan bújik elő a föld alól az élet, hogyan bontanak szirmot a virágok és a többi.

    Van duplójuk. Sokan azt hiszik, hogy ez a műanyag, modern játékok elleni tiltakozás miatt tilos, de ez nem fedi így a valóságot. A gyerekeknek szükségük van arra, hogy megtapasztalják, hogy a minket körülvevő tárgyaknak van súlya, hogy az életben vannak fizikai törvényszerűségek és vannak a való élettel összeegyeztethetetlen dolgok. Ha műanyag kockákat egymásra teszel, és nem illeszted őket össze, egy bizonyos magasság felett felborul, mert nincs súlya. A val élet nem ilyen – nem így építesz házat, nem így tapasztalod a világban. Talán nem is gondolsz bele, de  Jenga például ez egyik legjobb waldis játék: természetes anyag, súlya van, és valóban azzal játszol, hogy megtaláld azt a pontot, ahol még a fizika törvényei megtartják az építményt. Ilyen gördeszka is vagy épp a lengőteke, pedig a legkevésbé sem gondolnád waldis játéknak. Roller. Jojó. Diabolo. Sorolhatnám.

    Semmi különleges nincs abban szerintem, hogy természetes anyagból készült alsóneműt adok a gyerekre: pamut az alsónadrág, pamut a kistrikó, pamut a hosszúujjú. Ha nem így teszek, kipattogzik (és most csak a praktikus oldalát érintem a kérdésnek, nem megyek bele abba az anyai szeretetbe, ami beBURKOLja a gyereket – ezért is fontos,mi érintkezik a bőrrel. Utána viszont a praktikum (a gumicsizma, a softshell cipzáras felsők és a vízhatlan sarazóruha / sínadrág) híve vagyok, szerintem ezzel tudom a legmelegebben, legvédettebben tartani a kölyköket, így megőrizve a komfortérzetüket. A Waldorfban (a falusiban meg hatványozottan) zuhogó esőben is odakinn vannak a gyerekek: árkot ásnak, vízelvezető csatornát terveznek, saraznak, vizeskednek – én pedig megadom nekik a megfelelő védelmet, hogy szabadon felfedezzék a világot.

    Nagyon nem mindenben értek egyet Rudolf Steinerrel és őszintén megmondom, hogy van az eszmefuttatásának olyan szintje is, amit 1., nem értek, mert nem vagyok elég tájékozott 2., nem is érdekel, amiről elmélkedik :D, de mindenképpen a századelő egy forradalmian modern gondolkodójának tartom – a gyermeknevelésről vallott elveiben mindenképp.

    Talán  a szabadság volt olyannyira modern anno Steinerben. Szabadság, végtelen egyszerűség, sok mozgás, személyre-egyénre szabott gondolkodás és megoldások – és már csak ha ezt az utolsó jellemzőt nézed, nonszensz ez a kivagyiság és versenyzés. Magaddal versenyezz anyaként, ne velem és ne a másikkal. És ha rám hallgatsz, magaddal sem versenyzel.

    Sőt, súgok valamit. Mégcsak haladnod sem kell a megkezdett úton. Bármikor irányt válthatsz, újratervezhetsz vagy megfordulhatsz. Komolyan.

    (Ui.: ezekről a témákról már itt, itt, és itt írtam már többek között.)

     

    Megosztás:
    mindennapok

    Egy álmos, lusta vasárnap

    Na jó, nem.

    Tegnap ugyanis kész lett a fugázás, meg is száradt, úgyhogy ma végre a helyére kerül az étkező rész: áthozzuk az asztalt, a székeket és ha minden igaz, már asztalnál ebédelünk. Óriási lépés ez, mármint a bútorok átpakolása, számomra olyan, mintha most kanyarodnánk be a célba. Négy. Kurva. Nehéz. Hónap. Után. Mumus volt, na.


     

    Ez a hétvége egyébként sárkányokkal, sárkányok grabancának elkapásával és a nehézségekkel való szembenézéssel telt – végülis erről szól a Mihály-nap.

    mihaly-nap_2016_web2-420x600

    Pont telibe talált, bár erre csak később jöttem rá, amikor hazaérve a sárkánykészítős, körhintázós, mustpréselős, kovácsolós városi Mihály-ünnepről elolvastam a Léleknaptár eheti szakaszát a nagy naptár sarkán:

    unnamed-4

    Hordozni magamat magamban. A tegnapi bejegyzésem másról sem szólt, ha jól belegondolok…


     

    Megosztás:
    mindennapok

    Happy

    Ülhetek kitekert fa pózban, befoghatom a mindakárhány orrlyukamat és hallgathatok csakrazenét, lélegezhetek hasba és zengethetem torokhangon, hogy auhhhhhhhhmmmmm, én a legislegjobban akkoris az autópályán tudok meditálni vezetés közben.

