Megvolt az iskolai fellépés, apával, Medvével és a gyerekekkel szipogtunk a lelátón (apán könnyekkel sírt), Barnus pedig nagyon ügyes volt, nagyon talpraesett.

A hét végén kiélveztük az utolsó meleg napokat: Medve ültetett (már követni sem tudom, hogy mit, de somot, körtét, áfonyát, birseket biztosan), én pedig pedikűrösnél voltam, aludtam, táncoltam, megbeszéltem, barátnőztem, éttermeztem és sütöttem.

Most hétvégén csak lődörgünk majd, mozizunk és örülünk az őszi szünetnek, jövő héten ugyanis Medve elutazik,én pedig egyedül leszek a gyerekekkel, és addig ki kell találnom, hogy mit szeretnék, mit hozzon Párizsból? (ennél könnyebbet nem lehet kérdezni – parfümöt vagy valami sminket, mi mást és ha lehet, ne én mondjam meg, válasszon ő.

És persze jöjjön, siessen haza, vigyázzon magára, mert várjuk. Nagyon.

Nyakig vagyok a munkában, a tervezgetésben és már a karácsonyi dolgokban – már ami a munkát illeti. Én még őszölök. Élvezem, hogy ilyen az idő, szeretem az évszak mustáros, bronzos, mézes és borostyános árnyalatait, szívesen veszek fel olajzöldet, burgundit és bordót. Szeretem a nyers színeket, a barnákat, a kéket és a szürkéket, és nagyon boldoggá tesz, hogy a hajam már kilátszik a sapkák alól. (Ivett, kell hozz sapkákat Olaszországból, mindenfélét, amiben nem szopottgombóc a fejem. És kell hozzá sál is. Meg kesztyű. )

Szóval sapka. Színek. Munka. Olvasás. Kölykök. Bordó körmök. Hétvégére lassan főtt bableves.

Hát most mondd, hogy nem kényeztet el a sors!