Itt is megtalálsz:
mindennapok

Tansformers és Katalin hercegnő lába

Vasárnap este Medve fürdeti a gyerekeket, ilyenkor van egy szusszanásnyi (tényleg csak annyi!) időm, hogy egy kicsit szabadjára engedjem a gondolataimat. Vigyázat,random csitcset következik.

Katalin hercegnő nem pedikűröztetett India előtt.  Szar ügy, valszeg úgy járt, mint én: Annamari elhagyja a pályát, az Univerzum legjobb pedikűröse pályát vált. Beleunt, megcsömörlött, elege lett, én pedig megértem. De attól még kutatnom kell új pedikűröst.

Gergő szerint Barnabásnak VÉNcukra van. Egész héten ezen nevettem, szerintem nagyon vicces.Sóhajtozva járkált, hogy meg kell mérni Bajabász véncukrát, én pedig annyiszor kérdeztem vissza, hogy MIIIT?,hogy a végén teljesen felpaprikázta magát:D

Úgy gondoltam, hogy nem kell majd nekünk tanulósarok/szoba, de most meggondoltam magam: nem szeretném, ha az étkező asztal folyamatosan atlasszal, füzetekkel, ragasztóval és zsírkrétával lenne beborítva, arról nem is beszélve, hogy az új étkezőt csak egy pengefal választja majd el a nappalitól, a káosz meg hajlamos terjedni… Inkább a konyhával szemben található, korábban hallnak gondolt helyiség lesz ez a tanulós kuckó: beépített padot szeretnénk ide, és egyben ez lenne a “csak egy falat”, “egy kis gyümölcs”, “tízóraizzunk valamit” helye is. Nem szeretném keverni a szezont a fazonnal, a mi családunkban nagyon fontos a közös étkezés, és szeretném, ha megmaradna a családi asztal “szentsége”. Rangot ad a főétkezéseknek, hogy körbeüljük az asztalt, megfonjuk egymás kezét,sokszor gyertyát is gyújtunk. Mielőtt elalélsz, hogy ez milyen kurva jó, biztosítalak, hogy legjobban az ágyban, egy zöld ikeás müzlistálból szeretek enni.

Rengeteg helyen diagnosztizáltam magamon rákot, ami egy dolgot jelent: fosok a pénteki találkától, de nagyon. Jaj, nagyon. Mi lesz, ha megvétózza a doki a harmadik gyereket? és… mi lesz, ha nem?? Ha nem, akkor…akkor újra elkezdek élni? Akkor visszazökkenek a sínre, mintha az elmúlt három év csupán egy kemény, de jó szándékú tanító lett volna?

Mi lesz, ha tényleg kell a babaszoba?

Jesszusom, ez egy jó fröccsért kiált.

Basszus, nem így indultam. Fogalmam sem volt róla, hogy egyszer én otthonoktatásra adom majd a fejem. Hogy császár után természetes úton is szülök majd. Nem gondoltam volna, hogy valaha rákos leszek, hogy teljesen megváltozik a táplálkozásom és hogy komondoraink lesznek.

Nem gondoltam volna, hogy kényelmes cipőkben fogok járni és azt sem, hogy egy leharcolt anyakocsi lesz alattam. Az egész waldorfos, majd unschoolingos kör valahogy nem volt benne a pakliban.


Transzformersz kaja volt ma: zöldséglevest főztem, abból zöldségkrém lett (pirítóssal ettük), majd a maradékból némi rizskrémmel tésztaszósz  egy jó kis pennére.

Vettem egy zacskó bio makadámdiót, nem tudom, mi legyen vele: sütibe sajnálom, úgyhogy valószínűleg kakaós diókrém lesz belőle.


Megvolt a fürdés. Vissza a bányába.

 

 

Megosztás:
Previous Post Next Post

No Comments

Leave a Reply