    Nem, ez nem jelenti azt, hogy nem figyelek, nagyon tudatosan és jól vezetek, ami azt illeti, csak… ilyenkor szabadon,megszakítás nélkül áradhatnak a gondolataim. Nem szól közbe senki, nem pittyeg a telefon, nem kell rohannom, ráadásul ahogy jövök le a dombról a pálya felé, ellátni Budáig, messze-messze,körbe erdők-mezők és felettem semmi más, csak a nyílt kék ég.

    Tegnap már reggeltől sírós hangulatban voltam: nagy változások lesznek most az életünkben. Nem feltétlen rossz, de mindenképp alapvető változások, én pedig nem tehetek róla, de nagyon-nagyon szeretem az állandóságot és a biztonságot.Ha kalandort keresel, nem én vagyok az embered.

    Sírós voltam, apró kis porszem nagy gombóckával a torkában, és egy nagyon zaklatott, hajtós nap után kellett még a GerincPasashoz mennem kontrollra. Tekergettem a rádiót, egyre hangosabban énekeltem, aztán már nemcsak hangosan, hanem HANGOSAN, aztán üvöltve, aztán HISZTÉRIKUSAN üvöltve, aztán megálltam és csak zokogtam ott a susnyásban a vadvirágok között.

    Nehezek, nagyon nehezek a mindennapok már régóta, évek óta és őszintén nem tudom, mi a Jóisten terve velem. Harmincöt leszek egy hét múlva, és…

    … és akkor már majdnem továbbnyomtam Pharrell Williamst.

    Aztán mégsem.

    … clap along if you feel like happiness is the truth.

    Basszus, ki kéne törölni a könnyes csipát a szememből. Valamiért én maradtam életben ebben a körben. Valamiért nekem jutott a sorba beilleszthetetlen gyerek. Valamiért a hetem legszebb pillanata mégiscsak az volt, amikor összenevettünk az akupunktúra után.

    … clap along if you know what happiness is to you.

    Oltári mázlim van,mert még mindig az a három pasi jelenti számomra a világot, aki körbevesz. Medve. Gergő. Barnabás. Boldoggá tesz a munkám, ami anyagi nyugalmat és igen, boldogságot is ad. Klassz emberekkel dolgozom. Nem idióta baromságot népszerűsítek, hanem olyan termékcsoportokat, amikben hiszek.

    Boldoggá tesz, hogy gondoskodhatok a szeretteimről, és hiába folyik a könnyem hajnali 3-kor az álmosságtól, boldog vagyok, ha nincs veszélyben, ha helyén a cukra és mindig elképzelem, hogy egy sima fejfájás mekkora bosszúságot okoz, ez a kicsi test pedig inzulin mellett küzd a néha 16-os cukrokkal, miközben terhelődik a veséje,az érrendszere,a szeme… és hirtelen minden kurva jelentéktelennek tűnik, csak az számít, hogy ott legyek neki, vele, érte.

    Boldogság, amikor Medve énekel mellettem a kocsiban, amikor térdemet csapkodom a humorától, amikor beül mellém dolgozni, amikor ÓRIÁSI habbal hozza a kávét, amikor betakarom a derekát éjszaka. Mikor látom, hogy szereti a gyerekeinket. És engem.

    … clap along if you feel like thet’s what you gonna do.

    Igen, ez tesz boldoggá, és ó, igen, basszameg, ennél kerekebbet-szebbet most nem tudnék. Szabad vagyok. Anya vagyok. És igen, basszameg, tele vagyok hibákkal, naponta százezerszer érzem, hogy a falhoz tudnám csapni őket, és elvesztem a türelmem és lehetnék ezerszer jobb, de még így is elég jó vagyok. Elég jó vagyok. Elég vagyok.

    Még a Nap is kisütött, megsimogatta az arcom, én meg letöröltem a taknyomat és felhajtottam a nullásra.

    Megosztás:
    mindennapok

    Szabadnap – Napfényes Fesztivál 2016

    Az utóbbi idők gubancaiból nagyon szerettem volna egy kicsit kiforogni, fellélegezni, úgyhogy vasárnap -bármennyire is nyüstölnie kellett Medvének, hogy de, igen, menjek csak, merthogy totál kedvetlen voltam- végül mégiscsak kimentem a Napfényes Fesztiválra.

    Nem bántam meg.

    Viszonylag hamar odaértem, gyorsan bejelentkeztem a kiválasztott workshopokra és egyéni kezelésekre, és vadul betépve belevetettem magam a fesztiválozásba, majd a hátamon pörögtem. Ja, nem. Ittam egy gyömbéres zöld teát.

    187e6a24-76cd-459f-b99a-28c563e76453

    Vettem pár apróságot (könyveket, Huminiqumos csokit, bio napozót, képeslapokat, ilyesmit), aztán elmentem masszázsra – itt most érzett a srác egy elmozdult csigolyát, ami okozhat fejfájást és szédülést… hát,ki tudja?, aztán újabb szünet, kineziológiai oldás, majd ténfergés. Workshopok, ebéd, nézelődés, találkoztam olyan ismerősökkel akikről tutira tudtam, hogy ott lesznek, és olyanokkal is, akikkel kölcsönösen rácsodálkoztunk, hogy ilyen helyen futunk össze.

    3690d6c3-2c74-4612-875f-fac031845997

    Két workshopon voltam, az egyiknek a belépős cetlijét le is fotóztam, nagyon jó volt, és az a Pelyhe Brigitta tartotta, akinek több könyvét is megvettem már. Szuper volt élőben is, kérdezhettünk, nagyon jó kis praktikákat mondott, úgyhogy örülök, hogy ezt a workshopot választottam.

    A másik a Transzformációs meseterápia volt, ez is nagyon érdekes módszer, erősen elgondolkodtam, hogy egy őszi kétnaposra elmegyek majd…

    4248267d-9b9b-4095-b556-f7601d42195c

    Ez csak simán egy illatos hársfa. Az egyik kedvencem.

    a73e26cf-5005-423f-aeff-af00927392e9

    Csodaszép gyapjúszőnyegek, faliképek (azt nem fotóztam,mert hülye vagyok)…

    db8c258c-6580-4c38-a177-e6fa381ccce3

    … és az ebédem. Petrezselymes krumpli, káposztasaláta, ubisali, vegán majonéz.

    e82569c4-6748-4fd0-a3f9-3aa901f5e916

    Azért egy-két árusnál ledobtam a láncot, na. Aliexpresszes Desigual táskák, masszírozós papucsok, indiai nadrágok, egydolláros ékszerek tengere volt ez. Másfelől meg igényes, egyedi kézműves portékák, lenruhák (olyan nem volt, amilyet szerettem volna, spagettipántos hófehér maxiruhám meg már van), friss csírák, diós kekszek, Hauschka kozmetikumok, és egy komplett biobolt is kitelepült, úgyhogy tényleg mindenki megtalálhatta, amit keresett.

    Megosztás:
    mindennapok

    Áramszünet – szerdai randi helyett

    Tegnap arról írtam, hogy mi az itthonoktatás – itthonról dolgozás egyik nagy kihívása, ma pedig arról fogok, hogy számomra mi a másik, amiben nagyon nagy kihívások vannak (értsd: kurva nehezen oldom meg), ez pedig a gyermekeim nélkül töltött idő.

    Nem kell Stephen Hawkingnak lenni ahhoz, hogy belássuk, ha anyában lemerül az elem, akkor ez a rendszer borul: nincs tanárnő, szitter, szakács, bejárónő, anya, feleség. Anyának töltekeznie kell, ez nem kérdés, én pedig mutatom, hogy mik azok az apróságok, amik egy kicsit emelnek az energia szintemen minden egyes alkalommal.

    HHrelax

    1., Fürdőgolyók, fürdősók, fürdőbombák, ilyesmi. Szeretem a Lush termékeit és a Bomb cuccait is, valami miatt az utóbbi közelebb áll az én ízlésvilágomhoz. Bár mindkettőben van kifogásolható összetevő és nevetségesen erős az illatuk-színük, mégis egy kádnyi mennyország minden egyes alkalom, amikor elnyúlhatok egy kád habos-gyümölcsös fürdőben.

    2., Idén ez lesz a választott naptejem arcra: ez is nagyjából mindennek ellene megy, amit a hétköznapokban követek, de mégis szeretem,mert valóban nagyon jól véd a káros sugarak ellen. Napozni pedig nagyon-nagyon szeretek. Ha nem is a kifekszem-a-napra módon, de sokat vagyok a teraszon, krumplit hámozok, teregetek, és telis-tele vagyok kisebb-nagyobb anyajeggyel, úgyhogy kell a naptej, hogy biztonságban érezzem magam, a másik pedig, hogy naptejre SOSEM sajnálom a pénzt.

