Eltelt egy hónap abban a ritmusban, ahogy majd az itthontanulásunk zajlik.
Íme a tapasztalatok:
- Jól érezzük magunkat benne. Komolyan. Pedig nem egyszerű, de tényleg jól vagyunk: Medve is,én is, a gyerekek meg szinte kicsattannak: Barnabás mert többet lehet velünk, Gergő meg azért, mert így nyugodtabb a tesója és kevesebb a konfliktus
- Nem nagyon van olyan nap, hogy fél 8 előtt felkelnénk. Zavarodottan szoktam is mondani Medvének, hogy a rendesek ilyenkor már úton vannak az óvoda-iskola felé.
- Nincs reggeli rohanás, nincs időre odaérés,nincs siess már.
- Olyan másfél órát tanulunk egy nap – több részletben. Most még csak előkészülünk, próbálgatjuk magunkat: hol egy betű, hol egy fejtörő, hol egy formarajz…
Aztán persze vannak olyan dolgok is, amiket sokkal jobban kellene csinálnom:
- Gyaloglás, testmozgás, kirándulás – ebben rengeteget kell fejlődni, mert NAGYON fontos (konkrétan a gyaloglás, egy Barnabás korú gyereknek rengeteget kellene naponta gyalogolnia a Waldorf pedagógia szerint. Utánanéztem, hogy miért, és tökéletesen egyet tudok érteni vele.)
Most lehet, hogy nagyképűségnek tűnik, de szerintem csak ennyi, amit nem jól csináltam az elmúlt hónapban.
Olyan ez egyébként, mint a smink, vagy mint az írás, a gyereknevelés vagy a zenei preferencia: ebben is, mint mindenben, meg kell találnunk a saját stílusunkat, azt, amiben a legjobban magunkra ismerünk és amiben a legjobban fejlődünk. Ahogy elnézem az otthonoktatós irányzatokat, mi a hippikhez állunk a legközelebb 😀 Gyönyörű, intenzív, színes az életünk, és sosem voltunk még ilyen jól.
Elengedtük a megfelelési kényszert.
Mindnyájan.
