Még van némi émelygés, de az már mindegy: holnap jönnek haza a gyerekek, én pedig kimondhatatlanul boldog vagyok – és egy kicsit félek is.

Őszinte leszek: olyan rég nem voltam velük egyedül, hogy most van bennem némi feszkó, hogy elég jó leszek-e, vagy megszokták azt a világszínvonalú luxustörődést, amit anyu ad nekik.

Elég jó lesz-e, ha nem palacsintával kezdjük a napot:)

———————-

Egyébként az elmúlt napok remekül teltek: kifestettem a körmömet (miért nem mondta senki, hogy a Rimmel space dust lakkja ennyire szép?? Miért??? Miért hittem azt, hogy a homoklakkok csak beauty bloggereknek valók?)

Megnéztem rengeteg kosztümös filmet (örök kedvenc lett a Klastrom titka!), most épp a Rózsa nevét töltöm be, Umberto Ecot nem feltétlen könnyű olvasni, de végülis a filmhez csak a szememet kell nyitva tartani….

Megünnepeltük az eljegyzésünk 6. évfordulóját, csodaszép ZEMA nyakláncot és fülbevalót kaptam Ádámtól (fekete alapon páros bazsarózsa, ami fogalmam nincs mit jelent, de számomra leginkább azt, hogy “szeretlek Nyuszkó haj nélkül is).

Aztán ennyi. 

Megyek gombás pizzát enni. Újra elkezdünk élni.