Éveken keresztül csak készültem az életre. Majd ha a gyerekek nagyobbak lesznek, majd akkor utazunk, majd akkor jobb lesz, majd akkor.

Majd ha a házat már felújítottuk, majd ha lefogytam, majd ha végleg vegán lettem, majd ha.

Aztán beteg lettem, és kezdődött ugyanott, ugyanúgy: majd ha a gyerekek nagyobbak lesznek. Akkor már jobban merek majd élni, mert egyébként belehalhatok, aztán mi lesz a gyerekekkel?

Majd ha Barnabás végre iskolába tud járni. Majd ha beáll a pumpa, majd ha Kolos óvodába megy, majd ha.

Majd ha lesz megtakarításunk.

Majd ha lesz nagyobb autónk.

Majd ha valaki biztosan megmondja, hogy hogy kell élni.

Majd ha tuti lesz.

És nem jött senki, hogy megmondja, basszus, nem jött senki.

Harmincnyolc éves leszek idén, és eszemben sincs fanyalogni vagy nyafogni, hogy öregszem. Harmincnyolc éves leszek idén, és már megkérdőjelezek mindent – ugyanakkor nem kérdőjelezek meg semmit.

Harmincnyolc éves leszek, és átformálom, átírom, újratervezem az életem majd’ minden pillanatban. Gergőnek volt pótolnivalója, nem is volt jó neki a bölcsi. Kolos nem akartam bölcsibe adni, vele össze voltunk nőve majdnem 2 évig, és most felmerült bennem a gondolat, hogy mehetne, mert nekem lenne jobb, könnyebb. Hogy neki milyen lenne? Nem tudom. A puding próbája az evés: remélem jó, mert ő nagyon más fából van faragva azért, mint a nagyok. Van két nagyobb testvére, látványosan unatkozik velem itthon, és lassan-lassan megérünk arra, hogy legyen külön is időnk – valamennyi legalábbis mindenképp. Heti kétszer jön a bébiszitterünk, nem is tudnék másképp dolgozni meg ügyeket intézni…

Szóval legkorábban áprilistól, legkésőbb szeptembertől szeretnék tenni egy próbát, hogy Kolos hogy bírná a bölcsit.

Ápolgattam Barnus lelkét, Gergő végül ötévesen ment óvodába – a kezdeti és korai próbálkozások mind kudarcba fulladtak, és a mai eszemmel tudom, hogy ennek így kellett lennie, mert az élet már csak ilyen. Pótolja, ahol hiány van és elvesz onnan, ahol többlet.

Kolos bölcsije azt is jelenti, hogy egy korszak lezárulni látszik, és egy kalandos utazásra indulhatok valakivel, akiről egyre többet tudok, egyre jobban szeretem és megértem és egyre jobban figyelek rá.

Magammal.

Egészen elképesztő, mennyire vágyom a csíkokra, a virágokra, a harsogó pirosra, a tulipánokra, a kék égre.

Nagyon. Nem ez a telünk volt a legnehezebb, de a lelki tartalékaink pont mostanra fogytak el, és nagyon hálásak vagyunk a színekért, az újdonságért, a frissességért. Mi is, a gyerekek is.

Szóval összeállítottam az idei, tavaszi bakancslistámat:

• megtartom a csíkos átmeneti kabátot
• egy kis Bécs, egy kis bécsi szelet
• egy kis szín, egy pár mintás selyemsál
• piros körmök, sárga felsők
• titkos vágyam, egy fotós workshop
• új telefonra lesz szükségem (munka miatt), és erősen gondolkodom, hogy Iphone helyett Samsung legyen. A legfontosabb, hogy jó legyen a kamerája, de nagyon megszoktam az Iphone-t.  Tanácstalan vagyok 🙁
• a lehető legkevesebbet megyek a napra, idén amikor csak lehet, önbarnítót használok majd. Sok anyajegyem van, nem szeretném, ha baj lenne…
• Kolossal már sokkal könnyebben lehet jönni-menni, bár ezen a télen nagyon begubóztunk, és csak annak örültünk, hogy megúsztuk a kórházat (kopp-kopp). Szóval könnyebben lehet menni, mi pedig megyünk is!
• az olasz utakért nagyon irigylem magam…  viszont sürgősen szükségem van egy polarizált napszemüvegre, mert a múltkori majd’ 2000 km után azért erősen fájt a fejem (egy Ferre napszemüvegem van, szart se ér, de szép).

Öregszem, basszus. A cipő legyen kényelmes. A napszemüveg legyen polarizált. A szállás legyen kényelmes. Az étel legyen finom. A papírzsepin ne folyjon át a fika.

Egy burzsuj állat vagyok + öreg, semmi kétség.

• azért kérdőjellel, mert a többségét még csak várom, de nagyon.

1., Megrendeltem a Nutribulletet. Egy ideje szemeztem már vele, de most végre rászántam magam: a vegán krémsajt, a turmixok, a frappuccino, a fagyi, a zöldségkrémek, salátaöntetek, mártogatósok nagymestere, én pedig szívesen és sokszor készítek ilyesmit, ezzel pedig egyszerű is lesz. Rendeltem hozzá két kiegészítő edényt, és nagyon várom, hogy megérkezzen.

2., Ezt is most rendeltem: semmitmondó kis paletta ez, de az összes szín állati jól használható és valamiért ez egy nagyon jó eresztés – a festékek pigmentáltak, selymesek, jól fognak, szóval ezt is várom.

3., Ennek a filmnek az előzetesével december óta találkozom a facebookon, ennek a legfőbb oka az lehet, hogy határtalanul rajongok a történelemért és a kosztümös filmekért, a kritikusok érzékeny, intelligens filmnek írják, szóval…

4., A múltkori akvarell workshopom legjobb beszerzése ez a paletta. Selyemcukorka színek, metálos csillogás, extra pigmentált kivitel, úgyhogy remek vétel volt, és mivel ilyennel normális ember nem fest teljes alakokat, mert giccses (csak én! én festek!), ezért elvileg örök élet plusz egy napig kitart (mint ez előbb említettem, nálam nem. Én magam vagyok Dolores Umbridge).

5., Ide eredetileg egy bio körömvirág krémet akartam tenni, mert az orrom kirepedt és megkövesedett bőrének maga a gyógyír, de milyen poszt lenne ez kaja kontent nélkül, úgyhogy maradt a Violife krémsajt, ami egyszerűen mennyei.

Amikor már nem tudsz hogy kibaszarintani magaddal, akkor egy egyszerű megfázásos sztorira kapj be teljesen fölöslegesen 2×2 augmentint.

A betegséged nem lesz jobb, de legalább az ordas, vízesésszerű fosás rád fog jönni, különösen, ha hivatalos helyen vagy a gyerekkel.

Ahol azt hiszed, egy fing mindent megold.

De mikor kimész a vécébe és sógorostul jön, már tudod, hogy kellett volna a probiotikum.

És teljesen levizesedve, csizmában még a színezett bugyit sem tudod leszedni magadról, úgyhogy beleragasztasz egy tisztasági betétet és szorosan ölelgeted magadhoz a kétévest,

hogy jaj-de-büdit-kakilt-itt-valaki, majd szerencsétleségedre megtoldod a többi várakozó előtt egy Kolos, van kaka?-val, mire a gyerek rázza a fejét, hogy nem, Kolos nem kakált.  Anya.

Természetesen ez nem velem történt meg.

Ha ez – ami ugye, ahogy tisztáztuk nem velem történ meg- nem lenne elég, akkor a hetemet színesíti egy rugótörés az espace-ban, megfűszerezve olyan dolgok elromlásával, amit le sem tudok írni, mert kb mintha bulbószivattyút írnék, annyit mond számomra. Kétszázezer, de lehet több.

A hétvégi olasz út ugrott, ha a férjem nem jön autót menteni, nagy baj van, és innentől fogva az sem segít a helyzeten, hogy az óvodába-iskolába bejutáshoz kettő kocsi kell.

Nem baj, Gergő óvodájában úgyis fosóshányós van, és ennyi rosszal a hátunk mögött már meg sem lepődtem, mikor hívott a bébiszitter, hogy Kolos véreset hányt, ja, nem, epres fogkrém.  Apropó Gergő, 10/10 pontot érő hisztit vert ma le reggel Barnus szülinapja hajnalán, hogy neki nem ma van a születésnapja. Sikított, toporzékolt, csapkodott és hisztizett, én pedig azt éreztem, hogy kb még kettő perc és csak kétgyerekes anya leszek. Börtönben.

A szerelmesek napjára Medvétől egy Lush fürdőgolyót kaptam, amire Kolos ráfolyatta a nyálát.

Toldjuk meg mindezt egy brutál takonykórral, lüktető fejfájással és egy folyamatosan beszélő Gergővel, és azt hiszem, ezt a hetet le is zárhatjuk, be is rekeszthetjük és ennyi, kész-passz, jöhet a vörösbor.

Oh, wait, nem, mert cataflamot szedek.

csak úgy elszáll. Közben meg vánszorgott.

Mesélem mi történt, nagyon elmaradtunk.

Kolos 5 antibiotikum kúrán van túl, de végre jól van: a végén már Gergő is lerobbant, úgyhogy csak Barnus nyomta a sulit. Félév, farsang, kiselőadás – volt itt minden, mint a búcsúban.

Most Barnus robbant le, de tervezi, hogy holnap már megy, a Balatonról és Balatonfüredről tart előadást és nagyon készül rá. Visz be saját lepárlású levendulát, össze-vissza ragasztgattunk mindent a legislegdrágább scrapbook papírjaimból, Kolos megevett egy stiftes nebuló ragasztót, szóval zajlik az élet.

Medvével a házasságunk tökéletes. Sosem veszekszünk, mert gyakorlatilag nem találkozunk: dolgozik, aztán vagy az egyik gyereket rendezi, vagy a másikat, váltótársak vagyunk… és nagyon hiányzik. Micsoda mázli, hogy nemsokára újra megyünk áruért, így össze leszünk zárva jó sok órán át… A legjobban a gyerekek örülnek, hogy megyünk, mert annyi gluténmentes és tejmentes nápolyit, kekszet, sütit, tízórainak valót hozunk, hogy az csuda. Barnus majdnem sírva fakadt, olyan finomságokat ehetett, amit már nagyon rág nem, szóval ők aztán tényleg remegve várják, hogy menjünk 😀

Kolos nagy változás előtt áll: elkezdte birtokba venni a leendő szobáját, ami azt jelenti, hogy újabb 20 m2-t borít be szarral, legóval, sínekkel, játékokkal. És ugyanúgy az ágyunkban alszik. Nem nevezném a legsikeresebb projektnek, de sebaj… A ruhás dolgok most amúgy is két teljes szobát elfoglalnak: az egyik hátsót, ami csak erre van, meg egyet, amit Kolosnak szántunk, de nem költözött még be. Hogy egyszerű legyen a helyzet, egyértelművé vált, hogy az szuterént (ahol régen egy külön lakás volt, szóval fényes) teljesen ennek kell szentelni, így gyakorlatilag az életterünkből külön munkahelyre kerül minden – rekord időn belül kinőtte magát ez a kis szerelemmunka.

Indusztriális, tiszta stílust képzelnék most munkahelynek sok fénnyel, nagy ablakokkal, világos padlóval… remélem ezen a nyáron meg is valósulhat. El kell férjen a sok ipari ruhaállvány (nálam az ikeás elbukott, annyi a holmi, hogy nem bírja), nagy csomagolópult, beépített szekrények, állványok… és ez megint nagy munkával jár majd, de nem bánom, sőt, örömmel állok elé, már csak azért is, mert végre elindul a mocorgás a terasz alatt is, oda kiülős, pihenős, árnyas patiot terveznék, de hol van az még, a biliben a kezem, még Barnus szülinapjánál sem tartunk.

Február van.

Fázom.

És lehet meg kell műteni a lábkörmömet, mert a gondos és szinte fanatikus pedikűröshöz járkálás ellenére sem oké a lábkörmöm, nagyon hülye alakban nő.