Itt is megtalálsz:
Monthly Archives

szeptember 2015

    Egyéb

    Lemondások, szabályok, szokások

    Bizony, a Waldorf lemondásokkal jár.
    Muhaha.

    ….
    Nem lehet például akármilyen ruhába öltöztetni a gyereket. Nincs pókember, nincs halálfej, nincs középső ujj felmutatós póló, és úgy egyáltalán: a lehető legegyszerűbb a cél. Egyszerű forma, egyszerű színválasztás. Ha lehet,minta nélkül.
    Nincs villámmekvínes óvodás zsák, egy sima vászon zsák megteszi.

    Az óvodások az óvodában nem esznek tejterméket, tojást és húst. Hurrá, mert mi még glutént sem, szóval végre senkinek nem kell magyarázkodnom.

    Igen, kerülik a műanyag játékokat.Az óvodában minden fából és más, természetes anyagból van. Tök jó játékok. Ugyanúgy szerepjátékok, mint a sima óvodában (tűzhely, bolt, fodrászat, stb) és persze építőjátékok (kockák, hengerek, autók, vonatok).

    Kézműveskedésnél ugyanúgy termények, termések, természetes gyurma, gyapjú, textil, lenfonal.

    Kötélhinta, lombház, mászóka, rönkök. Óvodai tankert, saját paradicsommal. Kemence az udvaron, ott is főznek sokszor.

    Gyógyteát isznak. Gyümölcsöt, zöldséget nassolnak.
    Részt kell vennünk az óvoda életében – nekem ez eddig sem volt gond. Szerencsére itt minden szülő ilyen – aki nem veszi ki a részét, az valahogy lemorzsolódik (vagy nem jön ide). Csapot szerelnek, termet festenek, takarítanak – minket még nem osztottak be, hogy először tanuljunk bele a rendbe és csak utána sikáljunk:), de tapasztalt családdal osztanak majd be. Napi másfél óra, ha jól értettem úgy havonta egyszer.

    Tévét valóban nem nagyon ajánlott nézni. Nem mondták, hogy tilos, de azt igen, hogy a lehetőségekhez mérten a legkevesebbet.

    Van délutános elhelyezésre is lehetőség, igénybe is vettük.

    Erős nagyon a közösség, és nagy szeretettel vártak bennünket és a többi új családot.

    Barnus boldog. Mi is boldogok vagyunk.

    Örülünk, Vincent.

    Megosztás:
    Egyéb

    “Izgalmas ez a kitalálom magamosdni”

    Hát, be kell valljak valamit: itt azért akkora szelek nem fújnak. Nincsenek akkora hurrikánok, hogy éttermet nyissak és befőttes üvegben egy szál kutyapisis margarétával áruljam a bodzás limonádét. Nem leszek pék, nem nyitok levendulaszín bicajos logós french patisserye(!) shopot és nem gondolom, hogy jógatanárnak kellene lennem. Pláne, hogy még mindig nem megy a lótusz sem.

    A nagy kitalálom-magam mindössze arról szól, hogy előre megyek, vagy visszatérek valamihez. Jó vagyok abban, amit csinálok,sőt, mérhetően nagyon jó. Nagyon jó voltam a másik területen is, és kiválóan ment a kettő együtt. Megosztottam az időmet és mindig más területen töltekeztem: hol fejben, hol kézben.

    Maradnak ezek a vonalak. Marad a kommunikáció, az írás, a márkaépítés és az oktatás. Maradnak a könyvek és a könyvesboltok. Marad minden.

    Az a kérdés, hogy mi jön mellé.

    Valami klasszat szeretnék. Friss, modern, lendületes dolgot. Bátrat. Értékteremtőt. Színeset, merészet.

    Olyat, amitől úgy érzem magam, mint az egyik barátnőm tegnap, amikor kiment a MigrationAid-nek segíteni. Nem otthonról, nem fotelből, hanem ott a helyszínen. Pelenkát és tápszert osztani. Levezényelni hétszáz szendvics megkenését. Popsikrémet és fogkrémet adagolni. Szervezni. A dögmelegben.

    Szelfi nélkül.

    Csendben.

    Mert mindegy, mit gondolunk az egészről, anyák és gyerekek vannak ott is. Pisis, éhes, álmos gyerekek.

    És boldog volt. Olyan boldog volt a hangja, hogy a szívem is belesajdult. Hasznos volt. Fontos.

    És mondom:csendben.

    Nem ment kambodzsai gyerekeket megmenteni. Nem ajánlott fel pénzt a cunami áldozatainak. Annál sokkal büdösebb, zajosabb, koszosabb, betegebb, és vakító melegben is dermesztőbb helyre ment: egy budapesti pályaudvarra.
    Büszke vagyok, hogy ismerhetem.

    Megosztás: