Olvasunk. Szerencse (vagy szoktatás?), hogy ez eddig sem volt ritka, de most valahogy faljuk a könyveket, a meséket, a történeteket…

Barnabással most épp Erich Kästnertől olvassuk az A két Lottit, de egyre több és több mesét igényel Gergő is, és ami a nagy áttörés, hogy egyre kevésbé igényli a képeket, azaz egyre jobban hagyatkozik a fantáziájára, illetve arra, ahogy a fejében megjelenik a mese. A Móra Minden napra egy mese meseválogatása most a kedvence, és nekem is szívet melengető Reich Károly illusztrációit kutatni a könyvben. Feels like home.

Mutatok még hármat, amiből kettő könyvtári egy pedig saját, és bőven a képeskönyv kategóriába tartoznak.

Első pillanatra megfogott, el is hoztuk a könyvtárból. Imádom Agócs Íriszt és Berg Judit is nagy kedvenc, úgyhogy magasan volt a léc. Legnagyobb döbbenetemre nem jutottunk el a harmadik oldalig: totál érdektelenségbe fulladt az egész, engem sem érdekelt és a gyerekek is nagyon szenvedtek. Kínkeserves plusz öt perc után végképp feladtuk: a Cipelő cicák az utóbbi idők legjobban utált könyve lett. (A kép jobb sarkában az egyik kedvenc pizsamám költői részlete.)

Ugyanaz a szerzőpáros, elképesztően bájos illusztrációk és hát Maszat maga Gergő. Talán egy kicsit már ki is nőtte a történetet (vagy még éppen jó, de talán egy 4 évesnek már kevés), most nagy kedvenc nálunk ez a sorozat, ugyanis a képek alapján annyira egyszerűen követhető, hogy Barnabás is el tudja mesélni az öccsének. Bebújnak egymás mellé az ágyba, Gergő átöleli Barabást úgy, ahogy engem szokott, és… é meg bőgök.

Terhesség alatti tüsszentés-inkontinencia? Striák? A reggelre az üvegbe büdösödött tápszer penetráns szaga? Penészes almacsutka a kocsiban a bőrkárpitba gondosan beledolgozva? Megéri. Ezekért a pillanatokért megéri.

No. Ez az utolsó saját könyv, még az én gyerekkori nagy kedvencem, itt már írtam egyszer erről a sorozatról. Barnus nagyon megszerette, délután, ha nem tud aludni (pedig haj, de jót tesz a cukrának!), akkor sokszor ezt lapozgatja. Most épp ez a kedvenc kötet: