Na most mindenki tegye még a lábujjait is keresztbe értünk.
Egy roppant szimpi házaspár most jön másodszor megnézni a lakást.
Másodszor.
Jaj.
Jajaj.
Remélem hamarosan már pakolós-költözős posztok jönnek.
Browsing Category:
Egyéb
sem szeretném elkiabálni, de van két jelentkező a lakásra. Ez az egész hetemet bearanyozza, egyszerűen még a lehetőségbe is beleborzongok, hogy valóra válhatnak az álmaink!
Tegnap letudtam a régóta fejfájást okozó nagy munkát, nagyon jól sikerült, úgyhogy most engedélyezek magamnak pár nap szünetet: csak “babázni” fogok (jaj, de mennyire nem baba már a fiam), pihenni, meg őszölni. Már ha van ilyen szó.
Vasárnap ugyan lesz egy fotózás, de oda Barnabás is jön, egyébként pedig eljutottam a ruhakupacolásnak (majdnem) a végére: gyönyörű felsőket, cipőket adok ma a tesómnak. Egyszerűen nem állnak jól. Jó ötletnek tűnt megvenni, de kiderült, hogy nem az.
Még egy liter és király vagyok. Összepakoltam egy pár cipőt, ruhát, kiteszem ide a Vöröskereszthez egy zsákba, vigye, akinek kell.
Délután (de hisz már délután van!) ellipszisezni fogok, blogot írok és készülök a hétre:
hétfőn-kedden dolgozom, szerdán sajtórendezvényünk lesz, csütörtökön pedig egész nap gyerekezni fogok.
A szerdai randim: hááát, nem szeretném, hogy hamvába haljon már a legelején, megpróbálok időpontot kérni a manikűröstől: rám férne egy klassz pedikűr és egy még klasszabb manikűr így a nagy izgalmak előtt.
Jövő hét végén Glamour napok: Clinique, Douglas mindenképp játszik, és szerintem a Reálszisztémába is benézek – hátha lesz szép határidőnapló. Ha pedig nem, akkor megrendelem azt a Finchleyt, amiért már jó ideje gyötör a vágy.
Mióta ide rendeztem, gyűjtöttem a blogokat, egyre kevesebbet lépek be a Kisfiamról szóló írások közé, amit azért sajnálok, mert rossz lenne, ha emiatt a lustaság miatt elsikkadna rengeteg csodálatos pillanat.
Most még emlékszem az első hajvágásra, arra, mikor halló-hallót mondott a távirányítóba, hogy leszedte a polcról a szótárakat, majd akkurátusan lepisilte őket. Még megvan, hogy egy esküvő után a templom kertjében fennhangon ordibálta, hogy KAKI-KUKI-KAKI-KUKI-KAAAAAAAAAAAAAAKIIIIIIIII.
Még emlékszem az első lekváros palacsintára és arra, hogy mutatja, hogy csinál az óriás. Hogy pörögve táncol. Hogy szereti az epres gyümölcsteát.
Imád rajzolni. Csúszdázni. Nagymamázni.
Még emlékszem.
De ha nem örökítem meg, félek elvésznek ezek az apróságok.
Úgyhogy úgy döntöttem, az almafa.blog.hu-t kinyomtatom és lezárom. Új fejezet indul Barnabásról, lehet itt, lehet új helyen, de ide kötődően.
… már így is sokat veszítettem a lustaságom miatt.
Se mozogni, se ülni, se állni, se semmit nem tud. Szegény, látom a fején, hogy nagyon szenved. Nagyon. Megy a sebészetre, majd kiderül, mi a helyzet, de eléggé aggódom, nem szokott ilyen történni vele.
Tegnap este szinte az arcomba csapott az ősz. Este 7-kor mikor engedtem be a 7 órás vendéget, már sötétedett, hazafelé már fújt a szél és hideg volt.
Elmúlt a nyár, nincs mese, és úgy lett szeptember közepe, hogy észre se vettem. Már láttam lehullott gesztenyét, avart söprő házgondnokot, lassan beköszönt a fahéjas-vajas-citromos sült alma és a csizmák korszaka. Tulajdonképpen várom.
Ami a három hónapos projekteket illeti: inni még mindig nem iszom eleget (olyan 2 liternél járok/nap), viszont a ruhák szanálása szuperül megy: már rengeteg dolgot elosztogattam a tesómnak és anyunak is adtam pár olyan cuccot, ami istenien áll neki, de én soha nem hordtam.
A kocka el van vetve: eladjuk a lakást, és reméljük, mindez 3 hónapon belül meg is valósul. Egy kicsit sajnálom, egy kicsit félek az újtól, félek, hogy messze lesz az Anyukámtól, félek, mert én még nem laktam sosem családi házban, és… hát félek az egerektől is.
Ne nevess.
Komolyan.
Mindegy, valahogy majdcsak lesz.
Ha becsukom a szemem, akkor napsütötte teraszt látok, ahol épp reggelihez terítünk, mert kisült a baguette. Hozok hozzá libakolbászt és a kertből néhány hagymát, majd elengedem dolgozni a Férjemet és iskolába a Fiamat. (Fiaimat, a Fiamat meg a Lányomat, vatevör.)
Üdvözöllek Utópiában.
Összepakolok, elmosogatok, majd dolgozom, főzök, megmetszem a rózsabokrot. Délután kifekszem a nyugágyba és olvasok egy kicsit, aztán elmegyek a gyerekekért, mert megyünk vásárolni, különórára, mittudoménhova.
Este egy roséfröccs a teraszon, vagy épp forralt bor…
És mondanom sem kell, egerek sehol. Azok csak a másik kerületben laknak.
Ha épp be kell mennem a városba dolgozni, akkor nincs forgalom, nincs dudálás, pikk-pakk ott vagyok és találok parkolóhelyet.
A házunkhoz közel, de mégis zajtávolságon kívül óvoda, iskola, bolt, buszmegálló, orvosi rendelő és művelődési/közösségi ház (jóga, pilates, könyvklub).
A házunk gyönyörű, friss, tiszta, otthonos: mindent mi készítettünk a Férjemmel, itt akarunk megöregedni, soha nem megyünk már innen sehová.
Azt beszélik, érdemes álmodozni. Meg azt is, hogy az álom valójában egy olyan könyv, amit a lelked ír.
