Itt is megtalálsz:
mindennapok

Szintet léptünk

Azt hittem a tavalyi Karácsony után, hogy jobb-teljesebb-szebb nem jöhet, aztán itt vagyunk 2016. december 24-én, és…

Az első és a legfontosabb, hogy nem válunk el, pedig komolyan közel voltunk hozzá. Elképesztően nehéz éve volt ez a házasságunknak, és rengeteg sírás és újratervezés kellett ahhoz, hogy ma együtt ünnepeljünk. Jó, hogy szintet lépett a kapcsolatunk, kipucoltuk a sarkait is és nem söpörtünk semmit az ágy alá.

Idén egész hónapban karácsonyi menüt ettünk. Barnus cukorbetegsége miatt nálunk úgysem lehet egyszerre sokféle, mert tök fölösleges, nem ehetünk egyszerre sokfélét, nem fér bele: leves, főétel, desszert – és kész, passz, már ez is csak akkor, ha nagyon ügyesen állítom össze. Így mi egész hónapban ettük, amit más a következő három napban, így decemberben volt már nálunk:

  • kocsonya többször is (pektinnel zselésítve), gm fokhagymás pirítóssal és száraz pezsgővel
  • hókifli, kakaós puszedli, almás pite karácsonyi fűszerekkel, bejgli, zserbó, hólabda, diós patkó és linzer is – és ezek mindegyike sikerült gluténmentes+vegán (azaz tej-, tejtermék-, tojás-, mézmentes) verzióban, ráadásul olyan CH értékekkel, hogy Barnus étrendjébe is minden nap kényelmesen befért. A tojás és a méz egyébként nem tiltólistás, csak nagyon-nagyon keveset ehetünk belőle, és például a tojás esetében mi a “keretet” főtt tojásos lángosra vagy tojáskrémre használjuk, nem pedig elsütöm. A méz a magas CH és glikémiás index miatt veszélyes, Barnusnak agavével/almasziruppal váltom ki általában, vagy teába tesszük. Úgy egy-két kiló fogy el nálunk évente, nem több.
  • kész a halászlé, estére kacsa lesz, zöldségek és egy kis krumplipüré, meg majd számolok egyet és eldöntöm, hogy valami vaníliás pohárkrém legyen vagy aranygaluska.

Kisbabát várunk, és az utolsó csütörtöki vizsgálaton is minden rendben volt vele: még nem fordult be, de már haránt fekszik (Zsuzsi azt mondta, hogy ez tök oké, majd befordul), és amúgy minden tök eseménytelen és rendezett. Nem gondoltam volna tavaly, hogy még bővül a családunk, de azt hiszem, ez a legjobb dolog, ami történhetett velünk.

Az itthonoktatásban megtaláltuk magunkat. Nem, nem tudom összehasonlítani, de nyilván van némi rálátásom (a logisztikai oldalára mindenképp, hisz óvodába jártak a gyerekek), és amennyi vele a nehézség (én tanítok, én felelősségem, macera, időhiány) annyi az előny is. Nem kell korán kelnünk, nincs idegeskedés, rohanás, álmos-nyűgös gyerek, otthonhagyott tornacucc. Nincs vasárnap esti idegeskedés és este hatkor leckeírás, uzsonnapakolás, síró gyerek, veszekedés. Emiatt nagyon hálás vagyok… Tökéletes akkor lesz a rendszer, ha kikristályosodik a rendszeres, heti két délelőttös tanulócsoport is, akkor aztán végképp egy hangom sem lesz majd.

Dédi jól érzi itt magát. Megszokta a szobáját, viszonylag nagy nyugalomban nézheti a “jóképű török hapsis” sorozatát és meg van elégedve a helyi cukrászda krémesével és Erikával, a fodrásszal is, szóval nagy az öröm.

Most valahogy óriási nyugalom van bennem is. Igaz, hogy Medve nem vette ki a kacsákat tegnap este a fagyasztóból, és idén senkinek (értsd: SENKINEK) nem vettünk ajándékot (így engem például semmi nem vár a fa alatt, bár apukám nem volt tisztában ezzel a szabállyal és úgy másfél hónapja kaptunk a kályhákhoz egy hamuporszívót), de jól van ez így. A gyerekek megkapják a húgomtól, amire igazán vágynak, és azon kívül is bőven találnak majd meglepetést a fa alatt.

Talán még felporszívózok. Talán. De valószínűbb, hogy délután belefekszem egy kád magnéziumos fürdőbe, beszárítom a hajam, felveszem a szép ruhám és gyenge forralt bort iszom majd.

 

 

 

Megosztás:
Previous Post Next Post

No Comments

Leave a Reply