    3., Jógaklikk. Ó, a Jógaklikk előfizetésem! Mindössze 3400 Ft, rengeteg magyar nyelvű, honi berkekben sztárnak számító oktatók, szóval nagyon klassz, tényleg.

    4., Kávé. De nem is akármilyen:) Én csak Lynard Skynardnak hívom, de nyilván nem ez a neve, és az egyik legjobb kávé, amit valaha ittam. Kókuszkrémmel vagy mandulatej habbal is isteni, de van, hogy csak simán egy csipet fahéjjal hozza Medve, és ez a legjobb benne: ágyba kapom a kávét minden reggel, miközben pont besüt a Nap az ablakon – először a lábujjaimat, a kávézás végére pedig elér az arcomhoz, és ha sikerül így felkelnem, akkor az egész napom nyugodtabb, kiegyensúlyozottabb, és nehezebben kapok agyérgörcsöt a neveletlen kölykeimtől.

    Megosztás:
    mindennapok

    Sosem volt harmonikus a házasságunk.

    Ha bárki azt hinné, hogy turbékolunk, mint a gerlepár, az nagyon téved. Ember nincs ezen a Földön, akit úgy tudnék utálni, mint Medvét.

    Szinte egyetlen gondolatunk sem közös.

    Ha neki az egyik tetszik, nekem biztosan a másik, ha ő menne, én maradnék, ha ő maradna, én mennék. Ő édes én sós vagyok, ő magyaros én pedig thai, ő maga a steampunk én pedig a giccses, túlzó romantika.

    Más az időbeosztásunk, más az életritmusunk, és egy olyan egyszerű dolgon is sírásig-ordibálásig (én) és komor csendig-lekezelő ciccegésig (ő) össze tudunk veszni, mint egy kocsiba bepakolás vagy épp falszín választás.

    Szívből tudom gyűlölni, olyannyira, hogy többször felmerült már, hogy elválunk vagy csak simán egy rotációs kapával /botmixerrel /szívlapáttal megadjusztálom a fejét.

    Cinikus, realista, fafejű, makacs, ellentmondást nem tűrő pöcsfej, aki egyáltalán nem ért és akit egyáltalán nem értek. Ha valamit BIZTOSAN elmondhatunk, az az, hogy Medve nem a lelki társam.


     

    Annál sokkal több. Ő a házastársam.

    Ő a gyakorlati ember akkor, amikor bebújok egy sarokba sírni. Ő a csatár, én vagyok a hátvéd. Ő a haragos, a bosszúálló, a megküzdő, én pedig a befosandusz. Ő a nyers erő, maga a bátorság, a kiállás és a küzdeni tudás, akarás.

    A sötét oldalam és a jobbik felem egyszemélyben. Az egyetlen ember, akinek adok a véleményére, bár nagyon nehezemre esik kikérni. A legjobb apa akit valaha láttam. Rendíthetetlen harcostárs, aki nem árul el, nem hazudik, nem csap be, és biztonsággal fordíthatom felé a hátam.

    Nem, egyáltalán nincs könnyű életünk, és nagyon sokszor nem vagyok, nem vagyunk boldogok: nehéz időszak van a hátunk mögött, súlyos éjszakákkal, rettegéssel teli hónapokkal, és olyannyira tombolt a vihar és záporoztak ránk a nyilak, hogy már szinte az arcára sem emlékszem, mert nem volt időnk egymás felé sem fordulni. Kifele néztünk, két ellentétes irányba, ha megfordult, csak a hátamat látta, ha én nyitottam volna felé, csak a hátát láttam volna. Hátat hátnak vetve egymást védtük.Védjük. És hogy teljes legyen a kör, védeni is fogjuk.

    Olyan ez, mint amikor már mindenki elmenekül, de néhányan a bombázás és a romok között is maradnak: az az övék, az az életük, az a hazájuk. Nekem Medve ilyen: a házasságunk, a szeretete, a közelsége és a tudat, hogy egy család vagyunk, ez jelent nekem mindent.


     A képen pedig Á+Á. Egy titkos helyen, ami csak a miénk, az ő girbegurbe betűivel és a kicsi szívvel, amit még mindig odarajzol nekem az üzenetei mellé.

    Megosztás:
    mindennapok

    Január

    Holnap leszedem a fát,elteszem a díszeket, alaposan kitakarítom a házat és igazából ilyenkor indul el mindig az új év.

    Huh, az előző kemény volt nagyon. Sokat tanultunk, nagyon sok megkérdőjelezhetetlen dolgot átértékeltünk, és ha most csak rágondolok az előttünk álló hónapokra, akkor egy szó jut eszembe: izgalom. Jó értelemben vett, pozitív, olyan remegősen futkározós izgalom.

    A Jóisten az elmúlt egy évben folyamatosan olyan embereket rendelt mellénk, akik vagy azzal, hogy jót tettek velünk, vagy azzal, hogy nehéz döntései helyzetbe hoztak bennünket, segítettek eljutni oda, ahol most vagyunk. Olyan, mintha egy óriási túrán vettünk volna részt: csontig fagytunk, bőrig áztunk és felperzselt a Nap,  volt nagyon kopár a táj és nagyon meredek a hegy, de ezt mind végig kellett járnunk ahhoz, hogy megérkezhessünk.

    Emlékszem, régen voltak golyós türelemjátékaim: egy átlátszó műanyag lap mögötti labirintusban kellett a golyókat a labirintus közepébe / a macska szeme helyére / a kincses ládába terelni. Az volt a legnehezebb, amiben több golyó is volt, mert egy golyót még pályára állítasz ugyan, hogy bejárhassa a maga útját, na de hármat-négyet már nagyon nehéz. Újra és újra az elejéről kell kezdeni, és van, hogy a már sínen lévő kettőt, sőt, hármat is ki kell mozdítani, mert a negyedik még mindig nem találja az irányt. Ilyenkor próbálod így, próbálod úgy, majd összerázod, és az a pillanat nagyon szar. A MAJDNEM MEGVOLT. A majdnem azonban nem elég, mert négy golyó van, és mind a négy egyformán fontos.

    Feladtam munkát, státuszt, szabadidőt. Medve is küzdött munkával, apasággal, éjszakázással. Gergőnek nehéz volt a “műanyag” bölcsis beszokás, ennek következtében a mézeskalács házikós családi napközinél is sakkozni kellett a napokkal, hogy mennyit bír el jó szívvel. Barnabás pedig… talán neki volt a legnehezebb ez az elmúlt 3 év, őt viselte meg a legjobban ez a kés élén táncolás, az ő lelke sérült a legjobban.

    Újratervezés. Újratervezés. Újratervezés.

    Egy pillanat volt, tényleg csak egy. Mintha harangot kongattak volna a fejem mellett, vagy trombitával a fülembe fújtak volna közvetlen közelről olyan volt az az egy szívverés. BUMM.

    MOST ÁLLJ MEG. Ne mozdulj, ne remegj, még a levegőt is tartsd benn, és óvatosan nézz körbe. Mindenki pályán van. LASSAN INDULJ. Hihihi, igen, határozottan mindenki a pályán van, és akkor most nincs más hátra, mint elindulni, de vigyázz, törékeny, nem kell loholni.

    ………

    Olyan, mintha Apu hangját hallanám játék közben: ne siess, ne kapkodj, figyelj oda.

    Az iskolát elkezdtük intézni, de a tanulócsoport kérdésében még nem döntöttünk. Barnabás itthon tanul majd, de Gergő marad a csanában, és utána valószínűleg óvodás is lesz.

    Nem rendeltem meg semmilyen tanmenetet egyelőre, nem iratkoztam be egyetlen webinarra sem, helyette olvasok, jegyzetelek és témákat csoportosítok nagyjából a Waldorf tanmenetet alapul véve.

    Nem hagytam abba a munkámat és nem is szeretném. Medve dolgozik, de tudatosan figyel, hogy az esti fürdetésnél ő legyen a kalózkapitány.

    Most ez ilyen csendes. Csendes, fehér, hideg és burkolózós. Gyapjú mellényt rendelek a gyerekeknek. Elő kell fizetni a másik kukára is, hogy folytathassam a lomtalanítást – így a leghatékonyabb, mert csak kiviszem, elviszik a felesleget. Fotózgatom a felesleges tárgyakat, könyveket, hátha megveszi valaki, mert van, amit sajnálok kidobni, postázni meg nem éri meg. Teljesen felhagytam a menütervezéssel, mert amióta a Zsámboki Zöldségdobozt rendeljük, mindig ahhoz igazítom az étrendünket, így mindig friss, ízes, biodinamikusan termesztett Demeter zöldségeket eszünk. Tegnap paradicsomos káposzta volt mazsolás rizzsel – ne döbbenj meg, orbitálisan finom volt!!, ma pedig kölest áztatok, mert megsütöm a hamis túrótortát.

    Igazából nem történik semmi extra, mégis a föld alatt, teljesen láthatatlanul mozognak azok az erők, amiknek mozogniuk kell ahhoz, hogy majd jókor, a megfelelő időben elindulhasson az élet.

     DSC_0010

    Megosztás: