Itt is megtalálsz:
mindennapok

Új szelek

Új szelek fújnak itt minálunk.

Barnus pumpát szeretne. Egészen új fajta pumpák vannak, rengeteg funkcióval, kíméletes applikálással, gyakorlatilag nem sok dologban más, mint a szenzor.

Egy pillanat alatt ősz lett. Ahogy jöttünk hazafelé a dombon, már egész más volt a fény. Már sárgul, már pirosodik, már átalakul. Azt hiszem, az idei pancsolós-nyaralós időszaknak vége. Most valami más jön. Már a ruháim egy részét kiselejteztem, és most nagyon sok olyan darabtól váltam meg, ami már évek óta csak a szekrényben pihent és várta, hogy majd egyszer, de nem: már más színek, más anyagok, más fazon a kedvesebb, így megváltunk egymástól.

Különórák. Úszás (most úgy néz ki, Gergő is!), művészképző, néptánc, lovaglás, fejlesztőtorna, szolfézs. Kíváncsi vagyok, mi kopik el és mi marad rendületlenül.

Új emberek. Egyre-másra ismerek meg új embereket: olyan utakon járok (oké, csak képletesen, mert a 150m-relévő fagyizóba is kocsival mentem volna), amiken eddig nem. Új dolgokat tanulok, most például egy egész éven át tartó programsorozat első alkalmára megyek majd el. Nagyon klassz önismereti útnak ígérkezik, nagyon erős női energiákkal. Azt még nem tudom,mit kapok majd pontosan, de azt már igen,mit szeretnék… meglátjuk.

Pedikűröst váltottam. Ha egy, azaz egyetlenegy dolgot kellene mondanom, hogy mi az, ami bármikor jobb kedvre tud deríteni és újra embernek érzem tőle magam, az a pedikűr. Nagyon csúnya a lábfejem: lúdtalpamés kalapácsujjam van, így

1., ha őszinte akarnék lenni, akkor inkább a cipősdobozt kellene hordanom, hogy kényelmesen elférjen benne a lábam

2., muszáj rendesen karban tartani, mert egyrészt fáj, másrészt ez a randa lóra kell a cifra kantár tipikus esete.

Kell a jó pedikűrös, és a lelkemnek is nagyon kell, hogy rendben legyen a lábam, valahányszor odapillantok.


 

 

Megosztás:
Previous Post Next Post

No Comments

Leave a Reply